Lábdagadás

Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Azért írok Önnek, mert lassan 9 éve dagad a lábam. 26 éves vagyok, rendszeresen sportolok, naponta körülbelül háromnegyed órát. 17 éves koromban kezdődött, amikor nyaralni voltunk Görögországban, a 40 fokos hőségben dagadt be először. Miután hazajöttünk nem jelentkezett többet ez a tünet azon a nyáron. Azóta egyre rosszabb. Kezdetben nyaranként dagadt csak be, ha meleg volt. Később már akkor is, ha sokat kellett ülnöm vagy állnom egy helyben. Főként a jobb bokámon lehet látni, de sajnos már a combomon és a vádlimon is látom esténként. Többször fordultam már ezzel a problémával a háziorvosomhoz, de rendszerint elküldött segítség nélkül. Azt mondta, hogy „még fiatal vagyok”. Tavaly nyáron tízszeresére dagadt a bokám, elmentem újra a háziorvosomhoz, aki akkor kivételesen komolyan vett, attól tartott, hogy trombózis. Elküldött ortopédiára, az ortopéd orvos azt mondta, hogy lúdtalpam van, de ez a betegség nem okoz ilyen szintű lábdagadást. Következő utam az angiológiára vezetett, ahol megvizsgált az orvos és elküldött vérvételre. A vérvétel kimutatta, hogy sűrűbb a vérem, de nem trombózis. Teljesen tanácstalan vagyok, nem tudom, hogy milyen orvoshoz kellene fordulnom vagy milyen vizsgálatokra kellene elmennem. Nagyon sok mindent megpróbáltam már. Kenegettem a lábamat vadgesztenyekrémmel, felpolcoltam esténként, minden nap végigcsinálom a vénás tornát, amit az interneten találtam, dagadt lábakra való gyógynövényes kivonatot iszok, végigcsináltam egy hullámmasszázs és egy vákumos nyirokmasszázs kúrát (10-10 alkalom). Ezek a módszerek egyáltalán nem használtak. Jelenleg két dolog van, ami segít egy kicsit. Az egyik a vízhajtó, a másik pedig a kompressziós harisnya. Vízhajtót nem szeretnék önkényesen szedni, mert lehet, hogy többet ártok magamnak, mint amennyit használ. A harisnyát pedig nem tudom hordani nyáron, mert rettenetesen melegíti a lábamat. A családomban sajnos többszörösen előfordult súlyos szívelégtelenség, visszér és trombózis is.

Dr. Tomonkó Magdolna válasza lábdagadás témában

Kedves Kérdező! A szív eredetű lábdagadás általában szimmetrikus, minimális különbség fordulhat csak elő a két oldal között, továbbá reggelre leapad, estére újra intenzívebb a lábdagadás. Mivel azt írja, családjában előfordul szívbetegség, kardiológushoz mindenképpen el kellene jutnia. Vele megbeszélhet, szükséges-e vízhajtót szednie. A 9 éve fokozódó panaszok viszont felvetik lymphoedema lehetőségét is. Véleményem szerint egy korrekt érsebészeti vizsgálat, utána pedig lymphoedema irányába történő vizsgálat hasznos lenne, hogy megoldódjon a problémája. Üdv: dr Tomonkó Magdolna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. június 24.

Kérdések és válaszok: Visszérbetegség

Mindkét belső lábfej dagadása
Üdv! Olyan problémával fordulnék önhöz, hogy mindkét belső lábfejem egy-egy pontban fel van dagadva. Jégkorongozok, egy új korcsolya eleinte feltörte a...
EKG, -Szívultrahang eredmény
Tisztelt Doktornő!, Decemberben szapora szívverés és lábdagadás panasszal mentem kardiológushoz. Készült EKG és szívultrahang is.Kaptam gyógyszereket, amiket...
Alacsony vérnyomás - magas pulzus
Tisztelt Dóra! Az alábbi problémám van. 2-3 éve egyre sűrűbben kezdett vizesedni/dagadni a lábszáram illetve a lábfejem is. Eleinte csak melegben, később más...
Lábdagadás - miért?
Tisztelt Doktor Úr / Doktornő! A következő probléma miatt kérném a tanácsát. 37 éves, kimondottan vékony testalkatú, nem dohányzó, egészségesen élő nő...
Bokadagadás napok óta
Tisztelt Doktor Úr! Irodai alkalmazott vagyok, napi 8 órában ülő munkát végzek, mindezek mellett három órát utazom a munkahelyemig. Korábban is jelentkezett...
Labdagadas
Tisztelt Doktor Ur 5 évvel ezelött volt mélyvénás trombozisom. Azota helyrejottem, minden tovabbi vizsgalat negativ lett. A labam idonkent beszokott dagadni,...