• Tüdőembólia

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt orvos szakértő!

        A fiamnak tüdő embóliája van. Szeretném tudni, hogy mit jelent az, hogy át kell mosni a tüdejét. Mennyire komoly ez a betegség. Jelenleg intenzív osztályon van.

        Bármilyen információt szivesen fogadnék amivel tudnám segíteni a gyógyulását.

        Esetleg speciális kórház vagy orvos címét, ahol jó kezekben lehet.

        Köszönöm a választ Takács Gizella

        WEBBeteg szakértő válasza a tüdőembólia témában

        Tisztelt Kérdező!


        A tüdőembolia egy, a vénás rendszerben, vagy ritkábban magában a tüdőben keletkezett vérrög, ami eltömeszeli a tüdőkeringés fokozatosan szűkülö ágainak egyikét. Ha az érintett ág vastag, akkor a betegség akár halálos is lehet, rögtön az embollia bekövetkezése után. Minél vékonyabb eret zárt el a vérrög, annál kisebb a baj, mert a tüdőnek két keringése van. Egyik a pulmonális ágak, mely a szív jobb feléből erednek és a másik a főütőérből ered, ezek a bronchialis ágak. Ezért tüdőinfarktus, vagyis az érelzáródás miatt kialakult szöveti elhalás ( infarktus) nagyon ritka.

        Az emboliában nagyon fontos megtalálni az embolia forrást, ahonnan ered a vérrög. Ez általában az alsó végtagi vénás keringés, kismedence, friss műtétek, daganatos betegségek. Ezeket vénás Doppler vizsgálattal lehet kimutatni. Ehhez kell, hogy a vér alvadékonyabb legyen a kelleténél és hajlamos legyen a vénában a megalvadásra. Ezt különböző véralvadási elváltozások válthatják ki, melyek örökölhetők. Ezt labor vizsgálattal ki lehet és kell mutatni.

        Az embolia következményeként az elzárt erekből nem jut vér a léghólyagocskákba és csökken a vér oxigén tartalma, ami nehézlégzéssel, fulladással jár. Ezen kívül fájdalom, véres köpet és láz ami még megjelenhet. A diagnózist CT angiográfia mutatja ki, igazolva a tüdőben az elzárt eret és ennek helyzetét. A kezelés az alvadásgátlók adása: heparin, vagy thromolyzis strepto- vagy urokinazzal. Ha az embolia kiterjedt, akkor fokozott kisvérköri nyomás emelkedést okozhat, ami megterhelheti a szívet. Ezt is figyelni kell. A betegség különben kezeléssel meggyógyul és fél, egy éves alvadásgátló kezelés után meg lehet gyógyulni.
        Szerintem intenziv osztályon jó kezekben van a fia, meg fog gyógyulni.


        Tisztelettel:

         Dr. Brugós László

         

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2009-02-03 20:22:22; Megválaszolva: 2011. augusztus 30., 20:13

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő/Doktorúr, 14 hetes kismama vagyok. Voltam rutin EKG vizsgálaton a háziorvosomnál. Korábban semmi panaszom nem volt, jelenleg sem érzek semmi szokatlant. Az EKG az alábbi eredményt hozta: "Az elemzett szakaszon (16 sec, 19 ütés)...
        eredmény 54%-ot lát 140 es pultusnál Ill.interventlicularis aszinkronia a jobb kamra késésévem.ill.kintraszt anyag adását követően a basalis anteroseptalis segmentumban látható midmyocardialis halmozás.ez mit jelent? Intraventlicularis...
        Kedves doktornő!Én egy 42 éves egészségesen élő,hobby sportoló nő vagyok.Az éves szűrésen enyhe szívzörej miatt szívultrahangot javasoltak,ahol azt mondta a doktornő,hogy lazább a billentyűm,de nem kell megijedni,csak annyi a dolgom,hogy...
        Tisztelt Dr.Molnár Dóra, A 17 éves fiam az utóbbi időben panaszkodott hogy szív tájékon szúró fájdalmat érez, amely spontán szűnik,rövid ideig tart, terhelésre nem jelentkezik. A kardiológiai eredmény értelmezésében kérném a...
        Kedves Doktornő! 32 éves nő vagyok és a következő kérdéssel fordulok Önhöz. Ez év június7-én voltam kardiológiai kivizsgáláson (Szívultrahang, EKG). EKG: s.r.R kp áll, norm PQ, repol zavart, ST III a VF V3,6 min depr. uitt lapos poz...
        Udvozlom! Az lenne a kerdesem, hogy az alabbi EKG es SzivUH lelet jonak szamit? Levegotlen helyen nagyon sokszor szedulok, panikbetegsegem ismert. PSVT-re gyanakodtak mert voltak olyan rohamok de azok megszuntek juniusban. Okozhatja ezt talan a rossz...
        Tisztelt Doktor Nő / Doktor Úr! 6 évvel ezelőtt diagnosztizáltak nálam magas vérnyomás betegséget, már az elejétől kezdve Valsartan-t szedek rá. Tavaly szeptemberben folyamatos szédülés tört rám, kéz és mellkas fájdalom kíséretében,...
        T. Cím. Szeretném ha véleményt írna az alábbi holter eredményről. Panaszaim: szabálytalan ritmus, szívdobogás, remegés, hányinger, ájulás érzet. Van hogy fél napokat fekszem mire jobban vagyok egy ilyen roham után, és szinte monden nap van...
        Tisztelt Doktornő! Az lenne a kérdésem, hogy pár hónappal ezelőtt amikor lefeküdtem éjszakánként köhögésre ébredtem fel. Felkerestem a háziorvost elküldött 2 irányú mellkas felvételre és az alábbi leletet diagnosztizálták. "Éles...
        Kedves Doktornő! Tüdőszarkoidózis és kétoldali tüdőembóliát (2016 május)követően. egy éve már csak Xareltot szedek. Régebben medrolt és metorexatot is. 2016 óta rendszeresen mérem a vérnyomásomat és mindkét kézen egymást követően....

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Az inkontinencia termékek széles választéka segít javítani a betegek életminőségét.
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Hirdetések
      • Infografika és videó