• Testvérféltékenység

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        7 hónapos ikreim vannak (egy fiú és egy lány), érdeklődni szeretnék, hogy milyen tanácsai vannak annak érdekében, hogy a gyerekeknél ne alakuljon ki a természetesnél nagyobb féltékenység! Ha az egyiket ölbe veszem, a másik szemében már látszik ez az érzés, és egy kicsit tartok tőle!!! Köszönöm!

        WEBBeteg szakértő válasza a testvérféltékenység témában

        Kedves Anyuka! 

        A testvérféltékenység témaköre sok és szerteágazó kérdést felvet. Elõször is, ne aggódjék!
        Bízzon önmagában, és abban, hogy ikreinek meg tudja adni azt a figyelmet, törõdést  és szeretetet, amelyre vágynak, amire szükségük van!  Ön jó anya.

        A napi gondozásos feladatok mellett érdemes odafigyelnie arra, hogy amíg az egyikkel foglalkozik, addig szavaival, mosolyával legyen kontaktusban a másik babával is. Elég az is, ha hangosan meséli, mint egy riporter, hogy mit csinál most éppen a "terítéken levő" picivel: "nézd, most fogom a kenõcsös dobozt, ezt a szép pöttyöset" - és felémutatja - "és most bekenem vele az arcát, ahogy mindjárt majd a tiedet is...", stb.

        Mindig úgy fektesse, ültesse õket, hogy a várakozó tesó láthassa, hallhassa magát, magukat. Érdemes tartalékolnia, sõt gyűjtenie olyan kisebb tárgyakat, pl. színes rongyocskákat, dobozokat, tégelyeket, amit akkor, újdonságként kap meg a sorára várakozó, amikor ön a másik babával van elfoglalva.

        Ne aggódjon, ha kicsit nehezen fogadják el, hogy az anyukájukon osztozkodniuk kell!  Néha sírnak, neheztelnek emiatt. Nem baj!  Lényeg, hogy Ön tudja, hogy szereti õket és kitartásával, türelmével és szavaival, biztató mosolyával arra tanítja meg babáit, hogy "itt vagyok és szeretlek benneteket, bízhattok bennem, de én egy mami vagyok, ti meg ketten vagytok".

        A kicsiknek meg kell tanulniuk születésük első percétől fogva, hogy vannak olyan dolgok, amelyeknek a kielégítése többé nem azonnal történik meg. Ez gyakran nem könnyû feladat, hiszen az anyaméhben minden szükségletük azonnal kielégült!

        Ikreknél ez a kérdés azért nehezebb, mert egyszerre, egy idõben két követelõzõ akaratot és vágyat kellene kielégíteni, és ez bizony a legjobb szándék ellenére sem megy. Kellő szeretettel és következetességgel a gyerekek könnyedén megtanulják a pár perces várakozást és azt, hogy addig más foglalatossággal lekössék magukat (erre kellenek a gyűjtögetett apróságok).

        Mindig váltogassa a sorrendet, mikor melyik gyerekkel kezdi például a tisztába tevést, vagy bármit.

        Sok örömöt kívánok mindannyiuknak!

        Üdvözlettel:
        Kazimir Ágnes, gyermekpszichológus

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
         WEBBeteg szerkesztőség
        Tisztelettel!
        WEBBeteg szakértő
        Kedves Kérdezőnk!
        Amennyiben elégedett volt a válasszal és megteheti, kérjük, támogassa a rovat működését és szakértőink munkáját egy emelt díjas SMS elküldésével. Az SMS díja mindössze 259 Ft + 27% Áfa (bruttó 329 Ft). A támogatás önkéntes, rovatunk továbbra is ingyenesen nyújt tanácsot. Kérjük, küldje el a WB szót a következő telefonszámra: 06-90-642-541 További információ

        Kérdés: 2008-04-02 14:52:25; Megválaszolva: 2011. július 27., 17:33

        WEBBeteg.hu

        Egészség? Betegség?

        Nézze meg a WEBBetegen!

        Ezt olvasta már?
      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő/Úr! A 4 éves lányom szinte minden éjszaka felkel és átjön a hálószobánka, befekszik közénk, és szétterpeszkedik. Gyakran visszaviszem és én is odabújok hozzá, de néha olyan mélyen alszom vagy fáradt vagyok, hogy...