• Érdes bőr&szőrtüszőgyulladás

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Kedves rajtam Segítő! A kérdésem két részből állna. A karomon és a lábamon már egészen régóta, minden szőrszál tövénél kicsi piros pont van. Nyáron lebarnulok, kevésbé látszik, télen kifehéredem, nagyon látszik. Jártam vele bőrgyógyásznál, és megnyugtatott, hogy ez örökletes, és ez ilyen, fogyjak le. A googliban kiderítettem hogy ez a keratosis pilaris, és hogy valóban az elsődleges oka az genetikai, viszont okozhatja A vitamin hiány is. A kérdésem az lenne, hogy érdemes e megpróbálni külön A vitamint szedni, illetve milyen mennyiségben, és minőségben? Bár nem egyoldalú a táplálkozásom, néha már túl sok oldalú is. A kérdésem másik része a szőrtüszőgyulladásra vonatkozna. Gyakorlatilag az előbb már említett területen folyamatosan van kis apró gyulladás, a sok piros pontok egyikén. Télen és hűvösebb időben elvétve pár darab, de mindig van, nyáron pedig rengeteg. Kifakadnak majd jórészt másnapra eltűnnek, de lesz másik. Erre is kaptam választ a bőrgyógyásztól, hogy ezt baktériumok okozzák, és e miatt is fogyjak le, valamint tisztálkodjak napjában többször is. Az ide vonatkozó kérdésem az lenne, hogy hogyan lehetne megakadályozni ezeknek a gyulladásoknak a kialakulását? Ha már baktériumok okozzák, esetleg fertőtlenítő hatású készítmények használata? A segítséget előre is nagyon szépen köszönöm! János

        Dr. Gál Mónika válasza a keratosis témában

        Kedves Kérdező! A szőrtüszők környéki hyperkeratosis hetente 2-3 alkalommal használt bőrradírozós tusfürdővel és naponta alkalmazott 5-10%-os ureás krémekkel puhítható. A rendszeresen visszatérő szőrtüszőgyulladások hátterében meghúzódhat rejtett cukorbetegség vagy immunfunkciós zavar. Ezek kivizsgálása miatt kérje háziorvosa segítségét!

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
        Dr. Gál Mónika
        Dr. Gál Mónika - bőrgyógyász, allergológus-immunológus, klinikai farmakológus
        Kedves Kérdezőnk!
        Amennyiben elégedett volt a válasszal és megteheti, kérjük, támogassa a rovat működését és szakértőink munkáját egy emelt díjas SMS elküldésével. Az SMS díja mindössze 259 Ft + 27% Áfa (bruttó 329 Ft). A támogatás önkéntes, rovatunk továbbra is ingyenesen nyújt tanácsot. Kérjük, küldje el a WB szót a következő telefonszámra: 06-90-642-541 További információ

        Kérdés: 2011. június 27., 14:20; Megválaszolva: 2011. július 05., 10:54

        WEBBeteg.hu

        Egészség? Betegség?

        Nézze meg a WEBBetegen!

        Ezt olvasta már?
      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Udvoylet! egy 16 eves fiu vagyok. Kozvetlen a bal mellbimbom mellett 1 napja eszrevettem egy kb egy fel cm-es atmeroju kis csomot. Erintesre vagy kis nyomasra erzekeny, enyhen fajdalmas. kicsit nugtalan vagyok. MI LEHET AZ? Az On segitseget kerem.
        Tisztelt Doktornő/úr! 3hete vettem észre, hogy a jobb lábamon a bokám körül apró, piros foltok jelentek meg. Akkor nem is foglalkoztam vele, mondván, majd elmúlik. Aztán napokkal később észrevettem, hogy egyre inkább terjed felfelé a...
        Tisztelt Doktor úr/ Doktornő! Május végén fejeztem be egy 9 hónapos Aknenormin-kezelést acne conglobatara. A bőrgyógyászom szerint akkor szokott visszatérni a betegség, ha góc van a szervezetben. Nekem az elmúlt egy-két héten már elkezdtek...
        Tisztel Doktor Úr/Nő! Két kérdésem lenne a szőrtelenítéssel kapcsolatban. Mostanában a bikinivonalamnál piros pöttyök jelentek meg, nem csak közvetlenül borotválás után, hanem tartósan megmaradnak. Lehet, hogy a borotválás okozza, nem...
        Tisztelt Dr Nő/úr! Szeretném megkérdezni,hogy a 17-éves fiam lábujján volt két pötty most az egész ujja viszket neki,canestennel kenem neki ennek hatására olyan pikkelyes lesz és vedlik,elnézést de sajnos így néz ki.Mit tegyek. Válaszát...
        Udv! 2-3 jarok szolariumba heti egyszer, es 1 honapja, hogy eszre vedtem a hatamon 1tojasnyi feher folt jelent meg es nem barnul le. Kennegetem borgombara valo kenocsel es nem mult el. Mit tegyek, lehetseges hogy a szolarium valtotta ki?
        Kedves Doktornő! Az lenne a problémám hogy 1 hónapja kijöttek az arcomon apró kiütések(olyan mint 1 pattanás de nem lehet kinyomni meg semmit se bírok vele csinálni) Egyszer több van egyszer kevesebb! Nem tudom hogy mitől lehet ez? Vagy hogy...
        Nehany honapja mindket also szemhejamon 1-2 teljesen sima feluletu borkinovest vettem eszre, a legnagyobb ugy gombostufejnyi. Most nem tudok orvoshoz menni, egy ideig, igy probaltam otthon citromlevel eltuntetni, talan majdnem eltuntek a szemolcsok egy idore...
        Sebészeti beavatkozáson a köröm eltávolítását kell értenem?-de akkor is újra a gombás köröm nő ki, mert volt már hogy leesett és mégsem változott utánna semmi! Várom válszukat, Kati
        Jo napot. A kovetkezo promlemaval szeretnem az on segitseget kerni. A fejemen jo par eve mar megjelentek kisebb nagyobb zsircsomohoz hasinlito gocok. Van hogy idolegesen visszahuzodnak,majd ujra begyulladnak. Magatol neha elmulik...de kis idore ujabb jelenik...