Egyik kicsi, másik pici

Tegnap este az egyik családi jóbarátunk hívott fel telefonon, aki nem mellékesen, büszke nagypapa. Ebben a minőségében kérte a tanácsomat, mert - az eddigi - egy szem unokája, aki pont aznap töltötte be a hat hónapot, belázasodott. A fejtörést nem is ez okozta, hanem hogy az orvosuk által felírt láz- és fájdalomcsillapító szuszpenzió bevétele után a kisunoka nagyon hosszan aludt, úgy négy órán keresztül napközben, amit máskor nem szokott. Ébredés után pedig a kicsit nagyon hidegnek érezték, meg is mérték a hőmérsékletét, és csak 35,2 volt.

Megint - mint minden nap, újra és újra - rá kellett ébrednem, hogy az ember lehet bármilyen okos, bármilyen képzett, de ha a saját rokonáról van szó, nem segít a drága papír, a nagy nehezen megszerzett tudás, az ember olyankor a bolhát is elefántnak látja s képes a legnagyobb badarságokat beképzelni magának - ám a konkrét kérdés, amelyre a megnyugtató választ várná, nem hangzik el. Mert magunk is érezzük, hogy az csak egy "de mi van ha". ami ráadásul biztosan nincs is.

Gyakran járunk az állatkertbe. A férjem akkor kapatta el Bobót, mikor Zsifi született és bent voltunk a kórházban. Minden délután kimentek oda, Bobó fel-le motorozott a kis lábbal hajtható járgányán. Mai napig ez az egyik kedvenc elfoglaltságunk.

Azért szeretjük, mert nagyon biztonságos. Mondanom sem kell, hogy teljesen körbe van kerítve, tehát Bobó nem szalad ki az autók közé s nyugodtan előremotorozhat, nem kell félnünk, hogy baja esik (persze azért arra ügyelünk, hogy az oroszlánok ketrecéhez ne menjen túl közel és ha nem muszáj, a zsiráfokhoz se másszon be). A környezet nagyon szép, minden patyolattiszta. Az állatkertet folyamatosan fejlesztik. Pár éve még Európa legrosszabb állatkertje címe is a miénk volt, de már fantasztikusan rendbe tették. Évről- évre új állatok érkeznek és mindig új kifutók épülnek, a régi idők már csak nyomokban látszanak s azon kifutók újjászületésének időpontja is ki van tűzve.

Igazi családi nap volt a mai.

Délelőtt Bobó állatkertben volt Apával, én pedig ebédet főztem, míg Zsifi aludt a kiságyában.

Tudtátok, hogy a blogírás hízlal? Legalábbis engem, mivel minden alkalommal egy tábla csokoládé kíséretében ülök le az élménybeszámoló megírásának. Úgyhogy szépen eldugom a mérleget, vagy egyszerűen csak majd úgy teszek, mintha nem létezne - akkor a problémának is meg kell oldódnia. Nincs mérleg, nincs hízás. Vesszen az önuralom!

Elmentünk a gyerekekkel bevásárolni. A szupermarketben szigorúan két kocsival közlekedünk: Zsifi a babahordozóban ül a bevásárlókocsin keresztben, míg én igyekszem lehetőleg púposra pakolni a kocsit - bár ezt így hónap vége felé sajnos bizonyos okok miatt nem tehetem... Közben Bobónak elkötünk egy bébitaxit, amibe szépen beleül és azon nyomban beköti magát. Nevelnünk sem kell a biztonságra, és megvan az az előnye is, hogy kikapcsolni nem tudja, így pár percig biztosítva van a nyugalmunk. Mert természetesen ha nem vagyunk elég gyorsak és nem érünk időben a kiflis vagy túró rudis pulthoz, megunja a nézelődést és hangos "Bobóka kiszájj" (Bobóka kiszáll) felkiáltásokkal igyekszik kikecmeregni a bébitaxiból. Ez a mi segítségünk nélkül ugyan még nem megy neki, hála a biztonságiöv kisgyermekbiztos erősségű kapcsolójának, mégis elég kellemetlen, mikor félhisztisen mindenáron ki akar szállni.

Ma jutott nekik egy kevés Nagyanyóból iés Nagyapóból is, aminek mindannyian nagyon örültek.

Reggel szépen elvittük Bobót bölcsibe. Szokásához híven beszaladt az udvarra, és azt rikoltozta, hogy "puszoász a bőcsibe", ami annyit tesz: pucolás a bölcsibe. Ezt Nagyapótól tanulta, mert egy időben sokszor vitte ő bölcsibe Bobót, főleg akkor, amikor a férjem éjszakás volt, Zsifi pedig még kicsi volt ahhoz, hogy télen korán reggel hidegbe ki- melegbe be- hidegbe ki cipeljem magammal. Szóval, bepucolt a bölcsibe, mi pedig Zsifivel meglátogattuk Nagyanyót a mnkahelyén.

Újabb bölcsis rossz szokásunk van. Eddig volt a köpködés, most jön a rugdosás.

Bobó megrúgta ma Zsifit - szándékosan. Nem erőből és nem volt nagy rúgás, de szándékos volt. Ezt pedig nem fogjuk engedni. Nagyon összeszidtam, mire megsértődött, és megrugdosott engem is.

Zsifibaba fogzik. Már pár napja gyanítjuk, de mostanra semmi kétség. Pillanatnyilag úgy látjuk, hogy a bal felső egyes foga van kibújóban. De lehet, hogy a jobb oldali is. Nem valami típusos, de a mi kislányunk amúgy sem az (tudom, egyik gyermek sem az - sem a mieink, sem a mások gyermekei). Szegénykémnek az egész felső ínye tiszta piros és duzzadt. Remélem hamar kibújik az a fogacska.

Tegnap szépen elaludt, minden különösebb ellenkezés nélkül. Később felébredt és nem tudott újra visszaaludni, nagyon sírt és a ház túlsó sarkából is jól hallottam, ahogy mérgesen rágja a cumiját. Éjfél után, két órányi sírás után aludt el nagyon nehezen.

Az egyik szemem sír, a másik... a másik is. Ma voltunk Zsifivel a bölcsiben, adatfelvételen. Október 20. lesz beszoktatásának első napja. Akkor már majdnem 14 hónapos lesz, így bizakodó vagyok. A kisfiam  9 hónapos volt, mikor ugyanebbe a bölcsibe került. Mivel nem volt munkaviszonyom Bobó születésekor, hiszen iskolába jártam, muszáj volt beállnom dolgozni, mert mint tudjuk, a gyes nem egy nagy összeg. A szüleim segítettek, de nem lehet örökké rájuk támaszkodni.

Zsifi sokkal nyitottabb, mosolygósabb kisbaba, mint Bobó volt ennyi idős korában. A mai napig nagyon szereti a bölcsit, a kezdetekkel sem volt bajunk. Kicsit azért félek, mert Zsifi sokkal anyásabb, mint Bobó volt annak idején. De idősebb lesz. Bobó korai bölcsibe adása miatt a mai napig kínoz a lelkiismeretfurdalás.

Igazi gyermeknap kicsinek, picinek és nagynak egyaránt.

A reggeli fél 5ös ébredés után fél 8 volt, mire autóba raktuk a családot és elindultunk a nagyszülőkhöz. Zsifi hamarosan elszunnyadt a kocsi ütemes ringatására, nagyfiunk szokásához híven énekelgetett a hátsó űlésen, vagy kommentálta a látottakat. Szerencsére sok traktort láttunk, meg teherautókat. Na és mennyi buszt! A járműveket nagyon ügyesen felismeri, két éves kora óta a színekkel jelzi őket.

Ezek az esti órák milyen nyugodtak tudnak lenni, főleg hétvégén. De ha nem is nyugodtak, mindenképpen csendesebbek, mint a nappalok. Ilyen szombat estéken egyenesen vakító a kontraszt...

Jó nehéz napjuk volt ma az apróknak. 5-kor keltek (mint általában) és valami front lehettt, mert mindkettő mint egy kis őrült, úgy viselkedett. Csupa hiszti, nyafogás és nyűglődés volt a nap. Mindig a frontokra fogjuk, ha rossz napjuk van és nem tudjuk megfejteni az okát. Mint legtöbbször. Szóval, az időjárásváltozás mindig kapóra jön.