• Idegrendszeri zavarok.

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        T.Doktor/nő/! Én egy 65 éves nő vagyok, akinél 20 éves korában megállapitották, hogy vegetativ neurozisos.Azóta, tulajdonképpen rengeteget szenvedtem, mert igazából nem tudtak segiteni. Csak félig éltem az életem, mindent megpróbáltam, hog éljem a normális emeberi életet, dolgoztam, kétszer férjhez mentem, gyereket szültem /bár ne tettem volna/, de semmi nem segitett, állandóan rosszul vagyok azóta is. Reggel alvás után rögtön jönnek a tünetek, rossz közérzet, székelési inger- sokszor hasmenés- különböző fájdalmak. A környezetem nem vett észre semmit, mert nagyon fegyelmeztem magam. Sok mindenen keresztül mentem, talán amikor pszihológus tudott volna segiteni akkor a szüleim nem áldoztak rá pénzt mondván, hogy ugy sem segit. Sokszor estéte leszek csak jobban, de ez nagyon korlátoz mindenbe, nem tudok utazni, soha nem merek nyaralni menni külföldre mert félek, hogy rosszul leszek. Sajnos a lányom hasonló tünetektől szenved de neki még akarat ereje sincs, hogy megpróbáljon urrá lenni a helyzeten. nem dolgozik, mert fél a megfeleléstől, nincs önbizalma és nagyon szenved ettől a félig élt élettöl. Nem tudok neki segiteni, mert ha pszihologushoz akarom vinni, azt mondja ő nem bolond. Szeretném a segitségüket kérni egy olyan orvos megtalálásában aki ilyen jellegü tünetek megoldásában segit, ahova én el mennék és ha nekem segit talán a lányom is el megy.. Előre is köszönöm. Galambosné

        WEBBeteg szakértő válasza a vegetatív neurózis témában

        Kedves Galambosné!

        Diagnózisa valóban régikeletű, és olyan összetett tünetekkel járó problémát takar, amit érdemes volna mai diagnosztikai rendszerben elhelyezni. Ebben egy pszichológiai kivizsgálás segíthetne. Egyébként ez a kórkép alkati érzékenységet takar, ami idővel változhat. Ön valóban úgy tapasztalta, hogy semmiben sem javult a közérzete az évtizedek alatt? Fontos, hogy egy pszichiáterrel végiggondolják az eddigi terápiát (gyógyszereket )is. Mert ezt az egyéni érzékenységet, ami fizikális labilitásban is megmutatkozik, bizonyos szerek képesek csökkenteni. Szóval javaslatom: 1. pszichiátriai vizsgálat, gyógyszeres lehetőségek áttekintésében 2. ha szükséges a diagnosztikához vagy a (pszicho) terpia megválasztásához, akkor személyiségvizsgálat (pszichológus). U.ez ajánlható a lányának is.

        Üdvözlettel: Dr. Bakos Cinnia Dóra, pszichiáter

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
        Dr. Papp Júlia
        Tisztelettel!
        WEBBeteg szakértő
        Kedves Kérdezőnk!
        Amennyiben elégedett volt a válasszal és megteheti, kérjük, támogassa a rovat működését és szakértőink munkáját egy emelt díjas SMS elküldésével. Az SMS díja mindössze 259 Ft + 27% Áfa (bruttó 329 Ft). A támogatás önkéntes, rovatunk továbbra is ingyenesen nyújt tanácsot. Kérjük, küldje el a WB szót a következő telefonszámra: 06-90-642-541 További információ

        Kérdés: 2009-08-13 06:59:06; Megválaszolva: 2009. augusztus 13., 06:59

        WEBBeteg.hu

        Egészség? Betegség?

        Nézze meg a WEBBetegen!

        Ezt olvasta már?
      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor Úr, Doktor Nő! Pár napja összeestem munkahelyemen, ami az orvos szerint kimerültségre volt visszavezethető. Pár nap pihenés után visszamentem dolgozni de amikor arra a helyre lépek ahol az eset történt, vagy eszembejut...
        Kb két éve kezdődtek a problémáim! Hevesen dobogott a szívem, de az ügyeletes orvos azt mondta, hogy csak idegi alapon van. Ezt a házi orvosom is megerősítette! Azóta szedtem nyugtatókat is, akkor egy picit jobban lettem. De az utóbbi időben...
        Tisztelt Dr Úr/Nő! Nagyon aggódom a 16 éves fiam miatt.Mindig is gondok voltak vele,de most egyre súlyosabb.Igazi lázadó tipus,ami még nem lenne gond,hisz kamasz,de az utóbbi időben már nem "normális"...
        Tisztelt cím!   Olyan kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy a férjem aki 29 éves már legalább 6-7 éve nem aludt. Nem tudja mi az, hogy álmodni valamit! Az éjszaka minden egyes percével el tud számolni, csak fekszik az ágyban...
        Tisztelt dr.nő! Nem is tudom, hogy kezdjem, teljesen tanácstalan vagyok. Az anyám alkoholista volt, a legjobb barátnőm elvesztettem 2006-ban, és trichotillomániás lettem 12 éves koromban, amitől mindig csak kis időre tudtam...
        Üdv, ahogyan a cím is mutatja, kérdésem összetett lesz, ahogyan a problémám is az. Az elmúlt évek alatt rengeteg megrázkódtatás és stressz ért, amelyeket próbáltam kezelni. Ez...
        Jónapot Kívánok!!!! Tisztelt Dr.Úr/Nő Én egy 22 éves Férfi vagyok Miskolci lakos.Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy 2007 decemberében meghalt egy nagyon jó barátom,...
        2000-ben elveszítettem az épesapámat, aki születésem óta a számomra legtöbbet jelentő ember volt. Szívinfarktust kaptam halálakor, majd azóta is kemény depresszióban szenvedek. Apumról nem tudok beszélni, sőt, azt sem bírom elviselni, ha...
        Férjem az utóbbi időben szerintem sok alkoholt fogyaszt. Ő szerinte ebben nincsen semmi sok, csak én fújom fel ennyire. Kétnaponta-háromnaponta esténként 3-4 óra leforgása alatt megiszik másfél liter vörösbort. Többször...
        Tisztelt doktornő! Abban szeretném kérni segítségét, hogy az édesanyám problémájára megoldást találjunk. 60 éves, tavaly vesztette el a férjét, azóta arra panaszkodik, hogy rángatózik a lába. Volt neurológusnál, az eredmény...