A fehér tömés problémás?

Tisztelt Webdoktor! Ma elmentem az sztk-ba, mert be kellett tömni az egyik fogamat. Eddig mindig magánrendelőbe jártam, és az összes korábbi tömésem fehér, sosem hallottam róla, hogy ebből probléma lehet. Ma azt mondta a doktornő, hogy hátsó fogba nem javasolt a fehér tömés, mert azt később valószínűleg ki kell húzni., Amikor azt firtattam, hogy ez miért van, nem tartotta fontosnak, hogy válaszoljon. Tényleg baj lehet a fehér töméssel, és ha igen, akkor mi? Nem csak esztétikai, illetve higanybeli a különbség? Végül belementem az amalgám tömésbe, de nem tudom, jól döntöttem-e. Köszönöm: tobias

Dr. Koór Sándor válasza fehér tömés témában

Kedves Kérdező! Nagyon sajnálom, hogy még mindig vannak ilyen elmaradott rendelők, ahol így vélekednek a fehér tömésről. Bár úgy gondolom, azért kapott amalgám tömést, mert sok sztk-ban dolgozó orvos ezt a tömést teszi be ingyenesen a hátsó fogakba. Nem kell félni a fehér tömésektől. Úgy gondolom, ha egy tömés akár amalgám, akár fehér tömésről legyen szó, ami  megfelelően van elkészítve hosszú távon is jól működik. Természetesen bármelyik tömés alatt begyulladhat egy fog, amit ilyen esetben gyökérkezeléssel még mindig meg lehet menteni.  

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. május 06.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Fogászat-biszfoszfonát tartalmú...
Tisztelt Doktor NŐ! 2023. május 05-én voltam csontsűrűség vizsgálaton. Gerinc: -0,9; Combcsont: -2,5 BMD: 0,570 2021. július 29-ei eredményem: Gerinc:...
Alsó fogíny válasz
Tisztelt Doktornő! Kb. 3 hónapja voltam fogkőszedésen. Az enyhe fogíny gyulladás hol látható? A kis kapillárisok jelenlétét, a fogak és az íny találkozásánál?...
Folt a szájnyálkahártyán
Tisztelt Doktornő! Egyik napról a másikra megjelent férjem szájnyálkahártyáján egy fehér folt, ami nyomás hatására enyhén fáj. Az azt megelőző nap este...
Fognyaki kopás
T. Doktornő, Előző válaszára szeretnék reagálni. A fogorvos a fogíny recessziót nem említette, csak a fognyaki kopást. Ezt is akkor okozhatja a rossz fogkefe...
Fognyaki kopás
Kedves Doktornő! Enyhe fognyaki kopást azonosított a fogorvos 1-2 fogamon. Ez megegyezik a fogíny recesszióval? Ha nem, mi a különbség, kiváltó ok? Szükséges...
Foghúzás utáni foghely, íny fájdalom
Tisztelt Doktornő! Több, mint egy hónapja húzattam fogat, felül, és pár napja elkezdett a foghely, íny fájni erősen, lüktetni azon a szakaszon. Érzem,...