• Bőrviszketés

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Dr. Herendi Rezső: 3 éves koromban kivették a mandulámat. 5 éves koromban jobboldali heresérv miatt műtöttek. 16 éves koromtól tüdőasztma kínoz. 49 éves koromban szív pitvarfibriláció miatt kerültem kórházba, amelyet azóta is gyógyszeresen kezelnek. 12 évvel ezelőtt a bal térdemet műtötték a borzalmas fájdalmaim miatt. 2000-ben a Bp-i Honvéd korházban elvégzett alvási polygraphiás vizsgálattal megállapították, hogy alvási apnoe betegségem van. Ezért pozitív nyomásos légterápiás készülék használatát írták elő, melyet jelenleg is használok alvás közben. 2007-ben végzett MRI vizsgálat alapján megállapították, hogy „pulmonális embolisation valószínűsége nagy” Emiatt a Szt. Ferenc Allergológián előirták az oxigén használatát. Ezért éjszaka rendszeresen használok oxigént (néha nappal is). Ez év májusi vizsgálatok alapján kiderült, hogy a tüdőm vitalkapaticása 2 liter körüli. 2009.08.elején a bokáim és a csuklóim felett elkezdtem viszketni (a bőrön semmilyen elváltozás nem mutatkozott. Újaim közei, lágyékom, hajlataim, ülepem, arcom, sohasem viszketett), Tűszúrásszerűen, égető formában kezdődött, majd dörzsölés, vakarás hatására pirosodott a bőröm és a környezet is elkezdett viszketni. A viszketés egyre erőteljesebb lett. Vakarás miatt az egyébként is sérülékeny bőröm gyakran elkezdett vérezni (Ekkor Syncumárt is szedtem). Két-három hét múlva az alsó végtagjaim is erősen viszketek.. Fenistil gél, Hydrocortison kenőcs, Calcium Sandosten tabletta kezelés ellenére nem szűnt meg a problémám. Patikában készített Allerg. Refrigeras, Elocom kenőcs és Sama oldat sem használt. Kipróbáltam a Totes-Meersalz féle krémet is (Holt-tengeri só krém) eredmény nélkül. Szemtember elején már a végtagjaim teljes hosszán jelentkezett a viszketés. Ezért elmentem a háziorvosomhoz, aki szerint valószínűleg ACU-L3090 ekzéma generalisatum-m van és ezért Calciumot vénásan és farba Suprastint adott öt napon keresztül. Ez sem hatott. Ezért Metypred tablettát írt elő 16, 8, 4, 2, és 1 mg-t 3 napos váltással. Ez sem használt. Szeptember közepén felmerült a Syncumár mellékhatása. Ezért átállítottak Marfarinra. Ekkor sem szűnt meg a viszketés. Sőt a vállam, a derekam is erőteljesen viszketni kezdett. A Miskolci Semmelweisz Ignác Kórház Bőrgyógyászatán ez év januárjában fekvőbetegként különböző vizsgálatokat végeztek. Először feltételezték, hogy rühes vagyok. Ezért két napon keresztül tetőtől-talpig krémmel rendszeresen bekentek. Advantanos hydrophil emolliens kenőcs sem mulasztotta el a viszketést. Ezután végzett kórszövettani vizsgálat eredménye: „valószínűsíthető az ekcémás folyamatot”.?? Ekkor találtak a mellemen 15x10x3mm-es rosszindulatú daganatot, melyet műtétileg eltávolítottak. Ezért tovább vizsgáltak: hasi ultrahang, vérvizsgálatok, tüdőröngen, prosztata biopszia (rák miatti vizsgálat, hét helyen szúrták meg a prosztatámat eredményei negatívak voltak, de két hétig véreset pisiltem, mert a prosztatám vérzett, mit az orvosok nem tudták megszüntetni) Március elején ugyan itt, de már ambulánsként, a Bőrgyógyászaton epicutim vizsgálatot végeztek (hátamra egy csomó ragasztó szalagot raktak fel. Nem mosakodhattam és minden nap be kellett mennem kontrollra!!), melynek végeredmény, hogy: Nikkelszulfátra (5%) és Kobaltkloridra (1%) érzékeny vagyok. Diagnózis: Pruritus, k.m.n, fémek okozta allergiás kontaktdermatitis. (érdekes, hogy a karórám cróm-nikkel fémet is tartalmaz. Ennek ellenére a karóra alatti részen soha nem volt a fém allegiára jellemző bőrelváltozás! Jvasalat: Aerius 1 tabletta szedése, bőrre Elocomos hydrophil alkalmazása, mosakodáskor Hydrophilnonion használata. Ezen kívül az említett fémekkel való érintkezés elkerülése. Természetesen ezek használata ellenére sem szűnt meg a viszketésem! Ambuláns lapjaimat elküldtem a Budai Allergiaközponthoz és a következő választ kaptam: A fémallergia tünetei közül a legáltalánosabb a bőrön keletkezett bőrpír, viszketés, gyulladás, amely elsősorban a fémmel érintkező területen keletkezik, például a fülön, amikor egy fülbevaló a hibás a kialakult tünetekért. Súlyosabb esetekben ezek a tünetek a test más részein is megjelenhetnek. A fémallergia tünetei megszűnnek, ha a beteg nem kerül kapcsolatba az allergiát kiváltó fémmel. Erről az Ön esetében nincs szó. Pontos és részletes kórelőzményét átolvasva az a véleményem, hogy a bőrtünetei nem állnak összefüggésben a vizsgálat során kimutatott fémallergiájával. Ezt a feltételezést erősíti , hogy a tünetek nem fémmel történő kontaktust követően alakulnak ki, a kontakt allergia esetében sikerrel alkalmazott kezelések az Ön esetében csődöt mondtak. A sorok között olvasva, és a gyógyszerei listáját átnézve azt gondolom, hogy Önnek egyéb súlyos, belgyógyászati betegségei lehetnek (vannak). Nem tartom lehetetlennek, hogy a bőrviszketés inkább ezek következménye lehet. Viszketést okozhatnak a vese, a máj, az epeutak, a vérképzőrendszer, és az idegrendszer egyes megbetegedései is. Például cukorbetegség, pajzsmirigy alulműködés, mellékpajzsmirigy alulműködés, a vér sűrűségével járó policitémia, Hodgkin kór, vashiányos vérszegénység, parazitózis, hogy csak néhányat említsek. És akkor még nem említettem a bőr számos megbetegedését. Sokan a viszketés csökkentését jelentették amitryptilin tartalmú triciklikus antidepresszáns (Teperin) szedésekor. Azt tanácsolom, hogy ebben az irányban is történjenek vizsgálatok. . Üdvözlettel: dr Balogh Katalin A belgyógyászati vizsgálatok jelentős részét már elvégezték rajtam, (a cukrom is közepes értékű volt, bélférget sem találtak nálam) és ezek negatívak voltak. Még idegorvosnál nem jártam Ezért elmentem egy ideggyógyász ismerősömhöz, aki kinevetett, hogy ne nála keressem a viszketésem okát! Viszketésem továbbra sem szűnt meg, ezért további belgyógyászati vizsgálat miatt 2010.07.12-én elmentem ambulánsként a Miskolci Semmelwis Korház Bőrgyógyászat Gasztró részlegére. Itt a főorvos, korábbi leleteim megnézve megállapította (egyéb vizsgálatok nélkül), hogy --„elvégzett hasi UH és CT (az utóbbit 207.09.12-én csinálták!!!) alapján májbetegség nem valószínű, ami a bőrviszketését okozná „ --Diagnózis: Allergiás rhinitis pollentől. (nagyon jó lenne, hacsak emiatt viszketném!!) Azóta sem múlt el a viszketésem!! Jelenleg rendszeresen szedett gyógyszereim: Coaprovel 300/12,5 1 -- -- Aerius 5mg -- -- 1 Singular 10mg 1 -- -- Cetrizin 10mg 1 -- 1 Bricanyl Th. szükség esetén Seretide disc. 500 1 -- 1 Amilorid 1 -- -- Rytmonorm 300 1 -- 1 Moduxin MR 1 -- 1 Tamsol 0,4mg -- -- 1 Marfarin 2mg vagy 3mg -- -- 1 Theospirex 300mg 1 -- 1

        Dr. Gál Mónika válasza a viszketés témában

        Tisztelt Dr. Herendi Rezső! Igen alapos kivizsgáláson esett át viszketéses panaszai miatt. Egy dolog nem derült ki számomra, hogy vizsgálták-e urticaria factitia vagy nyomási urticaria irányába. Ezek olyan speciális csalánkiütéseket melyet az első esetben mechanikai behatás (pl. dörzsölődés,vakarás,karmolás), a második esetében pedig nyomás vált ki. Ezen urticariák ún. fizikális tesztekkel vizsgálhatóak és allergológiai szakrendelések végzik.Sok esetben igazolódnak tünetmentes viszketés hátterében.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
        Dr. Gál Mónika
        Dr. Gál Mónika - bőrgyógyász, allergológus-immunológus, klinikai farmakológus
        Kedves Kérdezőnk!
        Amennyiben elégedett volt a válasszal és megteheti, kérjük, támogassa a rovat működését és szakértőink munkáját egy emelt díjas SMS elküldésével. Az SMS díja mindössze 259 Ft + 27% Áfa (bruttó 329 Ft). A támogatás önkéntes, rovatunk továbbra is ingyenesen nyújt tanácsot. Kérjük, küldje el a WB szót a következő telefonszámra: 06-90-642-541 További információ

        Kérdés: 2010. november 10., 06:35; Megválaszolva: 2010. november 15., 08:49

        WEBBeteg.hu

        Egészség? Betegség?

        Nézze meg a WEBBetegen!

        Ezt olvasta már?
      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Jó napot kívánok! Olyan problémával küszködök már kislány korom óta, amin sajnos senki nem tud segíteni. 10 éves koromban jelent meg elsőnek a fejbőrömön a pikkelysömör, ami odáig terjedt mára, hogy minden testrészemen...
        Tisztelt Webbeteg! Szeptember óta kisebb duzzanatok jelentek meg az alkaromon, térdemen. Vérvételi leletem, vizeletem negatív, ( egy hetes lelet), gégészeten szeptemberben voltam, az is negatív volt. Kérdésem az lenne, hogy akkor mitől lehetnek...
        2,5 év alatt 1,9 gr methotrexat gyógyszert kaptam psoriasis betegségemre. Kérdésem: Befolyással van-e az immunrendszerre? Meddig szedhető? Javasolható-e a biológiai kezelés? Köszönöm
        2010 áprilisa óta a nyakam állandóan kivörösödik és fáj! Az államat 2 éve a kidörzsölte a borotválatlan arcával a társam.Begyulladt és azóta nem gyógyul meg állandóan vörös!Kérem segítsen????
        Tisztelt Webbeteg Szakerto! 25 eves no vagyok.Mar majdnem egy eve hidroxyclorochinos(Plaquenil) kezeles alatt allok.Par honapja nagyon erosen hull a hajam,meg a fodraszom is megijedt.2-3 havonta ismetlem a laborvizsgalatokat,az utolso eredmenyei kimondottan...
        Tisztelt Doktornő/Doktorúr! Már egy éve olyan tünetek jelentkeznek ,hogy:a fenék mindkét felén a bőr alatt gennyes daganatok keletkeznek , amik nem tűnnek el, vagy ha igen, ugyanott újra megjelennek. Továbbá néha az ajkam megdagad, bizsereg...
        A gyomor feletti tájékon jelentkezett az övsömör megjelenése után két mulvaegy un.álsérv(15-20cm széles kb2cm mély) Gyakori ez az utó állapot? ma már a 6.hétbe léptem. Milyen gyógyszert tetszik javasolni, milyen orvost keressek...
        T.Dúr/Dnő! Kislányomnak rettentően száraz a bőre, már fürdetésnél is csak pici vízben fürdetjük és nem használunk a fürdővizébe semmilyen készítményt. A gyerekorvos a Cremor Aquosus krémet írta fel kezelésként, de sajnos nem vált...
        Azt szeretném kérdezni,hogy már évek óta apró vérhólyagok keletkeznek a here zacskómon a mi néha erősen viszket és vakarás hatására időnként kifakad.Magas a triglicerid szintem és a vérnyomásom is.Lehet-e összefüggés és a probléma...
        apró fehér kiütések kezdtek el megjelenni a makkom alján és elkezdett felfelé terjedni...nem kifejezetten fájdalmas csak kellemetlen és egyre több van belőle...kérem adjon tanácsot a kezelésére