Bölcsis találka

Tegnap végre felcsillant a remény, hogy elmaradnak az éjszakai tortúrák. Zsifi este héttől reggel ötig csak egyszer ébredt, akkor megivott közel három deci teát, majd újra elaludt. Ötkor megkapta a cunimsüvegét és majdnem hatig aludt.

Az öröm korai volt, ma éjjel újabb három órás nyűglődés volt a program. Nem lehetett éhes, nem folyik az orra, nem rekedt, tehát nagy valószínűséggel a torka sem fáj. Akkor mi marad? A fogzás. Az örök jolly joker – persze az időjárás után a második a sorban.

A mai bölcsőde nem tetszett neki, ugyanis a három csoport össze volt vonva. Szerintem nem érezte magát biztonságban, sokat volt a gondozó nénije ölében. A nagy hír, hogy Bobóval is összevonták, így két apró gyermekünk egy csoportba került. Ez mindkettőjüket megzavarta kissé, ahogy a gondozó nénik mesélték, meglehetőaen gyanakodva nézegették egymást az új helyzetben. Zsifi leginkább tudomást sem vett Bobóról, ő hiába ment oda. Szerintem szegény kisasszonyka annyira meg lehetett illetődve, hogy inkább a többieket tartotta szemmel. Pedig a múltkor nagyon boldogan mászott be a nagyok közé (vagyis Bobó csoportjába) és egyből játszani kezdett velük.

Kíváncsi vagyok, nagyfiam hogyan élte meg ezt az egészet. Mikor Zsifit elhoztam, benéztem,. És nagy játékban volt egy kislánnyal, aki amúgy is a kedvence. Nagyon jól tudnak együtt szaladgálni odabent (aztán jön a bünti). Így Bobót nem hoztam haza, van is lelkiismeret furdalásom. De délután korán megyek érte, és kifaggatom, mit szólt Zsifihez. Kicsit tartok tőle, hogy élte meg, hogy Zsifi egyszer csak volt, nincs.

Tegnap a védőnő látogatott meg minket, és arra jutottam, mindketten kapnak bárányhimlő és pneumococcus elleni védőoltást is. Még nem tudom, hogy a család valamely tagja adja-e be nekik (illetve Zsifi a 15 hónapos MMR-rel kapja a bárányhimlőt, a pneumococcust pedig utána.) Ugye, a pneumococcus 2 éves korig ingyenes, utána is kedvezménnyel felírható. A védőnő szerint nagyszerűen ritkítja a közösségben szerzett orrfolyás-köhögés-láz triászt. Nagyon jó lenne ez nekünk is, hiszen hamarosan a munkaerőpiac aktív szereplője leszek (remélem egy teljesen új munkakörben, de a levegő babonaszagú, úgyhogy psszt…), és mégsem lehetünk itthon minden második héten. Szóval, szuri szuri hátán következik.

Még két hét itthon, aztán irány a munka. Nem mondhatnám, hogy kiugrok a bőrömből, de igazán őszintén kicsit már jó lesz nekem is a közösség. Jó itthon, tényleg, de egyrészt Zsifin is látom, hogy tényleg jó neki a többiekkel, másrészt kicsit már el is vágyom itthonról. Szóval, végül is az időzítés nem olyan rossz.

Egyik reggel Bobó azt mondta nekem: „Anya, hosszú a hajad, le kell fűrészelni”. És lőn. Fogta a dekopírfűrészt, bekapcsolta, és lefűrészelt. Persze a fűrész játék, de a fűrészelő része (e témában szakszavaknak igencsak híján vagyunk mi itt a családban) nagyon is valóságosan ugrált a fejemen, Zsifi pedig egyenesen riadtan nézte, hogy mi ez az irtózatos lárma (hangja is van, bizony ám) és vajon most mi lesz. Nem lett semmi, de a kritika adott: talán itt az ideje egy fodrásznak. Talán. Na jó, a talánnál kicsit inkább itt az ideje.

Bár, most, a GPV (globális pénzügyi válság) idején nem árt az óvatosság, mikor mire mennyit dobunk ki az ablakon (azért a fodrász, reméljük, még belefér a havi büdzsébe - reméljük). A piacok nyugtalansága minket is nyugtalanná tesz – ugyanis az építkezés végét egész egyszerűen kezdjük szem elől téveszteni. Most azt mondja a kivitelezőnk, november vége. Mire abból használatbavételi engedély lesz, és a banki papírokat elkezdhetjük intézni – még leírni is szörnyű – szerintem legjobb esetben is februárt írunk majd. Arra pedig nincs garancia, hogy akkor is kapunk majd annyi hitelt, mint amennyire szükségünk lenne (a vételár 65%-a). De legyünk optimisták: hátha addigra megnyugszanak a kedélyek, s mégsem dől össze a világ.

Sokkal egyszerűbb volt gyereknek lenni. Bár a probléma akkor is probléma volt (kaptam egy kettest, hogy mondom meg otthon? vagy te jó ég, már megint kigyűltek a fekete pontok, újabb osztályfőnöki figyelmeztetés az ellenőrzőben, most mit csináljak?), és a horderő legalább akkorának tűnt, az azért mégis más volt. Ilyenkor milyen jó lenne gyermeknek lenni, de mivel ez nem lehetséges, marad az a megoldás, hogy megadjuk a lehetőséget Bobónak és Zsifinek, a kicsinek és picinek, hogy minél tovább maradhassanak gyerekek.