• Gyógyszer (pszichiátria)

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Doktornő, Tisztelt Doktorúr! Szeretném kikérni egy független szakértő véleményét pszichiátriai témakörben. Hogy pontos kérdésemre rátérhessek leírom az előzményeket. Tavaly nyáron epizodikus pánikrohamaim voltak. Hosszú kivizsgálások után derült erre fény, rosszulléteimnek semmilyen szervi okát nem találták (vérvétel, neurológus, szemészet, mellkas-nyaki röntgen). Elég borzalmas nyaram volt, az ágyból sem tudtam kikelni. Alig tudtam enni, a gyomrom állandóan görcsben volt, szédültem, hányingerem volt, kapkodtam a levegőt, zsibbadt a kezem, ajkam. Nagyon rosszul aludtam, rémálmok gyötörtek, és alig bírtam elaludni esténként. Összefüggéstelen gondolatok cikáztak a fejemben, nem volt se elejük, se végük, és nem lehetett őket követni sem. Minehhez némi hipochondria is társult (vagy éppen ez okozta), valami hülye oknál fogva meggyőződésem volt, hogy rákos vagyok, vagy minimum cukorbeteg. Eljutottam egy pszichiáterhez, aki hetek-hónapok alatt a következő gyógyszerezést állítrotta be: - reggel 1 szem (20mg) Paroxat - reggel 1 szem (0,5) Helex SR - este 1 szem (0.5) Helex SR - este 1 szem (15mg) Yarocen A rohamaim elmúltak, hipochondriám elszunnyadt, nagyon jókat alszom és a gyógyszer beállta óta egyetlen egyszer sem voltam rosszul. Két hónapja úgy döntöttem, hogy csökkentem a Helex adagom, így reggel már nem veszem be. 6-8 napig furcsa volt, de már ugyanazon a "jóléti" szinten vagyok, mint amikor napi kettőt szedtem. A héten konzultáltam a pszichiáteremmel, aki azt javasolta, hogy emeljem a Paroxatot másfél tablettára reggelente (30mg). Azután döntött így, miután elmondtam: valóban jól vagyok, pánikrohamaim nem voltak, azonban néha eszembe jut, hogy "akár még rosszul is lehetnék" Az időváltozást elég keményen megérzem (ködös látás, bizonytalanság, feszültség), és olykor-olykor reggelente görcsben van a gyomrom, ami étkezés után elmúlik. (Olykor nehezen gyömöszölök le 1-1 zsemlét reggelente) Ez nem túl sűrűn, de tény, hogy előfordul (heti egyszer-kétszer). Mindezeket leszámítva valóban jól vagyok. Jól alszom, de reggel néha zavartan kelek. Néha előfordul, hogy indokolatlanul feszült, ideges vagyok, és már-már majdnem olyan érzés kerülget, mint tavaly nyáron a rosszullétek előtt. Ezt úgy érzem kordában tudom tartani (légzés, gondolatelterelés), de azért jó lenne, ha ezek is elmúlnának. Egyébként őszintén úgy érzem, hogy pánikrohamom már nem lesz. Indokoltnak tartja Ön is a Paroxat emelését? Mikor meghallottam az orvosom javaslatát, egyáltalán nem örültem, de lehet, hogy valóban igaza van, és ez a kis emelés szükséges. Ön mit gondol erről? A gyógyszerek mellett igyekszem magam is tenni azért, hogy jól legyek. Elkezdtem sportolni (futok, úszom), igyekszem egészségesen táplálkozni, vitaminokat szedek (C, B-vitaminok, Magnézium), és heti 2X 3X meditálok. Mit tudna még javasolni a jobbulásomért? Nyitott vagyok alternatív megoldásokra is, szeretnék túllenni ezen, és gyógyultan, gyógyszermentesen élni. Köszönöm válaszát.

        Dr. Veress Dóra válasza a pánikbetegség témában

        Kedves Kérdező! A Paroxát mennyiségét nyugodtan megemelheti, nem fog hozzászokni, a későbbiekben el fogja tudni hagyni, ha eljön az ideje. A még fennálló szorongásos tüneteinek (gyomorgörcs, indokolatlan ingerlékenység) jót fog tenni. Az Ön által említett alternatív gyógymódok mellett a kognitív pszichoterápia tudná még a legnagyobb eredményt hozni, mivel a pánikbetegségnek a gyógyszerek csak a tüneteit nyomják el, de meg nem gyógyítják, ellenben a pszichoterápiával, ami végleges megoldást jelenthet.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2011. június 24., 10:44; Megválaszolva: 2011. június 27., 23:57

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Üdvözletem! Pánikbetegként 10 mg-s Cipralexet szedek napi 2x1-t. Azt szeretném megkérdezni, hogy a Bioxan nevű táplálékkiegészítőt és a Cipralexet alkalmazhatom-e egyszerre? Üdvözlettel Zoltán!
        Tisztelt doktornö.Panaszaim kb 5 honapja kezdodtek nehézlégéssel terhelésre fokozodik szinte egyfolytában sóhajtozom mert ugy érzem nincs elég levegőm.Akkor el mentem sbora ahol ekg vérvétel ki zárták az infarktust mellkasröntgen negativ.A...
        Tisztel webbeteg.hu! Pár napja a pszichiáter a szorongásos, pánikrohamos problémáimra Setralin Sandozt írt fel reggeli szedésre, és mellé Lamolepet, amire határozottan úgy emlékszem hogy azt mondta este szedjem, a papírra és a receptre viszont...
        Tisztelt Doktornő, Doktor Úr! Panikbetegsemre írták fel a kedelyjavitot illetve frontint de úgy érzem vannak olyan napjaim ami több a pozitív mint a negatív hogy ha úgy érzem bekapok egy 0.25 felét neha az a fél is kiüt nem e artok magamba ezzel...
        Tisztelt Doktor úr/nő! Az egész probléma igazából 2016 májusában kezdődött. Akkor érettségiztem,és a tovább tanulás miatt nagyon görcsöltem. Egyik este érettségi napja előtt 1 liter energiaitalt megittam,hogy tudjak tanulni és akkor...
        Tisztelt doktornő! Azzal a kérdésel fordulok önhőz hogy pánikbetegség miatt több mint egy éve Escitalopramot szedek napi 10 mg-os adagban. Régen versenyszerűen sportoltam és most újra szeretnék versenyszerűen sportólni. Ehez azonban sajnos...
        Tisztelt Doktor úr/Doktor nő! Olyan kerdessel fordulok Önhöz hogy 14 évesen diagnosztizáltak nálam pánikbetegséget amit kezeltek,attaraxot kaptam illetve terápiát.Ezt akkor sikerült lekűzdenem. Majd 19 évesen kaptam egy aurás migrénes rohamot...
        Tisztelt doktorno! Az lenne a kerdesem, (kerem ne nevessen ki), hogy mostanaban sokat szurkal a szivemnel. Par masodperc alatt elmulik ugyan, de zavaro a dolog. Ma pl. ejszakas muszakban voltam a munkahelyemen es nagyon rosszul voltam, izzadas, halalfelelem,...
        Tisztelt Doktornő / Doktor úr! Tavaly nyáron kezdődött a problémám, ám akkor nem találtak semmit. Az első tünetem az volt, hogy a vérnyomásom hirtelen 140-re emelkedett, ami általában 120 körül szokott lenni. Ez a tünet összesen három...
        Jó napot! 8 hónapja megszűltem a 2.gyermekemet.Nagyon sok stresszen mentem keresztül a terhesség alatt és a szülés után is szinte napi szinten. Körülbelül 3-4 hónapja tart ez hogy állandó hányingerem van. Egy ideig féltem kimenni az utcára...