Tisztelt doktornő! Már több hónapja fáj a bal alkarom, főleg éjszaka ébredek fel arra, hogy amikor fordulok akkor nagyon fáj, nehezen tudom megemelni. Nappal egy kicsit mérséklődik a fájdalom, de ilyenkor is vannak olyan mozdulatok, amik fájnak. Én ínhüvely gyulladásra gondolok (munkám során szinte egész nap gépelek). Két hete estem át egy nőgyógyászati műtéten, ezért gyógyszert nem szeretnék szedni, a reumatológiára pedig csak januárra kaptam időpontot. A kérdésem az lenne,lehetséges-e, hogy így elhúzódik ez a betegség, (legalább három hónapja tart) és kezelés nélkül csupán csak pihentetéssel is elmúlhat-e? A műtét utáni vérképem jó volt, ezért nem gondolok komolyabb betegségre, illetve a tünetek is megfelelnek az ínhüvely gyulladásnak. Jelenleg betegállományban vagyok a műtét miatt, így nagyjából pihentetem a kezem. Még egyszer tehát, várjak még vagy mindenképpen menjek el egy orvoshoz? Válaszát előre is köszönöm: Marianna
2011-08-15 12:15
Kedves Marianna!
Az ínhüvelygyulladás kialakulhat monoton terhelés következtében a kézen, ez kimondottan gyakori a számítógép billentyűzet hosszas használata esetén.Ebben az esetben a hüvelykujj felé futó inakat körülvevő hüvely gyullad be. A fájdalmat úgy lehet provokálni, ha behajlítjuk a hüvelyujjat, majd a többi ujjunkkal átfogjuk, és közben a kézfejet kifelé mozgatjuk. Laboreltérés általában nem társul ehhez, hacsak nem egy általános gyulladás részjelensége.
A kezelés: elsősorban a nyugalomba helyezés, tehát pihentetés, sok esetben ortopédián sínt is szoktak felhelyezni, illetve helyileg kell gyulladácsökkentő krémet, gélt használni, borogatni. Az acut gyulladásos szakaszban a fizioterápiával, masszírozással többet árthatunk, a nyugalom sokkal fontosabb.
Úgy gondolom, hogy próbáljon meg gyulladácsökkentő krémet, pl. Diclofenac gélt használni, illetve tabletta formájában is szedni. Ha nem múlnak el a panaszok, akkor mindenképpen forduljon orvoshoz!
Tisztelettel: Dr. Szamosi Szilvia belgyógyász-reumatológus
2011-08-18 12:15
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Mozgásszervi megbetegedések témában:
Ínhüvelygyulladás Húgysav és LDL koleszterin Forgóprotézis műtét - Lehet-e?Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...