Hát kitépem a hajamat!

Nem lett jobb, mese nics, már nagyon látszik, ahol tépkedem.  Ha magam vagyok, olyan ez, mint egy cigarettára gyújtás. Automatikus mozdulat, és ugyanazt a megkönnyebbülést is adja.

Nem gondoltam volna, hogy valaha visszatérek erre a blogra.

Pár napja már olvastalak, akkor nem volt időm írni vagy gondolkodni, most elolvastam megint. Engedd meg, hogy itt válaszoljak. Elvégre, rossz szokásaim egyikeként megint magamat elemezgetem.

Ritkán tart a rossz periódusom ilyen huzamos ideig. Úgy érzem, minden rossz, utálom az egészet. Biztos bennem van a hiba. Pocsék a fejem, nem bírom abbahagyni ezt a rohadt hajtépkedést. dagadt vagyok. Félek, mi lesz a nőgyógyásznál, és az utána következő dolgoktól is rettegek. Félek a fizikai fájdalomtól, a kiszolgáltatottságtól.Rendkívüli módon aggaszt, milyen pofát fognak vágni a munkahelyemen. Félek, hogy beletörik a bicskám a lakásfelújításba. Kivagyok tőle, hogy hiába menedzselem a fiaimat, nem jutnak egyről a kettőre. Félek, hogy megcsalnak és elhagynak. Nyomaszt, hogy a nagy családi eseményeket szükséges rosszként élem meg, hogy előre szorongok tőlük, hogy legszívesebben elbújnék egy lakatlan szigetre. Utálom, hogy közben mosolygok és jó fejekedek. Mikor jövök már tisztába magammal?

Haj-bajom persze súlyosbodott, megint. Nem győzöm összetakarítani. Az új parókám sehol, a régi kezd az agyamra menni, És van olyan is, amit megvettem, aztán mégsem hordom.

Megint rég jártam erre. Sajnos az új parókám még mindig nincs meg, de ez momentán nem a legnagyobb baj. Közben kiderült egy reumatikus nyavalyám, amit egészen sikeresen kezeltek, és azt hittem, egyelőre nyugalom lesz. Terveztem a nyarat. Hát ennek most lőttek. Egy hirtelen fellépő, erős vérzés miatt kórházba kerültem, és kiderült, hogy műteni is fognak. Most egyelőre túlestem életem első küretén, pedig eddig szerencsésen elkerültem az ilyen szituációkat.

Ma május 19 van, Ivó napja. Ezen mindig lehet kicsit élcelődni. Megtarjuk-e az Ivó napot?

Mi lenne, ha belenyugodnék? Így maradok és kész. Csak nyűglődök, rabolom a pszichológus idejét, hiába olvasok, gondolkozok, meditálok, egy nagy túró az egész életem. Reggel felöltözöm, felveszem a parókámat, kifestem magam, kilépek az ajtón. Mit láthat egy kívülálló? Rohangál ez a csaj egész nap a tűsarkú cipőjében, ki-be pattan a kocsiból, állandóan intézkedik. Énekelni jár, felpattan a biciklire, koncerten csápol. Jöhet a kedves ügyfél, a 85 éves szomszéd, a csaj bedobja az ezer dolláros mosolyát, meghallgatja a sirámokat, és már intézi is, amit kell. Ha kinyitja a szövegládát, dőlnek körülötte az emberek a röhögéstől.

Igaz, hogy péntek 13 tegnap volt, de frappáns címnek hangzik. Reggel arra gondoltam, na, vajon ma kiderül: boszorkány vagyok, vagy nem vagyok az? Erre este, vagyis inkább éjjel a tévében láttam ám a Bűvölet című filmet. Olyan buta gondolataim támadtak, mint egy gyereknek, aki még hisz a mesékben. Ha én is boszorkány lehetnék, vagy ismernék egyet, és kérhetnék tőle... jellemző, hogy a jó tündér eszembe se jutott ezügyben.