Influenza

Mint soha semmit, ezt sem szeretném elkiabálni, de megvan a megoldás a házprobléma legelső megoldására, kopp-kopp-kopp. Jogilag megoldható, a finanszírozás is megoldható, már csak az kérdéses, hogy megoldható-e, hogy kedves építtetőnk is belemenjen. Vagyis már „csak” a neheze van hátra, azaz hogy elmagyarázzuk neki, hogy a mindenki érdeke az ő érdeke is. Vagy kimászik minimális veszteséggel, vagy legalább öt fronton pereskedhet, további munkák nélkül. Szerintem a megoldás nem lehetne kétséges, de sajnos a szóban forgó személy agya nem éppen arra a rugóra jár, mint az összes egyéb épeszű emberé.

A gyerekek változatlanul közösségben (újabb kopp-kopp-kopp), bár nem tudom meddig, mert Zsifinek folydogál az orrocskája és mintha Bobó is rekedt lett volna egy kicsit reggel. A férjem nagyon beteg, tippünk szerint elkapta egy makacs fajta influenza (erőtlenség, pocsék általános állapot, magas láz, hidegrázás, köhögés, orrfolyás, izomfájdalom, fejfájás, stb, stb). Csak remélhetjük, hogy a gyerekek nem kapják el (én be vagyok oltva, persze ha ez a törzs nem az a törzs, ami ellen az oltóanyagot kifejlesztették, akkor úgyis mindegy). Szóval, így állunk.

Reggel nagyfiunk már megint bal lábbal ébredt, több mint fél órára volt szükség, hogy normálisan viselkedjen. Nem tudjuk miért, de néha (mostanában elég sokszor) durcásan ébred. Kihajítja a kakaóját az ágyból (mivel minden reggel ott issza meg cumisüvegben) mert meleg (értsd nem elég hideg), mert nem Apa hozta, mert nem Anya hozta (ez a ritkább, általában tőlem nem szívesen fogadja el). Van, hogy az a baj, hogy Zsifi bemegy a szobájába, van hogy az a baj, hogy nem megy be. Néha oltsuk le a villanyt, néha gyújtsuk fel, néha ezt oltsuk le és kapcsoljunk fel egy másikat. Apával akarok lemenni, máskor Anyával akarok lemenni. Öltözzünk fel, ne öltözzünk fel. Apával szeretnék öltözni, Anyával szeretnék öltözni. Szóval, a talány nagy talány, hogy büszke kis Atomantink (a hangya a meséből – ki gyönge tüstént hívja őt: Anti megküzd helyette) miért néz ferde szemmel a világra.

Tegnap vezényelt a kisoviban. Kiállt a szoba közepére, és ahogy a gondozó nénije szokta, sorba állította a gyerekeket és tornaórát vezényelt nekik. Állítólag hatékonyabb olt, mint a felnőttek, mindenki egyszerre csinálta, amit nagyfiam mondott. Hát igen. Volt kitől örökölni… (nem tőlem).

Zsifibaba (aki már nem is olyan baba, hanem igazi kis hölgy, akár azt is mondhatnám, hogy kialakult ízlésvilággal rendelkezik) enyhe orrfolyástól szenved. Szerencsére éjjel jól alszik, tehát az ügy nem túl komoly, eddig a niagara-jelenséget nem látjuk (még egy kopp-kopp-kopp). Az orrszívóval továbbra is hadilábon áll, de már kezd egészen megbarátkozni vele. Ma reggel például már próbálgatta a kis orrába becélozni, persze akkor még nem csatlakoztattuk a porszívóhoz. De Bobónál is így kezdődött annak idején, végül ő már saját magának tartotta az orrához akkor is, he működött a porszívó.