• Parkinson-kór vagy valami más?

        Súgó
        Legfrissebb cikkek a témában
        További cikkek...
         
        Gyakori kérdések
        További kérdések...

        A férjem 27 éves, és már több mint 8 éve van neki "finom" mozgású kézremegése, de csak bizonyos műveleteknél. Pár hónapja ez a remegés kiterjedt 2-3 műveletre, és elkezdett felejteni. Decemberben pl. míg meg nem sütöttünk karácsonyra, addig szinte kétnaponta le kellet mondani, mit fogunk sütni és főzni. Fogyott 10 kg-ot 1-1,5 hónap alatt minden ok nélkül. Halkabban beszél, és mindig rá kell szólnom, hogy ne motyogjon, mert nem értem. Türelmetlen lett, és ideges, pedig őt nem lehetett felbosszantani. Beleköt dolgokba, és rögtön rámförmed, ha kérdezek valamit. Nem hajlandó semmit megcsinálni, szétszórt. Nem ismeri be, hogy valami gond van vele. Sokat tud aludni, ez réggebben is így volt, de egy idő óta még többet aludna. Például délután 2-kor lefeküdt, és másnap reggel fél tízkor úgy költöttem fel, hogy már ideje volna felkelni. Nem tudom a családi hátterét betegség szempontjából, de az anyukáját már műtötték koponyára, mert vérrög volt az agyában. Nem tudom, mit kezdjek a férjemmel, egyre nehezebb elviselni, amit csinál. Van egy 1 éves kislányunk, akivel csak addig képes ellenni, amíg játszani kell vele. Minden baja van, ha vigyázni kell rá, ha sír, ha 5 percnél többet kell vele lennie, ha én nem vagyok ott. Kérem, adjanak valami támpontot.

        2011-09-18 06:38

        WEBBeteg szerkesztőség válasza a parkinson témában

        Kedves Kérdező!

        Minél hamarabb beszélje rá a férjét egy ideggyógyászati vizsgálatra. Több ideggyógyászati probléma is okozhat hasonló panaszokat, de pont a Parkinson kórra nem gondolnék. A megváltozott személyiség, a mozgásra jelentkező kézremegés, az alvási ciklus felborulás lehet nagyobb idegrendszeri betegség része, pl. agydaganat, idegrendszer szellemi leépüléssel járó elváltozásai, de pszichés megbetegedés is okozhat hasonló tüneteket pl. a depresszió. Először mindenképpen a szervi idegrendszeri elváltozást kell kizárni.  Mindenképpen szükséges a férje ideggyógyász általi vizsgálata, aki a részletesebb kikérdezéssel, a vizsgálatával közelebbit tud mondani, esetleg a szükséges vizsgálatokat elő tudja írni.

        2011-09-21 18:38

        Tudjon meg többet: parkinson
         WEBBeteg szerkesztőség
        WEBBeteg Szerkesztőség
        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
        Kedves Kérdezőnk!
        Amennyiben elégedett volt a válasszal és megteheti, kérjük, támogassa a rovat működését és szakértőink munkáját egy emelt díjas SMS elküldésével. Az SMS díja mindössze 259 Ft + 27% Áfa (bruttó 329 Ft). A támogatás önkéntes, rovatunk továbbra is ingyenesen nyújt tanácsot. Kérjük, küldje el a WB szót a következő telefonszámra: 06-90-642-541 További információ: útmutató, gyakori kérdések, ügyfélszolgálat
        WEBBeteg.hu

        Egészség? Betegség?

        Nézze meg a WEBBetegen!

        Ezt olvasta már?
      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Anyukámnak már elég rég óta mozog a szája - mármint, ha nem beszél, akkor is... Ez lehet valamire utaló jel? Mondjuk idegi baj, vagy akármi...? Már nagyon ijesztő, hogy egyfolytában mozgatja.