• Korai magömlés kontra családalapítás

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktor Úr!

              Köszönöm kérdésemre küldött válaszát. Igazából örülhetek is meg nem is a kapott válasznak mert úgy gondolom, hogy jó hogy nem szervi gondjaim vannak viszont nem hangzik túl bíztatóan, hogy lelki problémámra csak hosszas pszichoterápiás kezelés nyújthat csak segítséget. (Főleg így a gazdasági válság időszakában, amikor nem valószínű, hogy tudnám finanszírozni a kezelések alkalmankénti több ezer forintos költségeit)

        Még egy kérdésem lenne. A reggeli merevedés szintén lelki állapot függő vagy hormon és tesztoszteron szinttől függően jelentkezik? Régebben mindennapos volt , de igazából akkor jelentkezik nálam aktívan amikor mind lelkileg, mind pedig szexuálisan pozitív kapcsolatban élek. Létezik, hogy ez is leki tényezőkre vezethető vissza? Ahhoz még "fiatalnak" érzem magam, hogy a korral való hanyatlással magyarázzam a dolgot.

        És még egy utolsó kérdés. :) Olvastam egy levélváltásukat, amelyben az érdeklődő a spermája sárgás elszínződése miatt aggódott. Én is kicsit sárgásabbnak találom a sajátomat, de pár hónapja, amikor egy termékenységi vizsgálaton voltam nem figyelmeztettek semmilyen problémára. E szerint nem ad aggodalomra okot a sárgásabb szín?

        Válaszát előre is köszönöm!

        Tisztelettel

          

                     Szalai Zoltán

         

        WEBBeteg szakértő válasza a korai magömlés témában

        Tisztelt Olvasónk!

        Köszönöm válaszát és kérdését! Nincs a köztudatban, hogy az ember egészét kell kezelnünk és ebben bizony a gyógyszergyárak üzleti érdeke és módszere a ludas. Így könnyebb egy betegség tüneteire gyógyszert bevenni, miközben a valódi kiváltó okra nem is akarunk gondolni, mert az sokkal nagyobb erőfeszítést követel tőlünk. Ha van kocsija, képzelje el az alábbit: kigyullad az olajszint jelző lámpa. A mai felfogás szerinti tüneti kezelésnek az felel meg, ha kiköti a lámpát, hogy ne zavarjon. Ez tűnik az adott pillanatban a legolcsóbbnak és legegyszerűbbnek: csak egy drótot kell kihúzni. Közben a motor olaj nélkül végleg tönkremegy. Igaz, olajat venni, vagy a régit lecserélni pillanatnyilag drágább és macerásabb... 
                  Visszatérve az Ön példájára: ha valóban változtatni akar, most érett meg a helyzet, hiszen nem véletlenül írt, emellett a mai gazdasági helyzetben és hosszútávon is az olcsóbb a drágább. A szervezete jelez: kigyulladt a piros lámpa, az Ön döntése, hogyan tovább. 
                  Hajnali merevedés szinte mindenkinek van hosszabb rövidebb időre, csak sokszor nem észleljük, mert akkor még nem ébredünk fel. Az ondó aktuális színe valóban nem mérvadó, hiszen az az összetételétől függ, ami pedig függhet az aktusok gyakoriságától.

        Üdvözlettel:

         Dr. Kocsis István

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2009-03-12 17:16:11; Megválaszolva: 2011. szeptember 14., 11:01

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor Úr! Férjemmel több mint 2éve próbálkozunk babával. Én vérvételen,ultrahangon,laporoszkopiás műtéten is voltam.minden rendben nálam. Férjemnek kb. 10éve a bal heréjében van egy viszér. Gondja egyszer volt vele, akkor nagyon...
        Jó napot az lenne a kérdésem hogy a péniszem makkja akktis után piros lesz főleg az alsó tajekon ez azóta van mióta orvosnál jártam aki megállapította hogy gombás és bakteriális fertőzése van kezelte antibiotikum al primafucort krémmel...
        Kedves Doktor! Közösülés vagy maszturbálás után kb. 5 percig erős csípő érzésem van a húgycsövemben. Ezt mi okozhatja? Általában magától elmúlik, és van, hogy tovább tart 5 percnél. Próbáltam magömlés után a péniszemet a...
        Üdvözlöm!58 évesen ismét rám talált a szerelem! Párom 59 eves,aki 25ev egyedullet,magány utan,szinte teljesen megváltoztatta az életem. Kedves,segítőkész,egy igazi tars. A közös élet velejárója a sex,amitől ennyi idő elteltével nagyon...
        2011 óta tudok egy hólyag diverticulumomról amely panaszmentes volt, vizelés után kb. 1dl pangó vizeletet szokott tárolni. 2017 decemberében vizeletrekedés miatt prosztata TUR műtétre jegyeztek elő amire a folyamatos gyulladások és gombás...
        Tisztelt Hölgyem/Uram! A panaszom az, hogy pár napja fájdalmat érzek a péniszemben. Inkább a jobb alsó részen, de van amikor a felső, has felőli részen, a tőnél is megjelenik. A fájdalom folyamatos de csak merev állapotban erős....
        Ma reggel megtörtént a fitymafék eltávolítása és hazafelé úton még pár kérdés megfogalmazódott bennem. Naponta hányszor és mennyi időre kell a kamilla teában áztatni? Húzzam fel a fitymarészt közben? Nem fog elszakadni? Neogranormon...
        Tisztelt Webbeteg. 8 evesen muteti uton hoztak le a jobb herem. Panaszom azota nem volt, aktiv szexualis eletet is elek. Par hete a lagyekomban tompa fajdalmat ereztem, es mivel fiatalon elvesztettem edesapam tragikus hirtelenseggel, hipohonder lettem, ezert...
        1 honapja felhelyezett dj ksteter fajdalmak, gorcsoket okoz! Folyamatosan visszatero gennyes vizeletet, 6mm veseko miatt lett felhelyezve ami nem okozott semmifele panaszt csak elobigyazzstossagbolmraktak fel! Ha leszedetrm akkor a ko okozhst e vmi fele...
        Tisztelt Doktor úr Férjem leletében az alábbi értékek szerepelnek PSA 0,88, szabad PSA 0,16, szabad/össz PSA arány 0,18 (ez csillagos érték). Kérdésem, hogy szükséges e további kivizsgálás? Van e valamilyen gond? Köszönettel