• Magas kreatinin

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktorúr/Doktornő! Az a problémám, hogy nagyon magas a kreatinin szintem amiről úgy tudom, elég jól jelzi a veseelégtelenséget. Tavaly tavasszal átestem egy 3 hónapos Sandimmun Neoral (ciklosporin) kezelésen ami tudomásom szerint terheli a vesét (psoriasisos vagyok). 2010 október óta pedig Humira (biológiai terápia) kezelés alatt vagyok. Legutóbbi laboron már 114 volt (105 felső határ mellett) ami 1 hónappal korábbi értékhez képest 4el több. Általánosságban elmondható, hogy 1 év alatt (ez idő alatt legalább 2 havonta volt laborom) fokozatosan nő (egy kivételtől eltekintve amikor picit csökkent, majd megint nőtt), tavaly januári értékhez képest ez a mostani 22vel több (akkor 92 volt és az se túl alacsony) Bőrgyógyászomnak természetesen jeleztem ezt, annyit mondott csak hogy "hát Sándor igyon sok vizet labor előtt meg úgy általában" Megfogadtam a tanácsát, egyfolytában iszom (vizet) labor előtt pár órával pedig különösen sokat. Ennek ellenére történt a mostani növekedés. Szteroidot sohasem használtam, Nem alkoholizálok vagy dohányzok, semmilyen káros szenvedélyem nincs. Mégis mit tehetnék, hogy csökkenjen? Úgy egyáltalán mennyire számít ez az érték magasnak? Valóban befolyásolja a bevitt folyadék mennyisége? Mellékeltem a laboreredményeim egy részletét. A koleszterinem eléggé alacsony, a vérképem teljesen rendben van (legalábbis határértékek közötti). Előre is köszönöm válaszát!

        Dr. Csuth Ágnes válasza a kreatinin témában

        Tisztelt Kérdező! A vesefunkció az alkalmazott gyógykezelés miatt magasabb egy picit, ami valóban nem indokol semmilyen további vizsgálatot, vagy kezelést. Ennek a duplája adna aggodalomra okot. Járjon rendszeresen ellenőrzésre továbbra is.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Csuth Ágnes
        családorvos

        Dr. Csuth Ágnes

        Kérdés: 2011. január 18., 14:27; Megválaszolva: 2011. január 21., 09:08

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor úr! 1 vesével születtem, ami egészséges. Tavaly októberben kórházba kerültem vesemedence gyulladással. Azt mondták a sok kalcium és C vitamin lecsapódott a vesémben. (1000mg C vitamint szedtem naponta és Kalciumkovaföld port...
        Tisztelt Szakértő! Érdeklödnek ,hogy tudna-e táplálkozási tanácsot adni vesekövesség minimalizálására. Jelen pillanatban mindenevő vagyok:), de ha tehetek az ujabb kövek kialakulása ellen akkor megtenném. a Köveim összetetele:Ca-oxalát...
        Üdvözlöm! A tünetek a következők: Éjszaka közepén megébredek, 2-3 óra körül, enyhe vizelési ingerrel, vesetájéki sajgó fájdalommal, általában merevedéssel. Neha ki tudok menni wc-re és aztán visszaalszom, de ettől függetlenül reggel...
        2017 szept. bal oldali vesémet tumor miatt eltávolították. A héten voltam laborvizsgálaton ahol vesefunkciót is néztek. Az értékem 110 volt. Ráérek ezzel a februári kontroll alkalmával az urológushoz menni, vagy kérjek emiatt korábbi...
        T. Webbeteg orvosai! Én a néni unokája vagyok. Nephropathiával kezelik havonta a nephrológián. Cukor-, szívbeteg, rosszak a vénái, a veséje miatt köszvényes is, nagyon fáj a lába, van betokosodott epehólyagja, műtötték 15-20 éve vesekő...
        Tisztelt Doktor Úr! SLE-m van és 3 hónapja minden laborvizsgálat fehérjét mutat a vizeletben. egyelőre 200-400 mg között, korábban volt 2g körül is, de most csak ennyi. A kérdésem az lenne hogy ezt mennyire kell komolyan vennem tekintettel a...
        Üdvözlöm! Tanácsot kérnék. A legutobbi eltérő labor értékeim a következőek: eGFR (ml/p./1.73 m^2) szintem >60 Összfehérje: 83,8 g/L Albumin: 52,5 g/L Koleszterin: 6,7 mmol/L LDL koleszterin: 3,61 mmol/L Fehérvérsejt: 11,3...
        Tisztelt Doktornő/Úr! Vérvizsgálat után az eltérő eredmények karbamid:10,0 kreatinin:267 GFR:17 húgysav:423 Belgyógy.vizsgálat :magas vérnyomás gyógyszer szedése:covercard plusz. Hasi UH lelet:A hepar mérs.nagyobb,reflexiója fokozott.Az...
        T.Doktortno Doktor úr .19 éves vagyok 2 éves korom óta nephrozis szindrómam van ! 2008 van kaptam vesét de 2016.02.02 a beültetett vese kilokodot most jelenleg február 2-an lesz 1 éve hogy dialízis kezelésre szorulók csimino fisztulam van ami...
        Üdvözlöm Doktor Úr ! Évek óta krónikus veseelégtelenségem van,s emellett tablettával kezelt cukorbetegségem /2.tip/ is van.Csökkenteni szeretném az értékeimet /8.7 és 9.6 mmol/l /ezért MECEK DIABET teakeveréket kezdtem inni,ami kedvezően...