• LH-FSH arány

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktor Úr/Nő!

        Fogtechnikusként dolgozom. 27 éves korom óta szeretnék babát. Hosszas próbálkozás után következett 4 inszemináció. Sajnos sikertelenek. Az akkori vizsgálatok

        szerint minden rendben volt (mindekettőnknél). Sajnos közben a házasságunk is tönkrement.

        Azóta már egy újabb kapcsolatban élek. Most 34 éves vagyok. Párommal 1 éve próbálkoztunk, mikor úgy döntöttünk, hogy orvoshoz fordulunk. Vele minden rendben

        van. Engem hormonvizsgálatra küldtek, aminek az eredénye: a 3. napon PRL értéke 1704,7 mIU/L (25,2-628,5). Végeztek MR vizsgálatot is: "a hypophysis

        állományában bal oldalon kontrasztanyag adása után artériás fázisban látható egy max. 3 mm-es, a kontrasztanyagot csökkentebben halmozó terület, ami a késői

        fázisokban betelődik, microadenoma gyanúját kelti." Pár hónapig Bromochriptint szedtem. Az eredményeim jók lettek, így abbahagyhattam. 2008 ősztétől

        meddőségi centrumba is jártunk, az eredményeim állítólag ez idő alatt rendben voltak (3 inszemen vagyunk túl). Közben a nőgyógyászom megcsinálta a

        laparoszkópiát, átjárhatósági vizsgálatot, és hiszteroszkópiát (sőt teljes ultrahang is voltam). Minden rendben volt.

        Idei januári eredményeim közül a 21. napon a prolaktin értéke: 1011 mIU/L (102-496), progeszteron: 163,0 nmol/L.
        3. napon:
        TSH     2,280  mIU/L (0,270-4,200)
        LH        7,2  IU/L (2,4-12,6)
        FSH      5,2 IU/L   (3,5-12,5)
        Prolaktin   1868 mIU/L (102-496)
        Ösztradiol (E2)   350 pmol/L (46-607)
        Progeszteron   3,8 nmol/L (0,6-4,7)
        Tesztoszteron, totál  2,2 nmol/L (0,2-2,9)
        A prolaktin értéke az elmúlt 3 év alatt már előfordult, hogy magas volt (okát nem tudjuk pontosan, gyógyszert kaptam rá, és normalizálódott az értéke).

        Kérdéseim a következők lennének:
        Az eredményeimből lehet bármiféle problémára következtetni levonni? LH-FSH aránya? Vajon mi lehet az oka, hogy nem jön össze a baba? Ön szerint mi lehetne a

        következő lépés?

        Tisztelettel kérném, ha van bármi elképzelése, akár diagnózisa ebből a néhány adatból, válaszoljon a fotunke@freemail.hu e-mailcímre.

        Előre is köszönettel

        ui: ha esetleg további/korábbi eredményekre (értékekre) van szükség, akkor szívesen előkeresem őket.

        WEBBeteg szakértő válasza a meddőség témában

        Tisztelt asszonyom!


        Az Ön által részletezett eredmények közül csak a serum prolaktin szintbe lehet kapaszkodni. Amennyiben a prolaktin szint magas, majd gyógyszeres kezeléssel lehet szintjét rendezni (makroprolaktinaemia kezelése nem szükséges), úgy a gyógyszeres terápiát célszerű folytatni tovább, sőt sikeres terhesség esetén a 12. hétig is!
        Az FSH/LH arány rendben van, bár egy ciklus eredményeiből nem lehet hosszútávú következtetéseket levonni.
        Amennyiben a laparoszkópia során átjárható méhkürtök igazolódtak, és a párja spermium leletében nagy eltérés nem mutatkozik, úgy az inszemináció folytatása a javasolható eljárás. Amennyiben hat alkalommal az inszemináció nem vezetne eredményre, úgy esetleg IVF programba vétel is szóba jöhet.
        A javaslatom tehát az volna, hogy - kezelőorvosával konzultálva - ismét állítsanak be BRC vagy Norprolac terápiát, és csak normalizálódott serum prolaktin szint esetén kezdjék el a stimulációt. Esetleg -bár a TSH szintje normális-, érdemes volna részletesebb pajzsmirigy funkciós vizsgálatot végezni (FT3, FT4, anti-TPO).

        Üdvözlettel:  Dr. Sápy Tamás

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2009-02-09 22:27:55; Megválaszolva: 2011. szeptember 05., 06:45

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Webbeteg!Babát szeretnénk,eddig ez az első pozitív tesztelésem.28 napos ciklusaim vannak.Esedékes vérzésem elmaradása után 1 nappal vérből mért hcg: 17 IU/L,5 nappal:30 IU/L ugyanakkor a kezdődő barnázasbol ma vérzés lett. Ez most...
        Tisztelt Dr. Pétervári László! Az ügyben szeretném a segítségét kérni ,hogy a párommal a szexuális aktus végén miközben kihúztam a férfiasságom az óvszer lecsúszott. Nem maradt bent hanem ahogy kihúztam kijött az óvszer is és kifójt...
        Kedves Doktornő, 35 éves 8 hetes várandós kismama vagyok,két hét múlva megyek vissza az orvosom hoz, kérem addig segítsen a *-os leleteim értékelésében Terhesen van okom aggódni az alábbi eredmények miatt vagy ez normális : TSH...
        Tisztelt Doktor Nő/Úr! Jelenleg 10 hetes kismama vagyok.Semicillin kúrát kell kapnom és mellé pro gastro és normaflore probiotikumot használok.Az elözö terhességem alatt zinnat kúra után clostridium fertözés miatt kórházi kezelésre...
        Üdvözlöm! Véleményét kérném a következő témában: 2016.júniusában emlőrákkal diagnosztizáltak, melynek patalógiai leletének egy része a következő: A daganatsejtek 2/3 arányában változó erős intenzitással ER+ és változó gyenge...
        Tisztelt Doktor Úr! Az orvosom 30an jön meg a szabadsagról de az hosszu idő nekem. Kérdesem, a poitív terhességi eredményt a teszten produkálhatja e a sárgatest ciszta? Menstruacióm kimaradt, szép pozitív teszt, tervezett baba. Válaszát...
        Tisztelt Doktornő! Autoimmun eredetű pajzsmirigy alulműködésem van. Emiatt (valószínűleg) már volt több vetélésem volt (egy egészséges gyerekem van már). Legutóbb egy komplex meddőségi kivizsgálás keretében cöliákiát is...
        Tisztelt Doktor Úr ! 30 hetes terhes vagyok.A Terhesség előtt IR és PCOS el kezeltek. Pajzsmirigyre csak jódot kellett szednem egy darabig de ez volt már 3 éve utána nem kellett gyógyszer. Terhesség előtt Metfromin és bromocriptin de ezeket már...
        Tisztelt dr Ùr/Nö!Utolso menzeszem juli 1-en kezdodott,28napos ciklusaim vannak.Aug 1-en pozitivat teszteltem,a digitalis clearblue is ezt jelezte.3an elmentem orvoshoz,persze o meg ilyen koran csak 14.9mm nyalkahartyat latott.Egy het mulva visszarandelt.Ma...
        Kedves Szakèrtő; Sajnos egy rossz lèpèssel egy földes, (köves)lakótelepi uton jobb láb nagyújján 0,5cmes vágásossebet ejtettem, kimostam majd , betadint kètszer is cseppegtettem a sebbör alá, ès sajnos utánna olvastam, hogy 12 hèt után nem...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Az inkontinencia termékek széles választéka segít javítani a betegek életminőségét.
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Hirdetések
      • Infografika és videó