Háztűznéző

Még mielőtt Bobó rendbe jöhetett volna, Zsifit is itthon tartotta a hőemelkedése. Egy napot mindketten itthon voltak, tegnap már csak Zsifi. Ma pedig újra közösségi életet élhettek, végre egészségesen. Volt is nagy öröm reggel.

Holnap van az utolsó nap, amit zavartalanul a karácsonyi előkészületekkel tölthetünk. Még holnap kicsit az aprók bölcsibe mennek, aztán kitör a téli vakáció. Apa, Anya, gyerekek itthon. Még fenyőfánk nincsen, ennek beszerzése a fiúk feladata lesz.

Sok még a munka. Karácsonyi menü sehol, ideje lenne kitalálni. Ajándékok csomagolása sehol. Becsületemre legyen mondva, elkezdtem ma. Lehoztam a ragasztószalagot az emeletről - azóta nem találom. Reméltem, hogy a gyerekek majd előkerítik valahonnan, de nem így lett. Holnapi listára felírni, ragasztószalagot tessék venni.

Ma ugyanis háztűznézőben voltam. A megfelelő férj keresését nem lehet elég korán kezdeni. Persze nem magamnak - én már megtaláltam - hanem Zsifinek. A jelölt jól vizsgázott, jöhet. Igaz, Zsifinél pár, egészen pontosan 7 hónappal fiatalabb, de ez a semmiség ne álljon a nász útjába. Amúgy is, ebben a mai világban már az sem baj, ha a pasi a fiatalabb. Az sem baj, ha húsz évvel. Egyenes út a címlapokra. Ó, az a csodálatos bulvár...

Majd igyekszem rendes anyós lenni, ezt meg is ígértem a fiatalembernek. Anyukája utolsó előtti éves volt az egyetemen, mikor a picur megszületett. Most tart a vizsgái felénél. Csak sok-sok kitartást tudok kívánni, együttérzek (bár nekem már csak két nagy szigorlatom volt hátra akkoriban, mikor Bobó megszületett).

Múlt héten leendő munkahelyemen jártam üzemorvosi vizsgálaton. Beszélgetésbe elegyedtem egy fura kinézetű pasival (a feminin jegyek túlsúlya egy pillanatra még meg is tévesztett), tök jó, végre egy hasonló fiatal az új munkahelyről, dolgozzon bármennyire távol. Addig-addig áradozott a nagyszabású céges buliról, míg egészen elhittem, hogy a kerítés is kolbászból van. Nagy erőkkel próbált rábírni, hogy mindenképpen menjek el, hiába mondtam, hogy még nem álltam munkába.

- Mikor voltál interjún? Egy hónapja? És csak januártól dolgozol? Jó sokáig várattak...

- Nem bánom, két gyermekkel ajándék a szabad december.

- ? Neked van két gyermeked? - Ó, mily borzalmas...

Hát, nincs mit tenni. Ami van, az van. Újdonsült ismerősömnek (hogy is hívták, aha, tudom már) hirtelen sürgős dolga támadt.

Mort kezdjem bizonygatni, milyen jó fiatalon szülni és milyen kár, hogy ma már nem ez az általános? Kezdjük összevetni az előnyöket a hátrányokkal? Ugyan minek. Mindenkinek a könyökén jön ki.

Összegezve, és ezzel mai vendéglátóim, értsd Zsifi kisasszonykánk leendő férjecskéjének (persze csak ha ők is úgy akarják, elvégre Európában elünk) szülei is messzemenőkig egyetértenek. Minden úgy jó, ahogy van. Persze az élet nem fenékig tejfel (ó, közhelyek tobzódása - mily izgalmas), de később sem lesz az.

Úgyhogy szépen nevelgetjük csemetéinket, büszkén mutogatjuk képeiket. Persze kellő kritikával, én és a férjem nem igazán favorizáljuk a közösségi oldalakat: a legszükségesebb név, város, iskolák és munkahely feltüntetésén kívül mást nem teszünk fel; aki akar megtalál, de azt nem szeretném, ha az életünk részleteibe is bárki bepillanthatna. Még akkor sem, ha ezeket a részleteket mi cenzúrázhatjuk. Lehet, hogy maradiak vagyunk, de ez van.

Szóval, Zsifi férje már megvan. Bobónak is rendeltem feleséget, és meg is egyeztünk, hogy a következő gyermekük kislány lesz, akit majd Bobó vesz feleségül.

Így a mai program a gyermekek kiházasítása volt. A nap további részében pedig egy nagy, kényelmes ágy a főszereplő.

Szép álmokat mindenkinek, már csak ötöt kell aludni karácsonyig.