Egyik kicsi, másik pici

Kezd az élet visszatérni a rendes kerékvágásba.

Zsifibaba szépen gyógyul, már csak kicsit folyik az orra és szerencsére mindketten megúszták komolyabb megbetegedés nélkül. A porszívó szép lassan szobadíszből visszaminősül porszívóvá s a porszívós orrszívó is üzemen kívül helyezhető.

Bobó továbbra is hű önmagához, mikor érte megyünk a bölcsibe Zsifivel, még csak füle botját sem mozgatja. Persze odajön hozzám, megmutatja, hogy éppen milyen formájú tortát készít, majd mintha mi sem történt volna, szépen folytatja amit elkezdett. Én meg csak állok, nézem, s nem értem, miért nem foglalkozik velünk.

Közben Zsifit körbeveszik Bobó csoporttársai és simogatják. Ő ilyenkor a hordozóban csücsül, de mivel nagyon nehéz, le szoktam tenni a földre. Előbb- utóbb persze sírás lesz a vége, mert az apróságok egyre jobban fellelkesülnek és jól meghintáztatják. Aztán ahogy egyre többen lesznek, Zsifinek úgy fogy a bátorsága s a végén mindig segélykérő hüppögésbe fog.

Közben próbálom Bobót becserkészni, ami nem egyszerű feladat, mert a bölcsi udvara hatalmas, a botanikus kert tövében végződik. Általában cselhez folyamodok, és úgy teszek, mintha elindulnék haza Zsifivel - ekkor már jön.

A mai napnak vége már, szépen alszanak. Azt hiszem, követjük a példájukat.

Szép álmokat mindenkinek!