Hull a pelyhes

Ha a pelyhes éppen ? még ? nem is hull, a Télapó mindenesetre megérkezett. Bobóhoz kétszer is, kishúgához egyszer. Egyelőre.

Az én nem is olyan rég még mimóza kisfiam igen elemében volt mindkét alkalommal. A bölcsődei Mikulás érkezése előtt külön ugrabugra műsorszámot adott elő, mindenki örömére és szórakoztatására. A Télapó benézett az ablakon, mire ő csak ennyit mondott, jó hangosan: ?A Télapó jöjjön be és hozzon ajándékot!? Showman lesz a fiunk? (Persze ehhez lesz még egy-két szavunk. A mai celebléthez ugyanis, mint tudjuk, az is hozzátartozik, hogy az ember kamerák előtt csináljon magából bohócot. Egyik horribilis élményem a közelmúlt médiacsodáival kapcsolatban, mikor jobb létre érdemes (?) kivándorolt énekesünk a szavanna kellős közepén egy lepusztult jeepnek álcázott jármű cd-lejátszójából oroszlánhangokat játszott le az impaláknak. Aztán a Hold nééémááán áátkarolt(a). Na, ez több volt, mint sokkoló.) szóval, a celeblétet nem kellene erőltetni. De nekem nagyon tetszett a produkciója a fiatalembernek.

Aki nem hagyta a Télapót kibontakozni. Ahogy szegény, öregesen leült, már meg is támadta, és nyúlt a puttonyába a csomagért. Egyébként is Bobó kapta volna először, mert ő a legrégebbi bölcsis.

Zsifiék csoportjában is járt a Mikulás, de őt nem vittem, mivel még nem teljesen gyógyult meg (bár már két napja még csak hőemelkedése sincsen). Ráadásul újra folyik az orra és újra köhög (pedig kapja az antibiotikumot), kicsit félek, hogy visszaesik. Nem örülnék, mert rengeteg feladatom van, amiket egyedül kellene elvégeznem.

Bobó tehát nagy bohóc lett. Csak azt sajnálom, hogy a férjem mindebből kimaradt, mert konferencián van Krakkóban. Tavaly is kimaradt, éppen ezért, a Mikulásból. Úgyhogy jövőre bojkott. Nyerjen a Mikulás! Ezt már meg is beszéltük.

A következő ünnepség igazi ünnepség volt, amelyre már Zsifit is vittük. Miután megetettük Apa autóját (a benzinkútnál egy bácsi megtankolta), felvigyázó Nagyanyónál felszedtük a kisasszonyt és elhajtottunk Nagyapó munkahelyére, az iskolába ?ahol tanítja a gyerekeket?. Az ő osztálya készített egy nagyon szép kis műsort krampuszokkal, tündérekkel és télapóval. Amit a gyerekek nagyon élveztek. Eleinte mindkettő sírt, és Bobó állandóan haza akart menni. Aztán egyszer csak elkezdődött a műsor, és ahogy a krampuszok bedugdosták fejecskéiket a színpadra, mindkét apróság elkezdett figyelni. Mikor tapsolni kellett vidáman tapsolta, mikor énekelni kellett Bobó énekelt. El sem akartam hinni, hogy ez a mi fiunk. A Télapó név szerint szólította a gyerekeket (12-t vagy 13-at), és Zsifi egy tündérkével ment fel a lépcsőn. Nem félt és nagyon jól érezte magát a közösségben. A Télapó ölébe nem akart beülni, hangos ordításban tört ki. De mikor látta, hogy elmúlt a veszély, a csomagjára fordította figyelmét. Nem is nagyon jött vissza hozzánk, inkább leült az első sorban a földre a tündérekhez, és onnan mutogatott és kurjongatott fel a színpadra. Nagyon édes volt.

Bobó szintén nélkülem ment ki a csomagjáért, és ? majdnem leestem a székről ? egy tündérkével ment föl a színpadra, majd ráült a Mikulás combjára. A Mikulás próbált vele beszélgetni, de Bobó csak annyit hajtogatott, hogy ?Kibontod?? Mármint a csomagot, természetesen.

Igazi élmény volt. Jövőre semmi Krakkó, ezt Apának is látnia kell. Az ünnepség végén volt közös éneklés és tánc a színpadon, de erre a gyermekeim már nem voltak kaphatók. Zsifi még kicsi, Bobó pedig határozottan elutasította minden tündérke és krampusz azirányú törekvését, hogy ő felmenjen a színpadra táncolni. Inkább négykézláb mászkáltak a székek alatt, a székek közt, és hangosan kacarásztak.

A mi Télapónk vasárnap éjjel érkezik. Megvárja, míg Apa hazaér.

Bobó rácsa eltávolítva. Nagyon tetszik neki az új ágy. Pontosabban a régi, rácsok nélkül, leesésgátlóval. Ki- és bemászkál belőle.

Remélem, holnap reggel sokáig alszanak. Mostanában minden reggel 5-kor kelünk. Még leírni is kellemetlen.