• Évszázados tanácsok

        WEBBeteg blogja

        „A hosszuéletü emberek egyszerű életmódja azt mutatja, hogy a táp­lálkozásban sokkal nagyobb fontossága van a tejnek, mint amekkorát neki tulajdonitani szoktunk. Mecsnikoff megemlékezik arról a hajótörésről, amely James Rileyt 1815-ben érte. Riley elbeszélésében elmondja, hogy a sivatag nomád arabjai közé jutva, azt tapasztalta, hogy ezek szinte kizárólag édes vagy savanyu tevetejjel táplálkoztak. Ez a táplálék nagyszerű egészség­ben, igen jó erőben tartja őket és lehetővé teszi nekik, hogy igen előrehaladott kort érjenek el. Bulgária főldmivesnépének táplálkozásában igen fontos szerepe van a savanyu tejnek, amely jogurt néven ismeretes. Minthogy a tej­félék meggátolják a belekben lefolyó rothadási folyamatokat. Mecsnikoff, az orosz származású nagynevű természettudós, a tej bőséges élvezetének tulajdonítja, hogy sehol az egész világon nincsen annyi százéves ember, mint éppen Bulgáriában.

        A hosszuéletü emberek többsége csak kevés hússal táplálkozott, vagy pedig egyáltalában nem is evett hust. Kétségtelen ugyan, hogy fogazatunk és bélrendszerünk azt mutatja, hogy nem vagyunk tisztán növényevőknek alkotva, hanem olyanoknak, akik állati és növényi eredetű élelmiszerek­kel egyformán táplálkozunk, mindazonáltal tudni kell, hogy a hússal való táp­lálkozást a lehetőleg legszűkebb határok közé kell szorítanunk. Igaz ugyan, hogy a mérsékelt húsevés egészen fiatal egyéneknél erősiti a szervezetet és védi a különböző betegségek támadásaival szemben, de azt sem lehet tagadni, hogy a bőséges husélvezet, kivált a 45-dik életéven tul alkami okul szolgálhat a legváltozatosabb betegségek, különösen pedig vérkeringési zava­rok keletkezésére. Városi emberek, kivált ha ülőéletmódot folytatnak, szive­sebben táplálkoznak hússal, mint főzelékfélékkel és gyümölccsel, pedig a sok hus nemcsak az egészségüket rontja meg, hanem az életüket is meg­rövidíti. Valóban helyesen mondja Hufeland, hogy:  „Az igen gazdag asztal, és a nagyon tápláló eledel, a sok húsnak étele nem hosszabbittyák az életet. A leghosszabb életek példái ollyanokban voltak többnyire, akik gyermek­ségektől fogva a plánták országából éltek, sőt némellyek közzülök egész életekben hust soha se is kóstoltak.”

        Régi a vita, hogy átlag ki él hosszabb ideig, a nőtlen vagy pedig a házas ember. Ugy látszik, azoknak van igazuk, akik a házas életet dicsőitik, mert hiszen azok a nagyon öreg emberek, akikről magas koruknál fogva a krónikáik megemlékeznek, mind házasok voltak. A nőtlen ember élete rendetlenebb, magánosságában inkább hajlik arra, hogy a korcsmában és vendéglőben szeszes itallal éljen és végül, ami a legfontosabb, nagyobb mér­tékben van kitéve a nemi betegségek és ezek között a vérbaj veszedelmé­nek. Állítólag egyetlen példa sincs, hogy valami nőtlen ember nagy időt ért volna.

        Ámbár az élettartam tekintetében az átöröklésnek kétségkívül igen nagy szerepe van, még sem lehet tagadni, hogy a hosszú élet szerzett tulaj­donság is lehet. Ezen tulajdonság megszerzésének igen hathatós eszköze a mértékletesség és pedig nemcsak a táplálkozásban, hanem a munkában és mindenféle élvezetben és szórakozásban is. Sohasem szabad elfelejteni, hogy nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy életünket és munkaképességünket megőrizhessük. Szinte hihetetlennek látszik, hogy milyen kevéssel beéri az ember anélkül, hogy munkaereje csak a legcse­kélyebb csökkenést is mutatná.

        Egyfelől tehát fokozhatjuk életképességünket, másfelől azonban cél­szerűtlen életmóddal, éjjelezéssel, kicsapongással és szeszes itallal a meg­lévőt is tönkre tehetjük. Innen van, hogy a mindennapi életben gyakran látunk aránylag még egészen fiatal, 40 éves, sőt még ennél is fiatalabb embereket, akik meg vannak törve, roskadozva járnak, őszülnek és kopa­szodnak, fogaik odvasak és hiányosak, arcuk aszott és korai ráncokkal, sőt itt-ott mélyen szántó barázdákkal van tele. Halántékuk körül az erek kanyargósak és emlékezőtehetségük kezdi őket cserbenhagyni.”

        (Az Egészség Enciklopédiája - Dr. Bucsányi Gyula)


        „Ha a tudomány továbbra is ilyen irányban halad, akkor csakugyan valóra fog válni Flourensnek az a véleménye, hogy az embernek ötször annyi ideig kellene élnie, mint amennyi ideig tart a teljes kifejlődése. Ilyen­formán az ember élettartama száz vagy százhúsz évben volna megszabva. Egyébiránt pedig az ujabb statisztikai adatok hitelesen bizonyitják, hogy a javult higiénikus viszonyokkal kapcsolatosan az ember átlagos élettartama jelentékenyen megnagyobbodott és a századik életévet elért emberek száma nem is túlságosan ritka. Így például Bulgáriában minden ezredik emberre esik egy olyan, aki elérte vagy tul is haladta a századik életévet. Görög­országban minden huszonötezer lakosra esik egy olyan ember, aki meg­haladta a századik évet. Mecsnikoff szerint a rendkívüli élettartamnak igen érdekes példáját szolgáltatta Magyarország, ahol egy Zortay Péter nevü ember, aki 1539-ben született, 1724-ben halt meg.

        Hufeland szerint a krétai Epimenides 157 évig élt. Isocrates, aki mértékletes és emberséges ember volt, 98 esztendőt számlált életében. Diogenes 90, Zeno pedig 100 esztendős korában halt meg. Plató 89 esztendeig élt. Az ókori Görögországban éppenséggel nem volt ritka a magaskoru ember, aminek oka első sorban az volt, hogy: <Hyppocrates, és minden más akkori Philosophusok és Orvosok, nem tudnak semmi más eszközt erre, a mértékletességnél, a szabad levegővel való élésnél, ferdőknél, és kivált a testnek mindennapi dörgölésénél és gyakorlásánál -. Az utolsóba leg-többet biznak.>> Hogy ezek az életszabályok nem voltak helytelenek, azt még a legmodernebb orvostudomány is elismeri.

        Már az eddig mondottakból is kitűnik, hogy milyen téves az avatatla­noknak az a nagyon elterjedt nézete, hogy aki nyolcvan vagy éppenséggel nyolcvanöt évet élt, már elérte az emberi kornak legvégsőbb határát, tehát az életnek természetes határát. Ez nem felel meg a valóságnak, mert az igazság az, hogy az ember kedvező körülmények között ennél jóval hosszabb ideig is elélhet. A kedvező körülmények pedig itt elsősorban az ősöktől öröklött szervezet tulajdanságaira és életképességére vonatkoznak. De nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy ezt az életképességet helytelen élet­móddal meg lehet csökkenteni, célszerű életviszonyokkal pedig aránylag nagymértékben meg lehet növelni.

        A hosszú életnek igen fontos feltétele a mértékletesség és az egyszerű életmód. Augustus császár harmincéves korában olyan súlyos beteg volt, hogy már semmi reménységet sem fűztek életbenmaradásához. Egyszerű életmódja mégis annyira megjavította állapotát, hogy csak 76 éves korában halt meg. Fel is jegyezte róla a krónika, hogy: «Az életbe mértékletes volt és igen együgyű ételekkel élt és ha nem éhezett, éppen semmit sem ett.»

        Ismeretes, hogy Thomas Parr 152 éves és kilenc hónapos korában halt meg. Egyszerű, szegény parasztember volt, aki egész életét kemény mun­kában töltötte. Majdnem mindig a szabad levegőn tartózkodott, életmódja pedig a lehető legegyszerűbb volt és jóformán alig evett egyebet, mint sajtot, tejet és száraz kenyeret. Százhuszéves korában másodszor is megháza­sodott és feleségül vett egy özvegyasszonyt, akivel kölcsönösen megelégedett házasságban élt. Halála előtt egy évvel az angol király Londonba vitette. Itt azonban a szabad levegőnek a hiánya, mindenekfölött pedig a szokatlan életmód és a táplálkozásában beállott változás csakhamar megölte az öreget, aki értelmi képességét mindvégig jól megőrizte. Az öreg Parr élete oly rend­kívüli volt, hogy fölboncolását és szerveinek megvizsgálását a nagy tudo­mányáról világhírű William Harvey - vérkeringés felfedezője - végezte. A boncjegyzőkönyv adatai szerint semmiféle szervi baja nem volt, borda-porcogói még nem voltak elcsontosodva, hanem oly rugalmasak voltak, mintha még egészen fiatalember lett volna. Minden valószínűség szerint az ölte meg, hogy Londonban jóformán agyonetették. Hiszen rég megállapított igazság, hogy a bőséges táplálkozás sokkal több embert vitt már időnek-előtte korai sirba, mint a nélkülözés és koplalás. Ez a megállapítás termé­szetesen nem azt jelenti, hogy az ember éhezzék, vagy a feltétlenül szük­ségesnél kevesebbet egyék, mert hiszen aki koplal, annak meggyengül az ellentálló ereje és szervezete fogékonnyá lesz mindenféle megebetegedés - és főképpen a fertőző betegségek és ezek között elsősorban a gümőkór iránt.”

        (Az Egészség Enciklopédiája Dr. Bucsányi Gyula)  


         

        „Bölcsek és tudósok elméjét századok hosszú sora óta foglalkoztatja az érdekes probléma, hogyan lehetne az ember életét meghosszabbitani, illetve hogyan lehetne a vénülés korai bekövetkezését elhárítani, hogy megvaló­suljon az emberiség ősi álma: megmaradni az egész életen mindvégig egészségesnek, fiatalnak, üdének és szépnek. Bár nem adatott meg senkinek, hogy megtalálja a bölcsek kövét, mégis remélni lehet, hogy talán azon a szigorúan tudományos alapon, amelyen legutóbb is Steínach bécsi egyetemi tanár elindult, sikerülni fog mindazon eszközöknek és módoknak felisme­rése, amelyek lehetővé teszik, hogy az ember időnek előtte meg ne öre­gedjék és megtarthassa aránylagos fiatalságát az emberi kornak legvégsőbb határáig. Steinach tudniillik kísérleteinek eredményéből kiindulva, azt a kérdést vetette fel, hogy az öregedés folyamata olyan állapot-e, amellyel mint valami gyógyíthatatlan betegséggel szemben teljesen tehetetlenek vagyunk, vagy pedig olyan, amelyre legalább szerény határok között némi befolyást gyakorolhatunk. Kísérletei alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy ez az utóbbi eset lehetséges.

        Nem arról van természetesen szó, hogy az ember addig éljen, mint Mathuzsálem, aki a biblia szerint kilencszázhatvankilenc évet élt, hanem csupán csak arról, hogy ne hervadjon el időnekelőtte mint a virág, melyet megcsipett a tavaszi fagy és ne pusztuljon el, mint az éretlen gyümölcs, ha fáját megtépázza a vihar. Kívánatos volna, hogy az ember legalább is addig élhessen, mig hasznos és produktiv tagja lehet a társadalomnak, mig nem teher önmagára nézve és mig nem esik terhére sem embertársainak, sem pedig a köznek. Steinachnak állatokon és embereken végzett kisérletei azt látszanak bizonyitani, hogy ezen kívánságnak teljesedése nem tartozik a lehetetlenségek sorába.

        Steinach buvárlataihoz a tulajdonképpen való alapot a hormonok tana adta meg, amely bizonyos mirigyek belső elválasztásának kérdésével fog­lalkozik. Ilyen például a pajzsmirigy, a csecsemőmirigy, a hasmirigy, a turhamirigy és a nemi mirigy. A hormonok tanáról való ismereteink Brown-Séqard sokat vitatott előadásával kezdődtek, amely kiindulási pont­ját képezte a modern fiatalítási kísérleteknek.

        Steinach kísérleteit öreg patkányokon végezte. A patkányok életkora körülbelül 27—30 hónap. A 30-dik hónapot már magas korhatárnak lehet tekinteni és ezt csak igen kevés éli tul. A 18-dik és 23-dik hónap között már szembeötlők kezdenek lenni az öregedési tünetek. Ebben a korban a patkány elkezd soványodni, elveszti az étvágyát és hullik a szőre. Nem érdeklődik már semmi iránt, hanem rendszerint hajlott testtartással és csukott szemmel, mozdulatlanul ül a helyén. Ha az ilyen patkányon Steinach bizonyos műtétet hajtott végre, csakhamar igen feltűnő változásokat lehetett rajta észrevenni. Újra mozgékony és eleven lett, kihullott szőre helyén uj nőtt, ha idegen patkányt eresztettek hozzá, ezt bátran megtámadta és életre­halálra való küzdelmet vivott vele. Ilyenformán tehát az öreg állatot egészen fiatallá változtatta és ez ilyen fiatalon még hónapokon keresztül megmaradt és igy túllépte normális élettartamát. A kedvező eredményen felbátorodva, 60—75 éves embereken is elvégezte ugyanezt a műtétet és az eredmény éppen olyan kedvező és éppen olyan csodálatra méltóan fényes volt, mint a patkányoknál.

        Esetei közül különösen érdekes egy 71 éves gyárvezetőé, akinél egy tályogmütéttel kapcsolatosan kellett a Steinach-féle műtétet is elvégezni, anélkül, hogy a betegnek a műtét neméről és esetleges hatásáról csak sej­telme is lett volna. Az öregen már évek óta jelentkeztek az érelmeszesedés tünetei, szédülési rohamai voltak, könnyen elfáradt, reszketett, lélegzési nehézségekben és szivgyengeségben szenvedett. Néhány hónap múlva rendkivüli változást vett magán észre és öregségi tünetei kezdtek megszűnni. Újra fiatal férfiúnak érezte magát és nőkkel szemben is határozottan bátrabb lett a fellépése. Étvágya fokozódott, frissnek és ruganyosnak érezte magát és lelki lehangoltsága teljesen megszűnt ugy, hogy azok az emberek, akikkel most érintkezett, körülbelül 60 évesnek tartották és nem akarták elhinni, hogy már 71 éves. Tisztábban tudott gondolkozni, irni és beszélni és mig azelőtt 2—3 hetenkint volt szüksége a borbélyra, most hetenkint kellett odajárnia. Keze már nem reszketett és a legfinomabb munkát is el tudta vele végezni. Újra öröme lett az életben. 72 éves korában még mindig ereje teljében volt.”

        (Az Egészség Enciklopédiája - Dr. Bucsányi Gyula)

         

         


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!

      • Blog leírása

        Hol tartott az orvostudomány az 1800-as években? Mennyit tudtak az emberi testről, az egészséges életmódról, a gyermek fejlődéséről? Mi volt a gyakorlat a betegségek megelőzésében, gyógyításában? Mik voltak a leggyakoribb betegségek és az elsősegélynyújtás irányelvei? Ezekre és még sok egyéb kérdésre kaphatunk választ sorozatunkban.
        Látogatás: 632270 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Hirdetés