Elkeseredett küzdelmem a hólyaghuruttal, segítség, nem bírom tovább!

Tisztelt doktor úr/nő! Már-már végső elkeseredésemben írok erre az oldalra. Hosszú évek óta (kb. 17 voltam mikor kezdődött, most 24 vagyok) küzdök a hólyaghuruttal, megjártam millió orvost, urológust és nőgyógyászt egyaránt, akik tenyésztettek (rezisztencia eddig nincs, genny és baktérium mindig pozitív volt, antibiotikum kúra után megszűnt) tükröztek (többször is, negatív lelet), még kismedence MR-em is van. Megpróbáltuk már a millió gyógynövényt, gyógygombát, Uro-waxomot 3 hónapos kúrában, számtalan gyengébb majd erősebbnél erősebb antibiotikumot, mindenféle életmódbeli tanácsot, semmi. Mindig visszajön. Az egyetlen, amibe bele tudtunk kapaszkodni, az egy 4-7 cm-es paraurethralis cysta a húgycső felső régiójában, a hólyagba szájadzás alatt kicsivel. Úgy volt, hogy műtétileg eltávolításra kerül, mivel az orvosom feltételezte, hogy ez okozza a gondot visszatérő baktérium reservoirként ahonnan mindig újból fellángol a betegség, csak a hadd ne mondjam milyen doktor úr úgy döntött, hogy önkényesen törli a műtéti időpontomat, csak mert megharagudott rám a jó isten tudja mi miatt, én csak gyógyulni szerettem volna ezért sokat kérdeztem, lehet ez volt a baj...: D Végzős orvostan hallgató vagyok, és komolyan nem tudom mit tehetnék még. A nőgyógyászom kiváló szakember, neki köszönhetem, hogy helyre rak engem minden AB-kúra után, ami nyilván tönkre vágja a normál flórát a hüvelyemben is.., De megoldást erre sajnos ő sem tud. Mégis kihez menjek, ki lenne hajlandó foglalkozni velem és megoldani ezt a borzalmat? Korábban hetente-kéthetente felfáztam, most szedem a Varga gyógygombát, most már csak havi egyszer (ha jó időszakom van...), de még így is borzalmasan elviselhetetlen. Nem segít semmi ilyenkor, csak a Monural, de az meg tönkre tesz teljesen, és iszonyatosan egészségtelen ennyi AB-t beszedni, ezt is tudom, de már nem tudok mihez nyúlni.. Kérem, segítsen! Előre is köszönöm! Üdvözlettel.

Dr. Papos István válasza cystitis témában

Nem tudom, mi lehet az oka, hogy a tervezett műtétet törölték. Amennyiben az említett doktor nem akarja, vagy nem tudja a műtétet elvégezni, javaslom, hogy forduljon másik orvoshoz. A tartós antibiotikum szedés valóban nem célravezető. Amennyiben valóban a paraurethralis cysta az ok, akkor a műtét elvégzése mielőbb javasolt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2018. március 06.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Krónikus hólyaghurut
Tisztelt Doktor Úr! Köszönöm előző válaszát, természetesen folytatom az Urowaxom kúrát. Még egy kérdésem lenne, mivel időközben ismét sikerült a Klebsiella...
Folyamatos vizelési inger
Tisztelt Doktor Úr! Folyamatos vizelési ingerre Monural port, hatástalanság miatt utána Ciprinolt kaptam. Ez sem segített. Urológushoz mentem. Aznap reggeli...
Húgyuti fertőzés +Tőzegáfonya gyereknél
Üdvözlöm Kedves Dr. Nő/Úr Az 5 éves kisfiamnál nemrég húgyuti fertőzéstvállapítottak meg. A vizelet tenyésztés az e. coli baktériumot mutatta ki....
Mi a baj?
Tisztelt Orvosszakértő! Lassan fél éve küzdök húgyuti/nőgyógyászati problémával. Sajnos nem találják, találom rá a gyógymódot. A tünetek a követjezőek: a...
Alhasi fájdalmak
Tisztelt doktor úr, doktornő! 3 hónapja küzdök erős alhasi fájdalommal és csíp a vizeletem. Kezeltek már húgyhólyag gyulladással, húgycső gyulladással,...
Klebsiella Oxytoca
Kedves Doktor Úr! Azzal a panasszal fordulok önhöz, hogy mit tehetek ha klebsiella oxytoca baktérium tenyészett ki a vizelet vizsgálat során? Már régóta...