Tarceva hatása, esélyek a gyógyulásra

Tisztelt Doktor Úr/Nő Édesapámnál /51/ tavaly Júliusban egy átlagos tüdőszűrés alkalmával találtak egy kisebb csomót. Napokon belül kivizsgálták, de nem tudták megmondani rossz vagy jó indulatú e a daganat. Ettől függetlenül megkezdét a kezelését, kemoterápiát kapott 2 alkalommal. Kétszer is vettek a daganatból, mintát, de nem volt sikeres. Majd a kemo után jött a CT, aminek eredménye az volt h még nem műthető. Majd megint kapott 2 erősebb kemót, aminek voltak mellékhatásai is. Majd ujra CT. Még mindig nem műthető, mert a daganat megnagyobbodott. Ma volt édesapám a korházban, h megbeszéljék az orvossal a továbbiakat. Felírták neki a Tarceva nevű gyógyszert 1 hónapra, egyenlőre. Kérdésem a következő: , Mennyire hatásos ez a gyógyszer? Édesapámnak van esélye a gyógyulásra?

Dr. Nagykálnai Tamás válasza tüdőrák témában

Nem hinném, hogy szövettani lelet (vagy legalábbis egyértelműen rosszindulatú daganatra utaló leletek) nélkül több sorozat kemoterápiát kapott Édesapja, és az sem lehetséges, hogy Tarcevát adjanak egy olyan betegségre, melynek szövettana nem ismert. A tüdőrák két nagy csoportját ismerjük: kissejtes tüdőrák (small cell lung cancer = SCLC) és nem kissejtes tüdőrák (Non small cell lung cancer = NSCLC). Ezek közül valamelyiknek ott kell lennie a diagnózisban, csak esetleg nem tetszik észrevenni, mert ez csak tüdőgyógyász és onkológiai körökben ismert rövidítés. A TARCEVA igen jó gyógyszer, de sajnos szintén elég sok mellékhatással. Elkeseredett ("előrehaladott", már műtétre alkalmatlan) tüdőrákos esetekben használják, tehát látatlanban azt kell mondanom, hogy nagyon nagy baj van. A Papa kezelőorvosával kellene őszintén beszélni!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. április 17.

Kérdések és válaszok: Tüdőrák

Tüdőrák gyanú?
Üdvözlöm! Édesapám két és fél évvel ezelőtt átesett a Covidon, elég durva tünetekkel. Kórelőzmény: 2021. 45-50% COVID-19 pneumonia miatt kórházi kezelés...
Tüdőrák, gégerák
Kedves Doktornő! Legyen szíves a leletet véleményezni. Mik a kilátások a jövőre nézve? Meddig élhet még így el édesapám? Tisztelettel.
Daganat
Tisztelt Doktorúr, Doktornő! Édesapámnál 2017-ben rosszindulatú tüdődaganatot diagnosztizáltak. 4 kemoterápiát és 30 sugárkezelést kapott. Majd Tarcevat szed...
Tüdő adenocarcinoma
Tisztelt Doktornő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, hogy tüdő biopszia után a szövettani eredményen adenocarcinomát diagnosztizáltak. A jobb és bal tüdőben is...
Tüdőrák agyi áttéttel
Tisztelt Doktor nő! Édesapámnak 2015 júliusában kissejtes tüdőrákot diagnosztizáltak. Kapott kemotertápiát melyet jól tolerált. 3 ciklus lefolytatása után a...
Tüdő rák máj, nyirokmirigy, csont...
Üdvözlöm! Lány testvéremen 4cm tüdő rákot diagnosztizaltak több attétel, mint máj, nyirokcsomo, és csont. Az orvosok nem műthetönek állapították meg.ezen...