Vissza a tengerpartra!!!

Újra itthon, aminek akár örülhetnék is, hiszen ugyebár mindenhol jó, de legjobb otthon, mégis – azt hiszem, érthető módon – inkább visszamennék a tengerpartra.

Ráadásul nem elég, hogy vissza kellett jönnöm dolgozni, de a kolléganőm jövő hétre kérte a szabadságát, úgyhogy mást sem fog csinálni egész héten, mint biztosítást intéz, fürdőruhát vesz, mos, pakol, csomagol. És csak beszél és beszél a tengerpartról, ahova én legelőbb 365 nap múlva fogok újra eljutni (ha egyáltalán). Na mindegy, igyekszem örülni az ő örömének (ó, mily’ nemes lélek vagyok!), és óránként megnézem az olasz képeket...

És ha nem szenvednék eléggé, máris támadnak a prózai hétköznapok elintéznivalói: be kell vásárolnom, bankba kell mennem, aztán befizetni a csekkeket, utána meg még a dokihoz is, hogy írjon egy újabb adag bogyót. Ez legalább megéri a befektetett energiát.

Holnap reggel meg jönnek a hitelesíteni a vízóránkat (hatévente ki kell cserélni, tudtátok?), ugyanis nem volt elég a 10 ezer, amit a vízvezeték-szerelőnek kifizettünk, hogy a tökéletesen működő vízóránkat kicserélje, most további 5500-at is odaadhatok valakinek, aki megsimogatja a szerkezetet.

Éljen a bükrokrácia! Nem hiába mondom, a legjobb lenne egyszerűen visszamenni a tengerpartra.