Frontin és szörnyű szorongás

Tisztelt Doktornő! Kb. 8-9 éve szedek Frontint is (Chinotal és Betagen és Anafranil mellett). (Az alapproblémán vertebrobasilaris syndroma, vagy valami hasonló szédüléses probléma, ami olyan stresszt is okozott, ami miatt orvosom javasolta a Frontin szedését, ebből naponta 1x 0, 25 mg -ot szedek. (Az Anafranilt abba tudtam hagyni augusztusban.) Karácsonykor elhagytam a Frontint és január 3-án (vasárnap este) iszonyú tünetekkel jelentkezett az elvonás, szorongás, félelem az egyedülléttől, mit csináljak? semminek nincs értelme, öngyilkosság, égbe szaladt a vérnyomásom (160/105), nem tudtam enni. Másnap felkerestem neurológust, ő azt javasolta vegyek be egy szemet. Próbáltam küzdeni (3 napig), de csütörtökig bírtam, akkor reggel bevettem egy szemet és azóta is szedem (1 db 0, 25 reggelente)., De a problémáim nem múltak el teljesen, pedig előtte panaszmentes voltam. Igaz úgy osztottam be a napirendemet, hogy 5-6 óra között hazaértem, aludtam 1-2 órát, majd olvastam, TV-ét néztem, komputereztem kb. éjjel egyig. (Nem voltak semmilyen pánikos tüneteim közben.) Most a múlt vasárnaptól kezdődő időszakban elsősorban az egyedülléttől félek és nem tudok semmit csinálni, nem tudok olvasni, tévézni, computerezni stb. minden érzelmi vonatkozású filmjelenet (gondolat) is iszonyúan megvisel Rettegek elaludni napközben (miközben iszonyatosan álmos vagyok), mert tegnap pl. kb. 5 percet elszundítottam és azonnal rendkívül rossz hangulatba kerültem, amitől, csak elalvás előtt tudtam megszabadulni. Meg sem merem próbálni a korábbi életvitelemet (kora esti alvás és sokáig ébrenlét), miközben a brutális álmosság tör rám. Mellékesen a probléma kezdete óta, szerdán (3 nap után) tudtam először enni: egy tányér levest és azóta is úgy kell magamba tuszkoljak - ha sikerül - egy-egy szendvicset. A vérnyomásom visszaállt a normális (130/80) értékre. Nagyon el vagyok keseredve, kezdek mentálisan teljesen kifáradni. Gondoltam az uszoda segíthet, de két dolog akadályoz, félek egyedül lennék, illetve fulladozva veszek levegőt. Tanácsát megköszönve: József

Dr. Pálvölgyi Rita válasza Pánikbetegség témában

Tisztelt Kérdező, A leírt tünetek nem elvonásos jellegűek. Az nem 10 nappal a Frontin elhagyása után jelentkezne, hanem azonnal, másnap. Ezek olyan szorongásos tünetek, melyeket a Frontin talán féken tartott korábban. Lehet átmenetileg emelni a Frontint, és tartós panaszmentesség esetén lassan elhagyni. Meg lehet próbálkozni antidepresszánssal is, azt tartósabban kéne szedni. Illetve lehet pszichoterápiás segítséget kérni, vagy relaxációs technikát tanulni. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. január 12.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Mellkas, mellszúrás, összetett kérdés
Üdvözlöm! Az utóbbi években több sajátos problémával is szembe kellett és kell néznem, de sajnos a legtöbb esetben tanácstalanul, válaszok nélkül maradok. Az...
Mi allhat a zsibbadas mogott?
Udvozlom, kb 3 honapja egy ponton elkezdett fajni a, derekamba, ami kisugarzik a farizomba majd vegig fut a labamba es a zsibbadas van a labszarba es a...
Nyomás érzet
Tisztelt doktor úr! Nemrég hirtelen magas lett a pulzusom és nem éreztem túl jól magam ezzel be mentem az ügyletre ott pánikrohamnak nyilvánítottak, azóta...
Szorongás kivizsgálás
Kedves Doktornő! Elnézést hosszabb leszek. 2021. január közepén történt, hogy egyik éjszaka 11 körül felriadtam arra, hogy fázom, remegek, izzadok,...
Felírt gyógyszerek
Szép jó napot Pánik problémákkal felírtak nekem most scippát illetve napi 3*1 frontint Létezik, hogy semmi más gyógyszert nem szükséges szednem csak ezzel a...
Van-e egyéb teendőm?
Tisztelt Dr. Nő! 2021.08.31-én pánikrohammal erkeztem a sűrgősségi osztályra, ahol azt mondták adnak egy nyugtatót.. Voltam magán úton kardiológiára (a szívem...