Halmozott Extraszisztolé

Tisztelt Doktornő! Korábban is éreztem félévente egy-egy extraszisztolét, de nem foglalkoztam vele, 2012,decemberében halmozott extráim voltak, melyek fekvő helyzetben jöttek elő, mozgásra megszűntek, ezek este jöttek elő. Két egymást követő napon is előjöttek így mindkét napon bementem az ügyeletre ahol mindent rendben találtak. Ezek a "rohamok" több órán át is eltartottak és egymás után többszöri formában jelentkeztek. A 3-ik napon elmentem egy magánrendelésre ahol mindent rendben találtak (ekg, szív uh, enyhe mp-ém van). Nos ezek tudatában igyekeztem nem foglalkozni velük...volt, amikor volt és volt, amikor nem, aztán pár hónap eltltével megintcsak előjött szinte minden este. Már mindenki kezdett hülyének nézni a környezetemben, amikor is megmutattam a szüleimnek a pulzusom akik szintén megijedtek így bementünk a kórházi ügyeletre ahol látták is az extrákat be is fektettek, (akkor is vérvizsgálat, szív uh. stb) másnap reggel kiengedtek, hogy szedjek magne b6-ot, ez volt a 2013-as évem. Idén áprilisban jöttek elő azóta egy-egy kivétellel szinte minden este van, és nem egy-egy hanem több 100 és órákon át, van, hogy figyelem, van, hogy nem, de most már álló helyzetben is és az extrákon felül 1-2 percre be is lassul a pulzusom 40 körülire.. Ősszel megint ügyelet ahol most észlelték be kellett mennem az Imre Kórházba (ott EKG, vér ion stb) megintcsak semmi, ezután elmentem egy jó nevű kardiológushoz aki megintcsak elvégezte a szív uh-ot, ekg-ét, de nem tudott mit kezdeni a helyzetemmel. Rengeteg mindent kipróbáltam galagonya tabletta, magneb6, magneroton, q10, b6, xanax, sport persze egyik sem használt. Ez így borzasztó mert egy-egy beütéssel nem foglalkoznék na, de ez egyszer számoltam egy óra alatt több 100 volt, 16 éve szedek napi 1 sandonormot, és refluxra lancasidot. Az utsó doki azt mondta hozzam vacsi elé a sandot, de ez sem segít aztán javasolta, hogy hagyjam el...ez sem segít szóval már nagyon ki vagyok. Mit tanácsol? Mert ezt már nem bírom tovább. Köszönöm

Dr. Molnár Dóra válasza extraszisztolé témában

Kedves Kérdező! Ne aggódjon, az extraszisztolék a legtöbbször nem veszélyesek, bár kellemetlen tüneteket okoznak. Úgy tűnik, hogy eddig struktúrális szívbetegség nem igazolódott, ez mindenképpen jó hír. Nem tudom, hogy volt-e terheléses EKG, mert a fentiekből ez nem, derül ki, pedig a terhelésre adott válasz segítene eldönteni, hogy mi a a teendő a ritmuszavarral. Lehet, hogy másik gyógyszerre lenne szüksége, mivel a mostanit már 16 éve (!) szedi (pontosan nem, derül, ki, hogy mi miatt). Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. november 08.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Szabálytalan szívverés
Tisztelt Doktornő! Fiatal, káros szenvedélyektől mentes férfi vagyok, a covid oltás óta szedek naponta 1x2,5 mg coverex-as vérnyomáscsökkentőt, emellett...
Holter EKG eredmény
Tisztelt Dr. Molnár Dóra! Régebben is voltak mellkasi panaszaim, mellkasi nyomás stb. Kicsivel több, mint fél éve jelentkeztek a mellkasi nyomás és égés...
Extrasystole
Kedves Dóra, Körülbelül 1.5-2 éve küzdök szorongással. Számtalan tünetem volt már és az utóbbi időben egyre jobban érzem magam. Többek között, ami első...
Szív dobbanások, magas pulzus
Tisztelt Doktornő! 22 éves nő vagyok. Családomba előfordult magas vérnyomás,illetve édesanyámnál billentyű gondok, édesapám infarktusba veszítettük el. Nekem...
Extra Systole
Üdvözlöm! Volt ma egy csomó extra systole-m, amit már nagyjából megszoktam mert majdnem minden napos , bár ma elég sok volt, viszont volt egy olyan és akkor...
Kihagyó szívverés
Tisztelet Doktornő! Pár éve kezdődött a problémám. Gyakran érzett bal oldali mellkasi fájdalmaim miatt felkerestem egy kardiológust aki EKG, terheléses EKG...