Ellenanyag terhesség alatt

Tisztelt doktornő 28 hetes kismama vagyok rh negativ vércsoporttal, december 21-én magzatvizvétel után beadták a Rhesonativ ellenanyag termelődése elleni inekciót majd február hetedikén levették a vért ellenanyagokra, ami pozitiv lett pontosan E1 E2 Enzym NAT-ra E3 ra negativ így áll az eredményen, a hematológus ma azt közölte velem, hogy az inekció, amit, decemberben kaptam okozza, hogy legalább 3 hónapig a beadása után pozitív lesz az eredményem, a kérdésemre, hogy mi van ha nem hamis ez az eredmény és közben károsodik a magzat azt válaszolta nincs olyan vizsgálat, ami kimutatja, hogy az inekció miatt hamis az eredményem vagy igazán ellenanyagok termelődnek, ami veszélyes lehet a kicsire. Őszintén aggódom mivel nagylányom súlyos agykárosodással született teljes más okból és furcsállom, hogy a sorsra kell bíznom a mostani probléma kimenetelét. Kérem az Ön véleményét vagy megoldását a problémámra. Köszönöm

Dr. Pétervári László válasza Rh negatív kismama témában

A beadott anti-D injekció miatt pozitív az eredmény, úgy igaz ezt követően 3 hónapig ez lehetséges.Ez nem hamis. Az ellenanyag szint további vizsgálatokkal nagyságrend szerűen meghatározható. Ennek végzése tanácsos.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. március 01.

Kérdések és válaszok: Terhesség, gyermekágy

Meddig ajánlott kiegészítő védekezés?
Tisztelt Doktor Úr! Az Estelle (0075/0020) fogamzásgátló gyógyszert szedem immáron 4,5 éve kihagyás nélkül. Sajnos mandulagyulladásom lett, amire a háziorvos...
Placenta mellső fali, mit jelent ez?
Tisztelt Doktor Úr! 20 hetes kismama vagyok, első terhességem. A 2.trimeszteri genetikai papíromon az szerepel, hogy “placenta helyzete mellső fali, széle...
Magzattal egy burokban lévő csomó
Tisztelt Dr. Úr! Kb. 6-7 hetes terhes vagyok, ma voltam ismételten vizsgálaton az orvosomnál. Egy héttel ezelőtthöz képest a kis embrio nőtt, 4,5 mm-es, és...
Lehetek oxigénhiányos?
Kedves Doktornő! 19 éves lány vagyok, és azt szeretném kérdezni, hogy ha születésemkor (1x nyakra tekeredett köldökzsinór miatt) éleszteni kellett, maszkos...
Hatásos lehet ebben az esetben az...
Tisztelt Doktor Úr! Párommal védekezés nélkül voltunk együtt 10.29-én, 10.30-án és 11.01-én reggel. Ovulációs tesztem 10.31-én volt pozitív és 11.01-én már...
Fogamzásgátló tabletta pótlása
Tisztelt Doktor Úr! A helyzet a következő. Több, mint 4 éve szedem az Estelle fogamzásgátló gyógyszert. Október 14 szombaton kellett új levelet kezdenem...