Új kenyér

Ez az ünnep most nem érint minket. A város egy nagy felfordulás, több mint százezer vendéggel, így szerintem nem a legmegfelelőbb két kisgyermek szórakoztatására. Főleg, hogy a közönséget megválogatni nem lehet...

Legutóbb a május 1-i majálisra vittük ki őket. Az eredménye az lett, hogy egy darabig nem megyünk velük ingyenes népünnepélyekre. Az okokat nem részletezném, de nagy lecke volt arra nézve, hogy hogyan kerülgessünk hányást, széttört üvegeket, és egyéb kellemes dolgokat. Ma is elborzadva gondolok vissza, hogy városunk legszebb részén, természeti környezetben a táskánkat szorosan fogva kellett úgy "sétálgatnunk", hogy közben a gyerekeket egy percre sem hagyhattuk egy méternél távolabb, mert a szívinfarktus kerülgetett, hogy vajon nem lesz-e bajuk.

Valahogy a tömegben megszűnik a kultúra. Legalábbis ebben a fajta tömegben. Mindegy, szó ami szó, az ilyesmi időtöltéseknek gátat szabunk és ha kell, a házban töltjük a napot.

Egy próbát megér az állatkert (a belépőjegy elrettentő erejében bízva).

Most éppen a déli csendes pihenő ideje telik. A férjem, szegény, természetesen 24 órázik, Zsifi alszik az én egykori szobámban, a nagyapja szintén. Bobót Nagyanyó altatja az öcsém hálójában, ennek legtöbbször páros alvás az eredménye, miután nagyfiam a világ minden általa ismert dolgáról elbeszélgetett (többnyire magában, mert az alvást elősegítendő a nagyanyja leginkább válasz nélkül hagyja érdeklődő kérdéseit és különböző felvetéseit).

A bölcsi csudajót tesz Bobóval. Tegnap, mikor a férjemmel és Zsifivel érte mentünk, épp a homokozó legmagasabb pontján állt az aktuális legjobb cimborájával, és egymásra szórták a homokat. Érkezésünk semmiféle reakciót nem váltott ki, mint rendesen. A gondozónéni elmesélte, hogy nagyfiunknak hódolója akadt: az egyik kislány egész nap ölelgeti és puszilgatja - ez már szerelem. Bobó nem igazán csípi ezeket a megnyilvánulásokat, és inkább szabadulni próbál. Még nekem sem ad puszit egyébként, igazi kiváltság, ha néha-néha egy-egy elcuppan. Úgyhogy sajnálom  kis udvarlóját, együtt érzek.

Hétfő óta nagyfiunk sokkal jobb kedvű, nagyokat nevet, nagyon-nagyon eleven, sokat szaladgál, és láthatóan élénkebb, mint amíg itthon volt.  Megállapíthatjuk, hogy hiányzott neki a társaság? Biztosan.

Zsifi egyre többet sétáltatja magát. Nagyon aranyos, ahogy belekapaszkodik a két ujjamba, pocakját előredűti és ingatag lábacskáit egymás után rakosgatja. Nagyon édes. Kíváncsian várjuk az első önálló lépéseket. Meg az első fogakat is.