Arany öregkor

" A gyermek dolga, hogy a szülőt temesse, és nem fordítva". Mondta a háziorvos, amikor az idős-gondozás felvállalt terheiről beszélgettünk. Az erőn felüli gondozás, törődés, de főleg az aggódás az idős szülő állapota miatt nagy mértékben megterheli a gondozó hozzátartozót. Mi lehet az optimális megoldás? 

Örülök, hogy gondolataimat a "hét blogja" megtisztelő jelzővel illették.  Szeretném néhány további írásomra felhívni szíves figyelmét, remélve, hogy hasznos segítséget adhatok az időskor problémáival foglalkozó, vagy arra felkészülni akaró kedves barátaimnak.

Amikor módunk van egy kicsit pihenni, agyunkat kikapcsolni a napi hajsza, a folyamatos versengés alól, azt vesszük észre, hogy öt percen belül újra pörög az agyunk. Képtelenek vagyunk kikapcsolni. Aztán eltereljük valamivel a gondolatuk, olvagatunk, a gyerekkel játszunk, hobbi tevékenységet végzünk. De kis idő után megint azon kapjuk magunkat, hogy az agyunk megint a napi problémákon pörög. " mit mondott a főnököm?, mit igértem x-nek, észrevette-e y, hogy valótlant mondtam neki ? , ha ő azt mondja én mit válaszolok majd? " Szóval lehetetlen kikapcsolni! Lehetetlen ? Vannak erre relakszációs technikák! De az sem működik, ha az alapok nem tiszták. Elsősorban a napi élet tevékenységet kell helyes irányba terelni. Pl: Amit mondok, az úgy is van. Igyekszem szándékosan másokat nem megbántani. Nem majrézok a főnökömtől, hisz ő csak a saját munkakörét, feladatát végzi, mint emberek egyenrangúak vagyunk. Este nyugodt lelki ismerettel felszem le, mert a tőlem telhető legjobbat próbáltam mindenkinek adni.

Relax: behunyom a szemem, és arra gondolok. Mindenki megkapta tőlem a lehető legjobbat, nem tartozom senkinek elszámolással. Amit ma nem tettem meg azt holnap majd megteszem. Ma nincs vele dolgom!  Így fejem, agyam tisztán, nyugodt lelkismerettel pihentetem. Nics benne gondolat, nincs elintézni való. Üres sötét képet látok magam előtt, mely a térben egyre nő, egészen a végtelen univerzumig.

Az élet szép, hát neked magyarázzam? Na de mi benne a szépség? Ennek megítélése nagyban függ az egyén szellemi ( erkölcsi, spirituális?) beállítottságán. Sokan az élet szépségét a mérhető tartományban keresik. Jól éljek, esetleg gondtalan boldogságban lépecoljak. Vagy van egy másik út is a boldogság, szépség megtapasztalására! Mások segítése, önzetlen szeretete. Kérdezhetnénk, hát mi ebben a boldogság? Nem jobb, ha az ember (ember?) jómódú, akit tud átvág, hogy gyarapítsa vagyonát? Évente a tengerparton töltse a nyarat. Jól működjön a biznisz. Császár lehessen a maga szemét dombján! Valóban, látszólag jobban él önzetlen barátunknál, aki meglátja, meghallja Embertársai segítségkérő szavát. Harmónikus kapcsolatra törekszik.És saját értékrendjével is tisztában van. Nem kell állandóan magyarázkodnia tetteiről.

Hol itt a baj? Mi a probléma a jóléttel? Természetesen nem bűn jól élni. A kérdés csupán az, hogy kinek, minek az árán. Jólétünk érdekében hány embert tapostunk a sárba. A pénz, a vagyon igérete, a fösvénység, az önzés hányszor homályosította el agyunkat, csukta be szemünket, hogy segítő kéznyújtás helyett saját várunkat (szemétdombukat) építgessük.