• Milyen betegségre utalnak a tünetek és hogyan, mivel kezelhető?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktor úr! Olyan panasszal fordulnék Önhöz, és kérném segítségét, amely már több, mint 3 hónapja fennáll. A péniszemen nagyjából december elején vettem észre változást: a makkon a húgycsőnyílás vonalában és akörül piros terület keletkezett, valamint folyamatosan itt- ott kisebb piros pöttyök jelennek meg azóta is. Kezdetben más tünetet nem véltem felfedezni, de azóta a herezacskó, valamint közvetlenül a pénisz alatti területek olyannyira kiszáradtak, hogy egyes részeken hófehér a bőr, amíg nedvesség nem éri. Ezen kívül már a makk felülete is száraz, töredezett. Néha viszket a nemi szerv alatti bőr, valamint a herezacskó környéke, de ez nem túl gyakori. December végén antibiotikumos kezelésben részesültem (amoxicillin és klavulánsav hatóanyaggal), amely már korábban okozott gombát a nemi szervemen, viszont ebben az esetben mégsem tartanám mérvadónak, hiszen a tünetek már előtte kezdődtek, habár ennyire erősek nem voltak még akkor, mint azóta. Hogy megelőzzem a nagy eséllyel kialakuló gombát, Canesten krémmel kentem a makkot (kb. 2 hétig). Ezután, hetekkel később, mikor még mindig nem véltem felfedezni semmilyen jelentős változást (csak esetleg egy- egy napon szebb volt, máskor ugyanolyan...), ekkor a Travocort krémet kezdtem el alkalmazni, amely szintén nem segített. A krémeken kívül Betadine oldattal is próbálkoztam, de szintén semmi eredménnyel. Azóta többször úgy éreztem, hogy maga a húgycső is gyulladt lehet, mivel vizeléskor, - habár nem kifejezetten kellemetlen, - de úgy érzem, sokkal másabb, kissé csípő érzést tapasztalok. Önkielégítéskor a makk teljesen kivörösödik, a makk ugyebár eleve száraz, így ez a folyamat igen kellemetlen. Gyakran még az ondó távozása is kissé fáj, de ez annyira nem jellemző, ha igen, akkor égő, csípő érzéssel jár, valamint ez ritkán előfordul vizeléskor is. Ennek ellenére időszakosan kicsit jobb, majd újra nagyon felerősödő tüneteket tapasztalok. A húgycső gyulladásának vagy a vizelet különböző fertőzéseinek kizárása érdekében vizeletvizsgálatot végeztettem, amely negatív és normális értékeket mutatott, így ezzel sem igazán jutottam előre. Ott azt ajánlották, hogy igyak naponta kamillateát és egyben sok folyadékot, és hogyha mégis fennállnak továbbra is a tüneteim, forduljak szakorvoshoz. Szexuális együttlét már több, mint féléve nem történt, így ezt mindenképp ki lehet zárni az okok közül, viszont leginkább azt szeretném megtudni, hogy mi lehet ez, mit próbálhatnék még, vagy ha már végképp muszáj, egész pontosan inkább urológushoz vagy bőrgyógyászhoz kéne fordulnom az említett tünetekkel? Megtisztelő válaszát előre is nagyon köszönöm! Üdvözlettel, TP

        Dr. Papos István válasza a penisz témában

        Javaslom hidratáló testápoló használatát. Amennyiben a panaszok fennállnak továbbra is, akkor mindenképpen javaslom, hogy forduljon bőrgyógyász szakrendeléshez a panaszokkal.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2017. március 07., 11:40; Megválaszolva: 2017. március 07., 21:10

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Üdvözlöm Kedves Doktor úr! Azzal a panasszal fordulnék önhöz hogy kb masfél hete makkomon apró piros pöttyök jelentek meg,(nem a felszinén,hanem a bőr alatt) és olyan volt mint ha kilenne száradva,vagy hámlana, égett es viszketett is. Egy...
        Üdvözlöm! Kérdésem a következő lenne: 2016.10.-hóban teljes prosztata eltávolításom volt. Három havonta járok járok PSA ellenőrzésre ami mindig...
        Tisztelt Doktornő! Pár hete vettem észre, hogy a húgycső nyílás mellett egy a vágás szerű sérülés vagy seb van. Eleinte kissé szét is volt nyílva. Fájdalom vagy viszketés nem merül fel. Normál párkapcsolatban élek, nem volt alkalmi...
        Mióta 15 lettem reggelente fél-háromnegyed órás erekcióim vannak és így eléggé kényelmetlen a családdal reggelizni. Ja és még egy kérdés. Biztos azt fogják mondani hogy nem a méret a lényeg de azért megkerdezem. A 15,5 cm merev állapotban...
        Tisztelt Doktor Úr! Már 2 éve szeretnénk gyereket a feleségemmel. Elmentünk a pécsi meddőségi központba ahol spermavizsgálat során kiderült hogy egy hímivarsejt sincs a mintában. Azután következett a herebiposzia amiben szintén nem...
        Tisztelt doktor úr/nő azal a kérdésel fordulok önökhöz hogy lene egy ojan problémám egy éve ál fent hogy esti vizelésnél a vizeletel és a vizelés végén ojan tej szerü fojik ki a péniszemböl de csak esténként jelentkezik a tünet ojankor...
        Tisztelt Doktornő/Úr! Emlékeim szerint kb. 10-15 éves korom között a húgycsőnyílásom két oldalán egy-két milliméter szélességú kissé kidudorodó, érzékenyebb, és kissé élénkebb színű felület jött létre. Akkor rövid volt a...
        Tisztelt Doktor. Üdvözlöm. 31 éves férfi vagyok. Négy éve volt egy bal oldali lágyéksérv műtétem. Hagyományos eljárással, Shouldice technikával végezve. Az operáló sebész elmondása alapján, egy egészen kicsike sérvkapuval. Műtét...
        Üdvözlöm, 2017. Szeptemberében valószínűleg felfáztam, csípővizeléssel kezdődött, majd derékfájással kiegészült. A továbbiakban nem foglalkoztam vele hátha elmúlik, de sajnos csak rosszabb lett vizelésem akadályozottá vált,...
        Tisztelt Doktor úr! Először megjegyeznék egy korábbi dolgot. Tizenegynéhány évesen egy cystát vettem észre a jobb herémen, elmentem vele urológushoz, ahol vizsgálat után megállapították, hogy hydrocelem van, de ezzel nem kell semmit sem...