Derék és heretáji fájdalom

Tisztelt Doktor úr! Pár hete vannak már, derék, heretáji, hasi, időnként jobb alsó végtagi fájdalmaim. Először a, derekam kezdett el fájni, főleg üléskor vagy lehajláskor, olykor végig sugárzott a fájdalom a jobb lábamon is, farkcsontom is szokott sajogni. Párnapra rá már alhasi-és heretáji fájdalmak is kapcsolódtak hozzá. Van mikor panaszmentes, de főleg akkor jelenek meg a fájdalmak ha ülök, főleg végtagi és alhasi. Egyébként fizikai munkát végzek ahol néha egy-egy emelésnél úgy érzem, hogy mindjárt leszakadnak a heréim vagy a, derekam. Heréimet többször is néztem, de én csomót nem találtam rajtuk, sem duzzanat, semmilyen komolyabb eltérést. Tavaly már voltam urológusnál herefájdalommal, ott volt fizikai, ultrahang és vizelet vizsgálat minden negatív volt, egyedül bal here-visszértágulatot diagnosztizáltak, amit még nem műtettem. Most a kérdésem az lenne, hogy elképzelhető, hogy ez mind mozgásszervi eredetű, vagy gerincprobléma akar ez lenni, esetleg térjek vissza az urológusomhoz?

Dr. Papos István válasza fájdalom témában

Az urológiai vizsgálat mindenképpen hasznos lehet, de a leírtak alapján valószínűbb a mozgásszervi eredet, vagy a gerincprobléma.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. augusztus 20.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Fültájéki fájdalom
Kedves Dr. Zaránd Rajmund Egy-két éve kezdődött, a bal oldali fülem alatti probléma. Akkor elmentem fül-orr-gégészhez, nem talált semmilyen gyulladást. Azt...
Lehet gyanakodni leukémiára?
Kedves Doktornő! 1 hete már erős fáradtságot érzek magamon, amihez általános rossz közérzet társul, mintha beteg akarnék lenni. Testemben kisebb fájdalmakat...
Fizikai terhelésre hasi fájdalom
A probléma: Hónapok óta tartó hasi fájdalom. Mozgás hatására erős fájdalom jelentkezik az alhasban. Sebészeti vizsgálatok, ct, tumormarkerek, ultrahang,...
Komoly betegségre utalhat a problémám?
Tisztelt Doktor Úr! A panaszom körülbelül 1,5 hónapja kezdődött. A jobb kézfejemnél, pontosabban a hüvelykujj alatti résznél a tenyeremnél, erőltetésre...
Bal kar fájdalom
Kedves Doktornő, Doktor úr! Azzal kapcsolatban szeretném kérni a segítségüket, hogy nagyjából 3-4 hónapja érzem az alábbiakat: bal oldalon a hátamon...
Mri lelet (Dva gyanú)
Tisztelt Dr.Úr! A kérdésem az lenne, hogy 1 hónapja tapasztalok a látásomban problémákat, mintha nem olyan élesen látnék, mint régen. Szemész látott már több...