Mi lehet ez a bizsergés?

35 éves nő vagyok, sajnos elég stresszes az életem. Körülbelül 2 hete olyan érzés van a gyomromban, mellkasomban, vállamban és a hátamban, mint, amikor nagyon izgulok valami miatt, bizsergés fut rajtam végig, van, amikor órákon át. Néha elmúlik., De már nagyon kellemetlen és kényelmetlen érzés. Egyik este például 2-3 órán keresztül nagyon erős szívdobogásom is volt, majd elmúlt. 2 éve voltam szívultrahangon 2 orvosnál is, mert szorítást éreztem a mellkasomban. A kardiológusok, azon kívül, hogy megállapították mindkét szívbillentyűm kissé rosszul záródik, azt mondták teljesen jó a szívem. Volt terheléses EKG-m, sima EKG-m, mindent rendben találtak. Szeptember elején is voltam EKG-n, mert versenyszerűen sportolok, és az igazolás kiállításához mindenképpen kellett vizsgálatra menni. Közben folyton azon izgulok, nehogy a szívemmel legyen valami baj. Sportolás közben is félek, nehogy baj legyen. Néha úgy érzem elszorul a torkom futás közben, és nem kapok levegőt, ég a mellkasom, de egyébként nem vagyok fáradt, tudok futni, csak félek. Mitől lehet ez a bizsergő érzés, és mit tegyek, hogy elmúljon?

Dr. Boha Katalin válasza bizsergés témában

A szorongás okozza a panaszait, ettől van a bizsergő érzés, szívdobogásérzet is gyomorszorítás is.Ha nem tudja kezelni saját hatáskörben, / lazítás, kikapcsolódás, stresszoldó technikák/ akkor forduljon psychologushoz aki segit a szorongása csökkentésében.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. október 15.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Bizsergés érzés?
Tisztelt DoktorNő! 22 éves fiú vagyok. A jobb bokám alatt egy ponton bizsergést érzek 1 hete. Hirtelen fellép, 1 másodperc hosszan tart, majd elmúlik. Nem...
Mitől bizsereghet, fájhat a fejem?
Jó napot kívánok! 6 napja bizsergő nyomó érzést érzek a bal szemöldököm felett, bal szemem alatt, halántékomnál es a fejtetőmön kizárólag bal oldalt...inkább...
Hova forduljak orvoshoz?
Üdvözlöm! Egy hónapja otthoni eliszis trénerrel elkeztem életmódot váltani és sportolni, amit előtte nem nagyon tettem! Pár napja a bal ujjaimban főleg a...
Bizsergés a mellkasban
Tisztelt Dr.nő/úr! A kérdésem a következő lenne. Pár napja jobb oldalon a mellkasnál a mellem belső részénél folyamatos bizsergédt érzek. Szinte olyan, mintha...
Fej előredöntésekor rövid ideig tartó...
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! 18 éves fiú vagyok. Csütörtök este vettem észre, hogy a fejem előredöntésekor a jobb talpamban rövid ideig tartó kellemetlen, de...
Mitől érzek bizsergő érzést a szem és a...
Már körülbelül egy hete érzek bizsergő érzést a szem és a halántékom közti részen, főleg a bal oldalon! Az előtt feszülő érzést éreztem az arcomban! Nem fáj...