• Mazsolák

        kranki blogja

        Tomcsi még mindig nem szokott hozzá az új évhez. Még mindig keresi az ablakokban a világítós csillagokat. Hiányolja a villogókat. Azzal a ténnyel már megbarátkozott, hogy a Télapó elköltözött, és a Jézuskával együtt elvitték a karácsonyfánkat is. A kis keresztfiúnk, Máté még mutatja is, merre ment a Télapó (mutat az égbolt felé). Ha megkérdezzük tőle, mit mond a Télapó, akkor édesen utánozva azt feleli: HO-HO-HÓÓ!

        Tegnap este is, mikor a szüleimtől jöttünk hazafelé, a kocsiból kiszállva gyors léptekkel igyekezett Tomcsi a lépcsőházunk felé, és a kis szemeivel kereste a világító karácsonyfát az ablakban, valamint a mászó Mikulást. Szomorúan vette tudomásul, hogy tényleg nincs ott! Eddig olyan lelkesen jött hazafelé, hogy azt megcsodálhassa, de most már szembesülhetett vele, hogy eltűntek.

        Éppen ezért, valami újat kellett kitalálnom, hogy a lépcsőn is szedje a kis lábacskáit felfelé. Felvetettem neki, hogy siessünk, keressük meg a versenyautóit, amit pár napja kapott a távoli barátnőméktől. (tavaly kiköltöztek Spanyolországba, az akkor nyolc hónapos Zsuzsikával együtt). Erre beindult a kisfiam, csak úgy kapkodta a lábát a lépcsőn, még a számolás is gyorsabbra sikeredett: EEGY, KETTOO, HÁÁÁrom. Ahogy apa kinyitotta a bejárati ajtót, Tomcsi berohant, egyből a szobájába, és boldogan hozta felém a versenyautós dobozt. Egyrészről örültem, hogy milyen okos és értelmes kisfiúnk van, másrészről viszont a latyakos, sáros cipőjével végig gyalogolt az előszobán keresztül a szőnyegig. A kabátját is alig akarta levenni, egyből játszani akart. Egy akaratos, önfejű gyermek!

        Mutatta nekem, hogy üljek mellé a földre. Nem igazán hatotta meg, hogy még én sem vettem le a kabátomat. Csak nyavalygott, és a szőnyegre mutatott. Mivel a kishuga, Ágica bealudt, és nem akartam felébreszteni, gyorsan ledobtam a fotelbe a kabátom, és letelepedtem a kisfiam mellé. Van olyan, amikor Tomcsi csak velem akar játszani, van olyan, amikor csak APA a minden. Így van ez a fürdésnél is. Ha mégsem ráhallgatunk, és esetleg cserélünk, megy a hiszti! Vajon kire ütött ez a gyerek? Egyre inkább szembesülünk, hogy Ágica is ilyen! Hajjajj! Nem esett messze az alma a fájától! Ráadásul, a férjemmel mind a ketten szörnyen makacsok vagyunk!

        Eddig nem nagyon volt gondunk Tomcsival, szófogadó, csendes, nyugodt kisfiú volt. Most viszont, ahogy nő, egyre inkább kötekedő lesz. Ha mondunk neki valamit, hogy azt nem szabad, azért is azt csinálja. Persze, csak akkor, ha figyeljük! Néha, már direkt úgy szólunk neki, hogy Nehogy megcsináld!, Ne vedd fel!, és csodák-csodája, megteszi, amire megkértük. Hiszen ellenkezik velünk!

        A hiszti pedig szó szerint földhöz verős. Mármint lefekszik, ha valami nem úgy történik, ahogyan azt ő eltervezte. Ilyenkor megpróbáljuk levegőnek nézni, azaz nem foglalkozunk vele. Általában ezután hangosabban ordít, minden könny nélkül, majd mikor látja, hogy nem érdekel minket, abbahagyja. Máté szülei, ha a keresztfiúnk elkezdi a hisztit, beteszik a kiságyába, és otthagyják, amíg meg nem nyugszik. Anyósoméknál is így tettek, én már nem nagyon bírtam hallgatni az ordítását, megsajnáltam, pedig csak hiszti volt.

        Ágica lassan kezdi megszokni a bátyó és az unokatesó visítozását. Szombaton is, a kis mazsolám elaludt a kiságyban, mikor a két rosszcsont odalopózott hozzá, és hatalmas visítással sikerült megijeszteniük őt. Szegénykém úgy ordított, hogy sem mama, sem a sógornőm nem tudta megvigasztalni. Mi apával elszaladtunk a boltba. Úgy hívott fel a sógorom, hogy repüljünk vissza, villámgyorsan! Ahogy beléptünk az ajtón, és Ágica meghallotta a hangom, már elcsendesedett. Mikor pedig az ölembe átvettem, teljesen megnyugodott, majd egy hatalmasat sóhajtott, megkönnyebbült. Egészen addig, amíg megint meg nem hallotta a fiúk hangját. Akkor ismét rázendített. Sikerült megnyugtatnom, majd jobbnak láttam a szoba ajtót rácsukni, a nyugalom miatt.

        Az ebéd után, Ágicát kihoztam a szobából a nappaliba, hiszen a másik két szobában a két fiú alussza a délutáni csendes pihenőt. Ezalatt arról beszéltünk a sógornőmmel, hogy a későbbiekben ezt hogyan fogjuk megoldani, ha már Ágica is nagyobb lesz, és nem hagyhatjuk a kanapén egyedül. Reméljük, addigra a fiúk kinövik a kiságyat, és cserélhetnek.

        De mi lesz, ha jön a negyedik unoka? Az még a jövő zenéje!

        Ja, de nem Nálunk!!!!!! Mi befejeztük kettőnél!!


        Az új évben is szembesülnöm kellett azzal, hogy minden gyermek más. Legyenek pedig testvérek, vagy idegenek, nincs két egyforma gyerek. Ugyanúgy igaz ez a terhességre is.

        Nálam már a pocakban is észrevehető volt a különbség. Minden ott kezdődött az első ultrahang felvételen. Míg Tomcsi csak feküdt mozdulatlanul, a lökdösődésre is csak egy apró mozdulatot tett, addig a kis huga, Ágica már azzal szórakozott, hogy a méhfaltól páros lábbal rúgja el magát. Mihelyst visszacsúszott, megint rúgott egyet. Ez a későbbiekben sem változott. Ágica akkorákat nyomott belém, azt hittem kiszakadok belülről. A való, kinti világban is, a szülést követő két percben már a cici a szájában volt.

        December 22-én volt négy hónapos, a súlya 6750 gramm, a hosszúsága pedig 65 centi. Nagyon hasonlít az arcvonása, bizonyos szögből a bátyjáéra. De egyébként, tiszta kislány!

        Tomcsival ellentétben, Ági már próbálkozik a felüléssel. Ha ölben van, olyan haspréseket nyom, hogy még én is megirigylem! Addig erőlködik, amíg teljesen fel nem ül. Ha megpróbáljuk visszafektetni, következik a hiszti. A kiságyban is csak akkor van el, ha ott vagyunk, vagy legalábbis hall minket. Egyre többet vigyorog, olyan, mint egy tejbetök. IIMÁÁDOM! Ennél már csak az a zabálnivalóbb, mikor hangosan kacag. Van úgy, hogy magától is elkezdi. Szereti, ha a bátyja szerepel, vagy grimaszokat vág. Tomcsi pedig imád szerepelni. Ő pedig a kishugát utánozza (például nyál bugyborékolás, vagy ujjszopás)

        Tomcsi arcán, szemén is észrevettem azt az úgy megzabálnálak nézést. Rajong a hugáért! Állandóan ölelgeti és puszilgatja őt. Mondtam is a férjemnek, hogy szerintem a legjobb korkülönbség van köztük! Még ahhoz kicsi volt Tomcsi, hogy felfogja a kistesó érkezését, hogy ez mivel is jár. Mostanra viszont úgy megszokta a jelenlétét, hogy szabályosan keresi, és ki is fejezi a hiányát.

        A kis ruhácskáit úgy növi kifelé a nagylány, hogy van olyan, amit nem is tudtam ráadni! Hála az Égnek, van annyi cucca, hogy a kis szekrényében, ha valami hátra kerül, akkor annak lőttek! Mire megtalálom, már kicsi is! Pedig higyjétek el, három hetente átnézem azokat!

        Lassan a fogacskái is érkeznek, ugyanis nagyon nyáladzik. Anyukám elmondása alapján, nekem ennyi idősen bújt ki az első fogam! Mindegy mikor jön elő, csak azt kívánom, hogy olyan gyorsan, és fájdalommentesen bújjon ki, mint Tomcsinak!

        Most már nyúl a tárgyak után, és egy kis rásegítéssel át is fordul. Egyedül a kis kezecskéjét nem tudja még kihúzni maga alól. Tomcsi ezt is fél éves korában tette. De nem maradt le semmiről!

        Semmit sem szabad sürgetni, mindennek elérkezik a maga ideje. Már megtanultam, hogy az egyik fülemen be, a másikon ki, ha a gyermekeinket hasonlítják egymáshoz.

        Mindenki MÁS! és ez így tökéletes!


        2008-as év utolsó napja. Hogy eltelt ismét egy év! Mióta megszületett Ágica is, azóta még gyorsabban repül az idő!

        Bevallom őszintén, nincs is időm unatkozni. Előfizetője vagyok a babás újságnak, de nem is emlékszem mikor ültem le utoljára, igazából csak úgy, olvasni! Ha valamelyik cikk mégis nagyon érdekel, azt vagy késő este, már félig aludva olvasom, vagy pedig a WC-n.

        Két, de akár egy évvel ezelőtt is, nem gondoltam volna, hogy 2009-re már két gyermekes, boldog édesanya leszek! Régebben nem értettem, miért panaszkodnak az anyukák, miért sokallnak be a dolgoktól. Kezdem átérezni a helyzetüket!

        A munkahelyemről, a kolléganőim néha (ha éppen nem dolgoznak), felhívnak. Beszélgetünk egy kicsit. Én elújságolom, hogyan zajlik egy napunk, ők pedig elmesélik a legfrissebb pletykákat, és bevallják, hogy milyen jó nekem!

        Sajnos, a munkahelyem nem éppen egy két gyermekes anyukának való munkahely. Na, de szerencsére, még minimum egy jó másfél évem van arra, hogy gondolkozzak, hogyan is tovább!

        A játszótérről a hasonló korú gyerkőcök eltűntek. Mint kiderült, nem a hideg időjárás az oka. Sajnos, akinek az anyukájának még volt munkahelye, az ultimátumot adott: vagy most jön vissza dolgozni, vagy már nem is kell. Értelemszerű a GYES, GYED alatt nem szűnik meg a munkaviszony, csak utána. Így hát, nem nagyon volt választási lehetőség, irány a bölcsi, vagy jobb esetben az ovi.

        Vissza az év utolsó napjához! Apa titokban megszervezte a szilveszter esténket. A szüleimet meghívta hozzánk, mint bébiszittereket, mi pedig elmentünk bulizni! Nekem előző este sikerült tudomást szereznem róla. Nagyon meglepődtem, és boldog voltam, hiszen így, visszaemlékezve: négy éve ismerjük egymást a férjemmel. Az első közös szilveszterünk egy szórakozóhelyen történt, ahol is megismerkedtünk. Míg a második és a harmadik szilveszterünk otthon zajlott. A másodikon szolíd házibulit tartottunk, ugyanis hét hónapos terhes voltam. A harmadik szilveszteren pedig ismét állapotos lettem, igaz ekkor még TITOK volt.

        Szóval, végre kimozdulhattam a lakásból. Végre elegánsan felöltözhettem (volna, ha rám jött volna az alkalmi ruhám!).

        Egy mulatós helyre mentünk, amit hallomásból a TV-ből már ismertünk. Kicsit tartottunk attól, hogy mi leszünk a legfiatalabbak a társaságban, de szerencsére nem így volt. A végére egész jó buli kerekedett ki belőle. Igaz a kaja egy vicc volt, de apával kettecskén végig táncoltuk az éjszakát, és megpróbáltunk nem foglalkozni semmivel. Néha, valamelyikkőnk felhozta a témát, vajon otthon mi újság, alszanak-e a gyerekek. Ugyanis ahhoz képest, mennyire örültem egy kis kikapcsolódásnak, annyira hiányoztak is a kis mazsoláink! Éjfélkor koccintottunk, még táncoltunk egy kicsit, és siettünk haza a kis családunkhoz.

        Odahaza nagy volt már a csend, mindkét gyermekünk az igazak álmát aludta. A szüleim még ébren voltak, ők meséltek, hogy Tomcsi mennyire élvezte a durrogtatást és a színesebbnél színesebb tűzijátékokat. Egyik ablakból menni kellett a másikba. A kis mutatóujjával jelezte, hogy HA! és már mutatott is az ablak felé.

        Másnap, az új év első reggelén is várta a durrogtatást és mutogatott az ablak felé. Ekkor már nem volt tűzijáték, csak gyönyörű szép, hófehér táj. Végre, esett a hó! BOLDOG ÚJ ÉVET!


        Az ünnep első napján kezdtük viszonozni a vendégszeretetünket, ugyanis mi indultunk körútra a családjainkhoz. Akik megjelentek nálunk karácsony előtt, felkerestük őket. Kezdtük anyósoméknál ebéddel. Ebéd után a lurkók aludtak egy nagyot mamáéknál, majd indultunk dédihez. Ott vacsoráztunk, valamint találkoztunk anyósom hugáékkal. Újabb ajándék áradat következett. Késő este mentünk haza, fürdés, alvás. Másnap az én nagyszüleimet látogattuk meg, dédimamánál ebéd, hurka-kolbász, majd otthon egy délutáni szunyóka nekünk is, majd következett a harmadik dédi.

        A "legközelebbi" dédiéket még 24-én délelőtt, meglepetésként kerestük fel, hiszen nekik a házassági évfordulójuk is ezen a napon van! Nagyon meglepődtek, hogy így együtt mentünk át. Vártak minket, de délutánra készültek a finomabbnál finomabb húsokkal. Így egy kicsit mérges volt mamám, de hamar kiengeszteltük az ajándékunkkal. Készítettem egy falra akaszthatós képet, amelyen több fényképet is elhelyeztem a családunkról. Rajta volt a teljes család, azaz tizenhét fő! Mindenki a párjával, a közvetlen családja környezetében. Hasonló képet kaptak a többi dédik is, nyilván mindenki a saját családjáról. Mindenki meghatódott a meglepetéstől.

        Szombaton János napra mentünk a szüleimhez, ott ebédeltünk, és pihiztünk egyet. Kora délután siettünk haza, mert a pátyi barátnőmék jöttek hozzánk vendégségbe. Ágica strasszköves bemelegítőt kapott a morzsolgatós kendő és a sípolós könyv mellé, míg Tomcsi fürdőjátékot és NÉMÓ-s, pár kereső kártyát. A fürdőjáték kész autópálya, amely miután a vízben jól megszívta magát, felragad a csempére. Tomcsinak annyira elnyerte a tetszését, hogy a megszokott pancsolási idő eltelte után sem akart kiszállni a kádból. A kis ujjacskái már teljesen összeráncosodtak, de ő akkor is csak pakolta a stop táblát és jelzőlámpát a kocsik elé,mellé.

        Vasárnap a szokásos "kötelező vasárnapi ebéd"-re mentünk anyósomékhoz. Onnan is igyekeznünk kellett haza, mert vendégeket vártunk, a változatosság kedvéért.

        Következő délelőtt apának az unokatestvére látogatott meg minket családostul. Náluk a kisfiú egy hónappal fiatalabb, mint Tomcsi. Levente egy csendes, mosolygós kisfiú. Mikor kinyitottuk a bejárati ajtót, és Tomcsi meglátta Levit, fülsüketítő visítással köszöntötte őket. Alig várta, hogy Leviről az anyukája levegye az overált, már húzta is be a szobájába. Levi pedig csak állt, és annyit mondott: ANNYA!

        Tomcsiban szerintem túlteng a szeretet, hiszen mindenkit ölelget és puszilgat. A nála kisebbeket fel is borítja az ölelésével! Miután megszokta ezt Levente, jól megértették egymást. Együtt ettek és játszottak, olyannyira, hogy nem akart hazamenni a fiú.

        Mire észbe kaptunk elérkezett az év utolsó napja. Erről legközelebb írok!


        Szóval ott tartottam, hogy Tomcsi a karácsonyfa látványától alig jutott szóhoz. (ha belegondolok, ma pedig már le is bontjuk, mire felébred! :) )

        A villogó fény nagyon megnyerte a tetszését. A későbbiekben is, ha azt akarta, hogy kapcsoljuk be, a kis szemével jelezte, ugyanis el kezdett gyorsan pislogni.

        A karácsonyfa alatt elhelyeztük a rengeteg ajándékot. Tomcsi azt sem tudta melyikkel kezdje a bontogatást. A mi ajándékaink is még becsomagolva hevertek a fa alatt. Megengedtük, hogy azokat is ő bontsa ki helyettünk. Egyre jobban belejött, úgy tépte le a csomagolópapírt az ajándékokról, mintha időre kellett volna!

        Nagyon sok ruhaneműt is kaptak a gyermekeink az özön játék mellett, de a kisfiúnkat inkább csak az utóbbiak érdekelték.

        Még több autó, mostmár aktuális volt távirányítós is. (ami, megjegyzem, csak úgy falja az elemeket! Négy darab a kocsiba, három mikroelem a távirányítóba! Nem semmi! )

        A barátnőim is játékokat hoztak a gyerkőcöknek. Többek között kapott Tomcsi egy fa kirakós játékot, egy beillesztős, készség fejlesztő játékot, orvosi készletet és egy házikót az öcséméktől. Tudjátok, olyan sátor házikót. Annak idején, nekünk is volt, és imádtunk bemászni, elbújni a felnőttektől.

        Így hát, amikor megérkeztek a testvéreink családostul, Máténak az volt az első, amit közelről, azaz belülről szemügyre vett. Behordták a többi játékot, és elvoltak odabent. A sok meglepetés között, beszereztünk a két fiúnak egy-egy mozdonyt is, amely nemcsak hogy ment, még hangot is adott ki a világításon felül. Nagyon tetszett nekik. Így pedig, hogy kettő is volt belőle, még veszekedniük sem kellett érte. Tanulva az anyósoméknál tapasztalt példából, ahol a legtöbb játékból egy darab van (például fa hintaló), és mindkét lurkónak biztosan egyszerre kell ugyanaz.

        Minden újonnan érkezett vendéget Tomcsi kézen fogott, és vitte a különböző színekben pompázó karácsonyfánkhoz.

        Különösen élvezte a két gyerkőc, mikor is meggyújtottuk a csillagszórót, és dalra fakadtunk a sógornőmmel, aki ugyebár óvónéni. Mi énekeltünk, a fiúk pedig táncoltak és tapsoltak.

        Alig akartak vacsorázni, féltek abbahagyni a játékot. Volt ám sírás-rívás, mikor is öltöznie kellett Máténak, mert már este nyolc óra is elmúlt. 

        A másik sógornőmék még maradtak, segítettek felülkerekedni a buli utáni kupin. Hiszen Ágicát is fürdetni kellett, hangos sírással jelezte, hogy késésben vagyunk.

        Fürcsi után, Tomcsit sem kellett ringatni, egyből álomba szenderült.


        Sziasztok! Ismét itt vagyok! Bocsi a kimaradásért, de még most kezdek magamhoz térni, így ünnepek után....

        Elkezdődött egy újabb év! Ebben az évben Tomcsi két éves lesz, míg Ágica pedig egy! Magamról már meg sem jegyzem a kort! Húú!

        A következő blogjaim még vissza fognak nyúlni az elmúlt évbe, hisz még nem osztottam meg Veletek az élményeket, tapasztalatokat!

        Szép évet, jó egészséget, boldogságot minden kedves olvasómnak!


        Végre elérkezett a várva várt nap! Egyenlőre, mi apával még jobban vártuk, illetve készültünk, mint a lurkók. Tomcsinak már a második karácsonya, míg Ágicának az első volt. Mindkettő még kicsi ahhoz, hogy átszellemülve készüljön rá, de ez nem is az Ő dolguk.

        Előre elterveztük, hogy a fát akkor díszítjük fel, amikor a gyerekek alszanak, hiszen a karácsonyfát az ajándékokkal együtt a Jézuska hozza. Ez így is történt. Még ébren volt Tomcsi, mikor a színesebbnél színesebb díszeket tartalmazó doboz előkerült. Persze ezt Tomcsi nem láthatta!

        Apa összerakta a fát, (ebből következik, hogy műfenyő), rárakta a villogó fényt, én pedig ráraktam a gömböket. Különös figyelemmel hogy a törhetetlen díszeket alulra, míg a törékenyeket felülre. Igaz, a fa az ágyneműtartó tetejére került, nehogy felborítsa Tomcsi, de mégis jobb félni, mint megijedni. (így utólag, igazunk lett, ugyanis  bármilyen eszközzel is azon van, hogy hozzáérjen a díszekhez).

        Mire felébredt, a karácsonyfa teljes fényében, díszében pompázott. Már a szobájából felfigyelt a villogó fényekre. Apa ölében érkezett a helyszínre. Az első szava az ámulaton túl, a következő volt: UHHHHH! és a fára mutatott.


        Igaz, ma már 26-a van, de az ünnepek miatt csak most jutottam a számítógép közelébe.

        Mivel a névnapom éppen szentestére esik, ezért közvetlenül az ünnep előtt szoktuk megtartani. Tavaly óta rendszeres a nagy családi buli. A lakásunk nem pont arra a célra lett megalkotva, hogy tizenkilenc fő (ebből három gyermek) kényelmesen ehessen, így sajnos csoportokat létrehozva tudunk összeülni.

        Először a dédiket láttuk vendégül otthonunkban. Sajnos idén már csak hatan tudtak megjelenni, az egyik dédipapát ősszel elvesztettük.

        Délelőtt 11 órára mindannyian megérkeztek apácska segítségével (kocsival "összegyűjtötte" őket). Azért ilyen korán, mert Tomcsikát fél egy körül ágyba kell tennünk, és egy kicsit ő is bulizhasson a dédikkel. Nagy volt a boldogság, nem is tudtam eldönteni, ki volt a boldogabb: Tomcsi vagy a dédik. A kisfiúnk csak állt az előszobában, és tátott szájjal figyelte, ahogy jöttek befelé a kis öregek. Mindannyian így együtt!

        Egy kis beszélgetés után következett az ünnepi menüsor, egyik a másik után, alig jutottak szóhoz a vendégeink.

        Tomcsinak is behoztuk az etetőszékét, ő onnan szemlélte a dédijeit két falat között.

        Ágica sem tűrhette ezt szó nélkül, hangos sírással jelezte, hogy ő is jelen akar lenni az ebéden. Szóval átkerült ő is a nappaliba. Először kézről kézre járt, majd végül a bébihordozójából figyelte az eseményeket, majd elaludt.

        Ebéd után Tomcsi mindenkinek adott egy cuppanós puszit, majd őt is lefektettük a kiságyába. Eleinte a kintről beáradó hangokat figyelte, mikor viszont a zene CD-jét bekapcsoltam (kicsit hangosabban a megszokottnál), elálmosodott, és álomba szenderült. Néha kicsit erősebb hangon szóltak kint a dédik egymáshoz, de már ez sem ébreszthette fel a két kis csöppségünket.

        Vacsorára pedig a szüleinket, azaz Tomcsi és Ágica nagyszüleit vártuk. Miután felébredt Tomcsi, meguzsonnázott, már érkeztek a mamák és papák. Szintén kitörő örömmel fogadta őket. Ők is együtt! Jaj, de jó! Egyből fogta a mamák kezét, és húzta őket a szobája felé.

        Amikor aztán ajándék osztásra került a sor, akkor pláne fülig ért a kis szája! Egy csomag, még egy, és még egy.... azt sem tudta, melyikkel kezdje. Ezért letépett egy darab csomagolást az egyikről, majd hozzákezdett a másikhoz. Mi apával úgy beszéltük meg, hogy az ajándékainkat meghagyjuk szentestére, majd a fa alatt bontjuk ki. Ez így is történt. Apa kíváncsiskodott néha, de nem engedtem neki. Olyan volt, mint egy kisgyermek. Lehet, hogy három gyermekem van?

        A sok játék közül a beszélő kutya, vagy ismertebb nevén a tanuló kutyus tetszett neki. Különösen a zene része. Ha a dal a végére ért, nyöszörgésbe kezdett. A mamák mondták neki, hogy nyomja meg ismét a kezét a kutyusnak. Ő így tett, és folytatódott a tánci-tánci.

        Hamar eljött az este, ideje volt nyugovóra térni, mert másnap a testvérek voltak hivatalosak hozzánk.

        A buli végén megállapítottam, hogy igaz nagy munkával jár egy ilyen összejövetel megrendezése, de megéri! A boldog mosoly, a ki nem csorduló könnycsepp a dédik szemében mindent megér!

        Meg természetesen anyukám és anyósom besegített a főzésbe, valamint édesanyám el is mosogatott, mielőtt hazamentek.

        Ezúton is ezer köszönet érte! 

         


        A délutáni séta mostanság már sötétben történik, de nem a megszokott időjárás szerint. A sötétség adott az évszak miatt, de a szokatlan "meleg" meglepő. Én nem nagyon bánom, mert így 4-5 óra körül is le merem vinni a gyerkőcöket, mert nincs hideg. Szóval, ha az ebéd utáni alvásból felébred Tomcsi, meguzsonnázik, és lemegyünk sétálni. A séta általában itt a környéken, a házak között történik. A játszótéri haverok délután már nem nagyon szoktak lent lenni, velük inkább délelőttönként szoktunk találkozni. Annak ellenére mindig összefutunk valakivel.

        A múltkori délelőtti séta alkalmával felfedezett Tomcsi egy mászó Mikulást az egyik erkélyen. Persze nem igazit! Annyira tetszett neki, hogy nem is akarta szem elől téveszteni. Csak állt, és bámulta.

        Tegnap arrafelé sétáltunk, és a sötétben is észrevette a figurát, és el kezdte mutogatni az apukájának. HÚÚÚÚ!- mondta közben. Tovább haladva megpillantottam az egyik ablakban világító karácsonyfát. Megmutattam Tomcsinak. HÚÚÚ!-mondta, és feléje mutatott. Ezek után már ilyenekre vadásztunk, ki fedez fel előbb valamiféle világítós figurát. Persze, hogy mindig Tomcsi volt az első! Láttunk Mikulást, csillagot, fenyőfát, sőt villogó, színváltós izzósorokat is. Egyik ámulatból estünk a másikba!

        Ezalatt Ágica nyugodtan aludt a babakocsiban. Ő most van abban a korban, hogy a jó levegőn, a babakocsiban jobban alszik, mint egyébként. Na nem mintha,a szobájában nem azt tenné!

        HIrtelen eszembe jutott, de jó lenne egy fokhagymás, tejfölös lángos!

        Apa nagyon szereti az ilyen hirtelen jött ötleteimet, így mikor elmondtam az ötletem, azt válaszolta: MOST?!

        Én elég határozott egyéniség vagyok, nem nagyon lehet a tervemtől eltéríteni. Ráadásul, ha akarok valamit, akkor azt AZONNAL!

        Kezdem észrevenni, hogy a kisfiúnk is ilyen! (Apa mandarint pucol, és ott nyavalyog mellette, kapkod a gyümölcs után, annyira türelmetlen. Pedig nem éhes!)

        Felvetettem apának két variációt: mivel Ágica még alszik, ezért Őt tuti nem akarom felvinni, tehát választhat, lent marad a kislányával, és elsétálnak a lángososhoz, vagy felmegy a kisfiával, és játszanak. Inkább egy harmadikat talált ki: Menjünk négyesben együtt lángosért! Nekem így volt a tökéletes, csak induljunk már!

        Útközben is rengeteg ablakban világítottak a díszek, így viszonylag gyorsan haladtunk, hisz keresni kellett a következőt.

        A lángosos környékén már isteni illatok keringtek, nyeltünk egy nagyot. Kértünk két sajtos, tejfölös, fokhagymás lángost, még két üres palacsintát Tomcsinak (majd otthon megtöltöm neki), és gyors léptekkel hazafelé vettük az irányt, nehogy kihűljön a vacsink.

        Otthon, a jó meleg konyhában nekiültünk, és felfaltuk a lángost, forró teával. Hmmmm! Fincsi volt!


        A fürdés nálunk, mindkét gyermekünknél egy újabb ok a játszásra. Szerencsénkre, Tomcsi és Ágica is imád pancsizni.

        Mostanában Tomcsiban láthatóan tudatosult, hogy a fürcsi után alvás jön. Ezért fürdési időben, ha már csak megemlítjük, hogy mi következik, már jelzi, hogy NEEEM!  Lefordítva azt jelenti, még nem akar aludni menni! Viszont, ha már a kádban van, onnan pedig nem akar kiszállni. Megint következik a már jól elsajátított szó: NEEEM!

        Nem nagyon beszél még, de a legfontosabb szavak már kitűnően mennek. Például, ha hízelegni akar, akkor PAPA, ilyenkor megy a nagy cuppanós puszi osztás is. Ezen kívül: Mama, Anya, Baba, Igen, Kell, Oda. Amit nem mond, azt elmutogatja. Ha éhes, megfogja a kezünket, és odavisz a hűtőhöz, vagy a konyhába, attól függően, hogy mit szeretne enni. Ha szomjas, mutatja az ivás menetét, amihez szürcsölő hangot is hallat. Amikor ő kitalál valamit, akkor mennünk kell vele. Ha éppen van valami a kezünkben, kiveszi belőle, leteszi, és már húz is minket a célja felé.

        A fürdésben Ágica az első. Nem azért mert hölgyeknek az elsőbbség, hanem mert ő a legkisebb. Már a kis babakádat egy jó hónapja kinőtte, ezért ő is a nagy kádban fürdik.

        Tomcsival annak idején megjártuk, ugyanis a kiskád után a nagy fehér kád rémísztő lehetett, mert hatalmas ordításban tört ki az elején (míg meg nem szokta). Ágicával kicsit másképp tettünk. Amikor már láttuk, hogy nemsokáig fér már el a babakádban, a kicsit beletettük a nagyba, így megszokta a nagy fehérséget, és nem volt semmi gond az átállással. Ágica fürdetésekor Tomcsi is ott áll mellettünk, és nézi a folyamatot. Az elején hozta a fürdőjátékait, és nyújtotta Ágica felé, mostanra megértette?, hogy neki még nem kell.

        Tomcsi kíváncsisága nem csökken a fürdetés után sem, ő is ott akar lenni velem, és figyelemmel kíséri, mit teszek. Eddig a földről figyelt, majd felkérezkedett.  Egy héttel ezelőtt feltettem Ágica mellé, a pelenkázóra, hogy közelebbről szemlélődhessen. A sarokba beültettem és boldogan vigyorgott rám. Majd hirtelen odahajolt Ágicához, és a homlokára nyomott egy cuppanós puszit. Úgy megijedtem, hogy egy hang sem jött ki a torkomon. Lefőttem, mint a kávé. Ennyi erővel, mást is csinálhatott volna! De ő csak elégedetten, büszkén mosolygott. Ez így történt tegnap estig, mikor is ugyanolyan hirtelenséggel odahajolt, és harapott Ágica homlokába! Szegény huginak a homlokán ott virított a bátyja fognyoma! Most aztán észnél voltam! Abban a pillanatban lekaptam Tomcsit a pelenkázóról, és egy hatalmasat kiáltottam: NEM SZABAD! Hogy a hangos szótól, vagy attól, hogy lekaptam, ijedt meg, de ő is rázendített. Kánonba sírt a két gyermek. Apa a másik szobából átrohant, hogy mi történt. Ő vigasztalta Tomcsit, én pedig Ágicát. Hát igen, itt látszik, hogy gyerekek! Egy pillanatra sem lehet magukra hagyni, valamint megbízni bennük! Meggondolatlan volt Tomcsi! De abban biztos vagyok, hogy nem akarta bántani a kishugát!

        Amíg én Ágicát szoptatom, apa fürdik a kisfiával. Mostanság együtt, egyszerre. Ha Tomcsi nagyon nem akar menni a fürdőkádba, így be lehet csalogatni: APA/ANYA is megy veled! Akkor aztán egyből jön! Néha nekem is sikerül bejutni, ha Ágica hamar elalszik.

        A vízben megy a pancsolás, és az egymás megmosdatása. Nagyon élvezi Tomcsi. Vagy utánoz minket, vagy mi mossuk őt, ő pedig minket. Még a hajmosással van egy kis probléma....Ja, meg a fogmosással! Az a köpés nem akar összejönni, legalábbis nem akkor, amikor kellene! Az csak az előszobában, a tükör előtt megy!

        Beszéltem más idősebb lurkók anyukáival, és megnyugtattak, hogy ráér még!

         


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!

      • Blog leírása

        Az életünk értelmei:
        Tomcsi és Ágica a két kis mazsola, akik mellett nem ismert az a fogalom: UNALOM!
        Látogatás: 56371 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Hirdetés