Újabb lavina a Cho Oyun, kétesélyes a csúcstámadás

Blog: Himalája-expedíció 2010 - Szerző: WEBBeteg

Visszaérkeztek az előretolt alaptáborba a pihenők (Wetzl Péter, Gál László és Horváth Tibor) a 4910 méteren lévő alaptáborból, csatlakozásukkal újra együtt a magyar csapat. Közben azonban újabb sajnálatos baleset történt:
szeptember 27-én, 7900 méter magasan ismét lavina sodort el hat serpát, közülük az egyik állapota életveszélyes. Az elhúzódó monszun miatt ugyanis sok hó esett a felső régiókban, majd a hirtelen lehűlés következtében ez a réteg megfagyott, mielőtt hozzá tudott volna kötni az alatta lévőhöz. Ez okozta a hegyen az eddigi ún. réteges, vagy deszkalavinákat.

(A társak által végrehajtott mentés a körben 7800-7900méteren a csúcs alatt)

A 28-i alaptábori konferencia szerint a Cho Oyu ebben az őszi szezonban nem mászható, és erre a véleményre hajlik a magyar csapat is. Ezt alátámasztja az is, hogy az idei nagyszámú expedíció ellenére a fix köteleket kirakó serpákon kívül még senki sem járt a III. magashegyi táborban. Kollár Lajos telefonon beszélt a Klein Dávid - Ács Zoltán párossal is, akik a 8013 méter magas Sisha Pangma megmászását tervezik.
Elmondásuk szerint hasonló problémákkal küzdenek ott is.
Kollár Lajos jelentése az előretolt alaptáborból (ABC, 09.28.):"Több expedíció is  csomagol, sőt már el is hagyta az alaptábort.
Folyamatos leköltözések vannak, a teherhordók ürítik ki a hegyet. Ennek ellenére a magyar csapat holnap reggel elindul az I-es, és délután a II-es táborba szemrevételezni a helyzetet, esetleges kiskaput találni a továbbjutásra. A felszereléseket úgyis le kell hozni.  A sízőknek (Mécs László, Wetzl Péter) megfontolt programot kell kidolgozni. Az eredeti elképzelés biztosan nem kivitelezhető a lavinaveszélyes hóviszonyok miatt, tudniillik a sível komoly, újabb lavinaszakaszok indíthatók el! Mindezeket egybevéve, nagyon kétesélyes a további munka."