Átlagosnál kevesebb magzatvíz

Tisztelt Szakértő! Nem rég voltunk 20.heti ultrahangon, ahol azt a megállapítást kaptuk, hogy az átlagosnál kevesebb a magzatvíz. A baba teljesen összegömbölyödve helyezkedett el most is, illetve már a 18.heti vizsgálaton is., Amikor a 18.héten voltunk az orvosomnál semmilyen problémára nem hívta fel a figyelmünket, viszont egyedüli mérésként is csak a koponyát mérte, ami megfelelt a terhességi hétnek. A 20.héten egy másik szakembernél jártunk, aki megmért és leellenőrzött mindent, a méretek megfelelőek, a szívműködés is rendben van, a lepény a fundusban, normál szerkezetű. Egyedül a magzatvíz, mennyisége kevesebb az átlagosnál. Azt is mondta, hogy a baba valószinűleg ezért helyezkedik el ilyen pózban, mert a kevés víz miatt kényszertartásban van. A szakembertől azt a tanácsot kaptam, hogy igyak több folyadékot, napi 3 liter körül. Ez valóban megoldás lehet a problémára?, Mennyi okom van az aggódásra? Válaszát előre is köszönöm.

† Dr. Szalóczy Péter válasza magzatvíz témában

Kedves Kérdező! A magzatvíznek a méhen belül van egy természetes körforgása, mennyiségét a lepény adja, a magzat iszik is belőle és részben vissza is ürit a magzatűrbe. A folyamat nehezen befolyásolható, de az ön terhességi idején még jelentősége nem itélhető meg, csak a későbbi hetekben, a szülési terminushoz közelítve. Ezért most még ne legyen aggályos, az állapot önnmagát korrigálhatja. Minden esetre a további ultrhagos ellen őrzések fogják tisztázni az állapotot. Bő folyadékot nyugadtan igyon, mindenképpen egészséges.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. május 09.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Magzatvíz szivárgás
Tisztelt Szakértő! Terhességem 3. trimeszterében járok. Holnap töltöm be a 30. hetet. Kb. 3 hete vízszerű folyást tapasztaltam (megszáradva enyhén sárga volt)....
Magzatvíz?
Tisztelt Cím! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy szexuális együttléteim után eddig 2 alkalommal olyan érzésem van, mintha magzatvíz folyna. Vizes állagú...
Több magzatvíz
Tisztelt Weborvos! 38.-ik terhességi hetemben járok. Eddig minden leletem rendben volt, azon kívűl, hogy az orvosom egy Symonart-szalagot vélt felfedezni az...
Véres magzatvíz
lányomnál hasfalon keresztül 3-as ikerterhességnél 1 babát elvettek. Utána magzatvízből, mintát vettek, hogy minden rendben van-e? Véres volt a magzatvíz....
Sok magzatvíz a harmadik terhességnél
tisztelt dr nö úr én most jellenleg 34hetes terhes vagyok a harmadik gyermekkel és 38éves vagyok az a problémám, hogy egy kicsit sok a magzatviz jártam pécsen...
Kevés magzatvíz
Olyan problémám van, hogy mult héten, derült ki, hogy valami vérömlény van a magzat mellett, ekkor voltam 7 hetes terhes.Irtak fel gyogyszert, ma vissza...