Egyik kicsi, másik pici

Na. Végre. A gyerekek édesek voltak, nem rosszalkodtak a hétvégén, és a tavasz is közelít. Na. Végre.

Ja igen. A főnök behívott pénteken (vagy csütörtökön? – úgy repül az idő) és igen messziről indulva végül megértettem, hogy csak azt akarja mondani, hogy elégedett velem. Kezdhetek esetleg bízni, hogy a próbaidőből lesz rendes alkalmazotti státusz? Jól hangzik.

Amikor a hétvége felér öt munkanappal, az pont olyan, mint most.

A gyerekek megvesztek és olyan rosszcsontok voltak, mint még soha. Vasárnap este mint két kimerült munkásember rogytunk le a kanapéra és próbáltuk a konyhát szuggerálni, hogy a vacsora a saját lábán jöjjön be a szobába. Hát nem tette.

A quadtéma megoldódott. Tegnap mire hazaértem, nagyfiam vígan masírozott fel és le a lakásban. Az eset úgy esett, hogy egyszer csak Bobó azt mondta, miközben Zsifivel éppen az egy szem ülőhelyért viaskodtak, hogy „kapcsoljuk be”. Azóta nincs megállás, akadályt csak az akkumulátor korlátozott élettartama (töltöttségi ideje) jelent.

A hétvége nagyon jól telt, bár a várva várt tavasz még várat magára. Tegnap tettem egy gyenge kísérletet a befolyásolására (tudniillik az időjáráshoz képest vékony ruhában mentem el otthonról, ám mindez a tavaszt nem hatotta meg, csak azt értem el, hogy csaknem megfagytam), ám kísérletem nem nevezhető sikeresnek (azóta egyfolytában esik a hó). Az idő kétségkívül nagyon szép és akár még barátságosnak is nevezhetnénk, mert nincs szél, szép fehér a hó, na de mindez február közepén?! Szép ez – decemberben. De nem most.

Mint soha semmit, ezt sem szeretném elkiabálni, de megvan a megoldás a házprobléma legelső megoldására, kopp-kopp-kopp. Jogilag megoldható, a finanszírozás is megoldható, már csak az kérdéses, hogy megoldható-e, hogy kedves építtetőnk is belemenjen. Vagyis már „csak” a neheze van hátra, azaz hogy elmagyarázzuk neki, hogy a mindenki érdeke az ő érdeke is. Vagy kimászik minimális veszteséggel, vagy legalább öt fronton pereskedhet, további munkák nélkül. Szerintem a megoldás nem lehetne kétséges, de sajnos a szóban forgó személy agya nem éppen arra a rugóra jár, mint az összes egyéb épeszű emberé.

A gyerekek változatlanul közösségben (újabb kopp-kopp-kopp), bár nem tudom meddig, mert Zsifinek folydogál az orrocskája és mintha Bobó is rekedt lett volna egy kicsit reggel. A férjem nagyon beteg, tippünk szerint elkapta egy makacs fajta influenza (erőtlenség, pocsék általános állapot, magas láz, hidegrázás, köhögés, orrfolyás, izomfájdalom, fejfájás, stb, stb). Csak remélhetjük, hogy a gyerekek nem kapják el (én be vagyok oltva, persze ha ez a törzs nem az a törzs, ami ellen az oltóanyagot kifejlesztették, akkor úgyis mindegy). Szóval, így állunk.

Új kisfiú érkezett a csecsemő csoportba, Zsif mellé. A gondozó néni ötödik gyermeke. Voltak az ikrek, jött Zsifi, majd egy kisfiú, és most megérkezett a harmadik fiatalember is. Nagy kihívás. Nagyon anyás, sokat sír. A másik négy is sír. Megy a harc a gondozó néni kegyeiért. Remélem, kisasszonykánk erélyesen továbbra is követelni fogja már kivívott jogait. Ha abból indulok ki, hogy otthon milyen mentalitással képviseli saját álláspontját (és véleményét még az őt nem érintő ügyekben is!), akkor nem aggódom. Elég tűzrőlpattant kis boszorka ahhoz, hogy érvényesítse az akaratát. Ha máshogy nem megy, majd visít és toporzékol. Nagyon vicces, mostanában felvette azt a szokást, hogy hiszti közben fogja a fejét, és eltakarja a szemét, mint egy sopánkodó vénasszony. Tényleg nagyon vicces.

Végre egy kis szünet. Mintha megállna az idő, és minden pont olyan lenne, mint 4 és fél évvel ezelőtt. Nem mintha vissza szeretném forgatni az időt, a mát nem adnám semmi pénzért.

Hosszú-hosszú vitának nézünk elébe. Az építtetőnk kitalálta, hogy kiszámolta, mennyi híja van még leendő (?) otthonunknak. Bruttóban pont a fele annak, mint amit én számoltam. Nettóban. Ez több mint nevetséges. Hiszen nem az a lényeg, hogy mennyiből lehetne még befejezni valahogyan, hanem hogy mennyi az az összeg, ami az adásvételi szerződés részét képező költségvetés alapján még nem került beépítésre. De jó lenne egy jó ügyvéd?

Pénteken fél 10-kor csörgött a telefonom. A bölcsődéből telefonáltak. Zsifinek folyik nagyon az orra, nyűgös, nagyon kipirult az arca, valószínűleg hőemelkedése is van. Nagyon dörzsöli a szemét, ami ki van pirosodva és csúnyán váladékos. Előző nap az egyik csoporttársát elvitte az anyukája a körzeti orvoshoz, mert úgy tűnt, kötőhártyagyulladása van. Nem volt.

Nagyfiunk ma töltötte be a 3 éves kort. Isten éltessen, Bobó!

Tegnap angolórán (mert ilyenre is járok ám) feltették a kérdést (jó társalgási gyakorlatként), hogy mennyiben más a hétvége és a hétköznap a mi életünkben. Gyökeresen? Vagy csak kicsit? A gyökeresnél még sokkal gyökeresebben.