Még hány nap a szabadságig?

A visszaszámlálás a végéhez közeledik, hetek óta számoljuk ugyanis a napokat, mikor a férjem végre szabadságra jöhet. Már csak két nap, de ha szerencsénk van, holnap lesz az utolsó munkanapja a két hetes szabadság előtt. Az aprók is nagyon várják, Bobó minden reggel komoly hisztiben tör ki, mikor ráébred, hogy Apa már megint dolgozni megy. Sajnos neki még a ma délután és a holnap reggel az életkora miatt nem mond semmit, így nemigen tudom megmagyarázni, hogy Apa ár óra múlva itthon lesz. Zsifi mivel még egész kicsi (bár a gerincem apró ízületecskéi nem osztják ezt a nézetet), őt az elválás ennyire nem viseli meg, ám ő is hatalmas örömben tör ki, mikor édesapja végre felbukkan az ajtóban. Ha napközben megkérdezem tőle, hogy "na, hol van Apa?", egyből fordul az ajtó felé és integet, közben hangosan pápázik. Aztán ám néz, mintha azt kérdezné, hogy akkor hol is van Apa.

A szabadságot még nem tudom, mivel töltjük. Sajnos napok óta nem láttam híradót, az újságolvasás luxusáról pedig már régen lemondtunk (kivéve a női magazinokat, de muszáj látnom, hogy van élet a gyes után is, és nem szeretnék a legújabb divatirányzatokról lemaradni még akkor sem, ha jelenleg kisebb gondom is nagyobb annál, hogy mi legyen rajtam, kivéve a pár kivételes alkalmat, mikor kicsit elszabadulhatunk itthonról). Így arról sincs halványfogalmam sem, hogy milyen időnk lesz, bár nem lehet nem érzékelni, hogy kánikula van, napok óta melegedőben. Ez jó is meg rossz is: ki tudunk mozdulni, de 11-kor behozom őket az udvarról is, mert bőrünkön érezzük a perzselő nap forróságát. Este leengedtük a medencét, ami kiterítve szárad a napon, ma este feltöltjük friss, tiszta vízzel és a családi szünidő (ti. a férjem szabadságának ideje) alatt remélem, mindennapi szerep jut majd a pancsolásnak. Zsifinek beszerzünk egy kis karúszót, kíváncsi vagyok, mit fog hozzá szólni. Kap egy egészen picike pancsolót is, ahol kedvére kiélheti vízi ösztöneit, mostanában már nála is nagy sláger a fürdés, egészen pontosan azóta, mióta egyenesen tud ülni a kiskádban. A múltkor beraktuk Bobó mellé a nagy kádba, két perc múlva úszott a fürdőszoba (hogy mindig ez a halas hasonlat.). Bár, ha jobban meggondolom, nem kellett hozzá két perc.

Ma reggel negyed hétkor keltünk. A férjem így persze késésben volt, de milyen jó volt kicsit később ébredni! Sürgősen ezerszer lekopogom, de mostanában mintha tendencia lenne a későbbi ébredés. Nem sírom vissza a hajnali fél ötös reggeleket. 

Az öcsém (majdnem két ével fiatalabb nálam) tegnap legálisan italozott. Vegyész PhD hallgatóként dolgozik, és valahogy egy jó decinyi metil-alkohol fröccsent a szemébe és az arcára. Így történt, hogy orvosi javaslatra legurított gyors egymásutánban négy felest (jó tömény pálinkát, brrr), majd mint aki jól végezte dolgát, nyugovóra tért. Szegény még most is szenved a másnaptól, de szerencsére csak attól és nem mástól. Öröm az ürömben. Öröm?

A büdzsénk tovább romlik, a pénztárcánk kezd katasztrófasúlytotta övezetté minősülni. Csak részben vigasztal a tudat, hogy ez minden más hasonló fiatalnál így van. A szolidaritás a helyzet élén ez esetben csak tompítani tud. A kocsiért sem kapunk annyit, mint vártuk, nyilván. Miért is járna jól egy vétlen ember egy biztosítóval szemben? Tudom, költs kevesebbet, vagy dolgozz többet. Azt hiszem, ezt a könyvet újra el kell olvasnom. Hátha a legutóbbi alkalom (kb. 8 éve) óta eltelt idő alatt megtanultam a sorok közt olvasni, és ez nem is egy könnyed nyári olvasmány, hanem kiskáté kezdő pénzkeresőknek (és gyakorlott pénzelverőknek - de miből lesz a pénzverő?). Hátha.