Az első találkozás
Egy gyors bemutatkozással, vagy emlékeztetővel kezdeném:
A férjemmel áprilisban voltunk két éves házasok. Tomcsi, a kisfiúnk 2007. február 14-én született. Ágica, a kishúga pedig 2008. augusztus 22-én látta meg a napvilágot. Szóval a két kicsi között másfél év és 8 nap korkülönbség van!
Sokan kérdezik, hogy besikerült-e a hugi? Nem, nem besikerült, igenis terveztük és AKARTUK ŐT! Így beszéltük meg apával, hogy nem szeretnénk nagy korkülönbséget a két gyerkőc között. Én sem vagyok már húsz éves, jobb "letudni" így egyben a kettőt! Reméljük, nekik is jobb lesz, összenőnek és olyanok lesznek, mint az ikrek!
Azért is mertünk így belevágni, mert szerencsénkre van segítségünk: mindkét nagymama nyugdíjas, és bármikor tudnak vigyázni Tomcsira, és besegíteni a házimunkába. Ezért napközben nekem csak Ágicával kell foglalkoznom! Sokan irigyelnek is emiatt engem!
A mamákon felül van a közelben egy dédipapa, aki korát meghazudtolva (82 éves! ) imád a dédunokájával játszani és vigyázni rá! Tomcsi is odáig van érte!
A terhességem alatt már szoktattuk a fiúnkat a gondolathoz, hogy nemsokára érkezik egy kis testvér. Sokszor mondtuk, és mutattuk neki a pocakomat, hogy ott van benne Ágica, a kis húgod. Később a kiságyat, a babakocsit és a többi apróságot is. Nem tudom mennyit és mit értett meg belőle, de már akkor is jött integetett a kiságyának, a babakocsinak és megsimogatta a pocakomat.
Végre elérkezett a nagy nap, mikor is megszületett Ágica (ráadásul pont az én születésnapomon). A két fiú kettesben töltötte a hétvégét otthon, de minden nap bejöttek hozzánk a kórházba meglátogatni.
Emlékszem az első találkozásra....bent feküdtünk a kórházi ágyon Ágicával, mikor is kopogtattak a kórterem ajtaján. Felismertem a kopogást,azaz dübögést: ez csak a kisfiam lehet! És igen, Ő volt az!
Kinyílt az ajtó, ő ott állt megilletődve, nem mert bejönni! Apa tuszkolta be. Odaszaladt hozzám és nézte, hogy ki van a kezemben. Itt van Ágica! - mondtuk neki. Mire megsimogatta a karomban tartott apróságot. A boldogságtól könnybe borult a szemem. (ahogy figyeltem, a férjemnek is)
Pár perc csodálkozás után Tomcsi megunta és elkezdte felfedezni a kórtermet. Először rájött, hogy amiben az újszülöttek vannak, annak kereke van és lehet tologatni. Majd az ágy végén található kis szekrény fiókját kezdte húzogatni. Végül az én szekrényemben talált a fogához való rágcsálnivalót, és azt kezdte el majszolgatni. Néha vetett egy pillantást ránk, majd odalépett és megkínálta a testvérét a kis kezében lévő ennivalóval. Hát nem tündéri! Igazi jó testvér!
Szóval ez volt az első személyes találkozás a mazsoláinknak. Remélem, ez a SZERETET, ha hazamegyünk a kórházból akkor is megmarad!