Bébiszitter üzemmód

Nagyon lefárasztott ez a hétvége! Péter egyik legkedvesebb egyetemi barátja látogatott meg minket feleségével, Annával, és kisfiukkal, Danival. Mivel kikapcsolódni érkeztek hozzánk, valahogy feladatomnak éreztem levenni a lehető legtöbb terhet Anna válláról. Így tehát az egész hétvégét babázással töltöttem. Míg a „nagyok” beszélgettek a laktató vacsora után, én Danikával próbáltam házikót építeni, ami normális körülmények között nem is lenne nagy kihívás. Ám az embernek hamar alábbhagy a lelkesedése, amikor ötödjére rombolják le mesteri építményét. Persze Anna is odafigyelt rá, és a pelenkázást is megúsztam, mégis rengeteg energiát vett ki belőlem az ide-oda rohangálás. A pöttöm úgy hozzászokott a társaságomhoz, hogy egy idő után két mondatot sem hagyott váltani másokkal, ragaszkodott ahhoz, hogy kizárólag rá figyeljek. Persze ez a kitüntetett figyelem jól is esett.

Természetesen megkaptam a szokásos megjegyzéseket is, hogy csak gyakoroljak, hamarosan jól jön majd a tapasztalat. Hát egy ilyen hétvége után nagyon kétlem, hogy megjönne a kedvem a gyerekvállaláshoz. Rájöttem, még egy ideig, lehet önző módon, de magamra akarok koncentrálni. Éppen azért, hogy utána ne sajnáljam egy percig sem, hogy nem bort iszogatva cseverészek a barátaimmal. Azért, hogy türelmesen tudjam felépíteni a házikót hatodjára is, ha kell. Annáék beismerték, az eredeti tervek szerint még vártak volna a gyerekvállalással. Persze hálásak és boldogok, hogy egy tündéri, egészséges kisfiuk született, de terveiket át kellett alakítaniuk.

Örülök, hogy tudhatom, ez a döntés teljes mértékig az én kezemben van és nem érhetnek meglepetések. Nem kell eltérnem terveimtől, és olyan áldozatokat vállalnom, amelyekre még nem vagyok felkészülve.