Hajnali szívritmuszavarok

Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Egy szívritmuszavarokkal kapcsolatos összetett problémámmal kapcsolatban szeretném a véleményét kikérni. Elnézést a hosszabb bevezetésért, de nem tudom, hogy mi az, ami a diagnózis szempontjából nagyobb jelentőséggel bírhat. Idén nyár végén kétszer is erős, a felső mellkasban szétsugárzó fájdalmat éreztem. Volt már pár éve hasonló, enyhébb érzésem, akkor rekeszizomsérvet és refluxot diagnosztizáltak, Nexiumot szedtem. Kb. két éve nem jelentkeztek a panaszok, ámbár a zsíros, erős ételekre továbbra is érzékeny maradtam. A mostani mellkasi szorítás azonban jóval intenzívebb és kicsit más jellegű volt, nagyon megijesztett, hiszen középkorú férfi lévén szívproblémákra gyanakodtam. Beutaltak kardiológiára, ahol akut problémát az EKG nem jelzett, de teljes kivizsgálást kaptam (EKG, Holter, TEKG, ABPM, ultrahang). A transztelefonikus EKG során kérdezte az értékelő doktor úr, hogy néha egy-egy ütés kimaradását nem érzem-e, ámbár szerinte a jelenség nem kóros. Az adott mérés egy délutáni pihenés után történt. Akkor kezdtem el figyelni a pulzusom, és magam is észleltem, hogy elsősorban reggel, ébredés után ki-kimaradónak érzek egy ütést (átlagosan kb. minden 7-8-adikat) és hason fekve ilyenkor valamiféle bizsergést is tapasztalok a mellkasomban. A jelzett tünetek alapján a további vizsgálatok pitvari extrasystolia és intermittáló LBBB irányában folytatódtak, amelyek egy-egy esetben meg is jelentek a mért adatokban, de a mérések alatt is reggelente jól érzett „kimaradásokat” a Holter nem érzékelte. (Ez utóbbi mérést a nem értékelhető adatok miatt meg kellett ismételni, ráadásul hajnalra már általában nehezen tartottak az érzékelők rögzítői.) A terheléses EKG során a szapora pulzusból történő visszamenetelnél az extra (kiesőnek érzékelt) ütések megjelentek. A vizsgálat panaszaimmal kapcsolatos eredménye inkább a GERD-re utalt. Lényeges anatómiai eltérés a szívemmel nem volt. Hamarosan elkezdtem Emozult szedni. A panaszok lassan enyhültek. Most általában ébredés után érzek a szegycsont mögött enyhébb nyomást, illetve néha napközben vannak ugyanitt enyhe vagy közepes feszülő, görcsös érzések. Reggelente a Holter-eredmény szerint délelőtt kicsit megugró pulzusra 2, 5 mg Concort írtak fel. Azt is fontos megemlíteni, hogy másfél éve diagnosztizálták nálam a pajzsmirigy Hashimoto-betegséget, amelyre három hónaponkénti kontroll mellett reggelente Letroxot szedek. Talán ez a probléma is vezethet ritmuszavarhoz. Pár napja további két váratlan esemény történt. Fáradtságom miatt délután pár percre ledőltem, és valószínűleg nem sokkal az elbóbiskolás után arra riadtam, hogy egy feszült, ideges, tetőtől talpig elgyengítő érzés lesz rajtam úrrá. Pár perc alatt ez elmúlt. Este lefekvéskor valamikor álomba merülés közben arra riadtam, hogy össze-vissza kalapál a szívem. A nyaki éren kitapintott pulzus erőssége és tempója is változott. Rázott a hideg, ivás ellenére is kiszáradt a szám és az egyébként 100/60 körüli vérnyomásom 145/90-es értéket is elért. Bementem az orvosi ügyeletre, ahol az EKG nem mutatott eltérést. Lehet, hogy ezek a tegnapi jelenségek függetlenek az előzőektől, mivel három nappal előtte szerencsés kimenetelű, de komoly közlekedési baleset szenvedő alanya voltam, ámbár az előző két napban már nem éreztem ennek nyomasztó hatását. Az ügyeletes orvos a diagnózisban a pajzsmirigyet vélte okozónak, a másnapi pszichiátriai vizsgálat pániktüneteket említett, és lefekvés előtt egy 30 mg-osYarocent (mirtazapine hatóanyag) javasolt az orvos. A problémám, amiben véleményt szeretnék kérni, jelenleg a következő: A kimaradó ütések érzése és tudata nagyon aggaszt. Reggelente gyakran feszülten, néha kicsit remegve ébredek (többször a már említett, talán a nyelőcsőből származó mellkasi diszkomfort érzéssel), a hajnali ébredés után figyelem a pulzusom, hogyan változik, emiatt is nehezen tudok visszaaludni. Néha úgy érzem, mintha ébredés után „be kellene járatódnia a szívemnek”. Mozgás, forgolódás után vannak néha gyorsabb ütéssorozatok, azután beáll a ritmus, de egy darabig a kimaradónak észlelt ütések jelentkeznek. Különösen hason fekvésnél sűrűsödnek a kimaradások, mintha a mellkasi nyomástól is függenének. Emiatt és a GERD miatt megemelt fejpárna miatt is áttértem a háton elalvásra és alvásra, holott kiskorom óta hason alszom el. A ritmus általában pár perc után rendeződik, felkelés után, napközben nem észlelem a jelenséget, kivéve, ha erősebb megterhelésből (pl. lépcső) fakadóan emelkedett pulzusszám áll vissza, mert ekkor sem mindig egyenletes az átmenet, olykor megjelennek az enyhe mellkasi diszkomfort érzéssel is kísért pulzuskimaradások. Vannak tünetmentes reggeleim, és persze nem is minden alkalommal végzek önvizsgálatot. Az általános közérzetem általában rendben van, az említett ritmusproblémák alatt nem érzek rosszullétet, szédülést, gyengeséget. A legnagyobb probléma az, hogy a fentiek igen erős félelmet keltenek bennem, ami miatt keveset alszom és aggódom a továbbiak miatt. Elnézést a hosszú leírásért, de a kérdésem az lenne, hogy a hajnali (illetve az időnként fizikai megterhelés után jelentkező) ritmuszavaroknak mekkora jelentőséget tulajdonítsak? Valószínűleg túlreagálás, de sokszor megfordul bennem, mi lenne, ha egyszer túl sok ütés maradna ki... Az is lehet, hogy a nyelőcső problémák vagy a TSH értékek alapján megfelelően működőnek tűnő pajzsmirigy, esetleg pszichés probléma húzódik meg a háttérben? (A Letroxot mindig reggel veszem be.) Abban kérném véleményét, hogy menjek-e további vizsgálatok után, vagy fogadjam megnyugvással el a fenti helyzetet, bízva annak rendeződésében. Köszönettel ST

Dr. Bene Orsolya válasza szívritmuszavar témában

Kedves kérdező! Nehéz innen megítélni az állapotát, bár a leírtak sokat segítenek, de a kezelőorvos biztosan alaposan körbejárta a problémát. Elképzelhető, hogy a Letrox bevételével is összeköthetők a reggeli panaszok, az elmúlt pár napban tapasztalt kellemetlen tünetek pedig a baleset miatti ijedtségnek köszönhetőek. Sokaknál előfordul, hogy terhelésre, vagy közvetlenül terhelés után sűrűsödik az extrák száma, ez ép szívnél általában nem jelent rosszat, inkább pl. lezajlott infarktus után van jelentősége. A negatív terhelés és szívultrahang mindenképpen bíztató, főleg, ha a mellkasi panasz tényleg csak enyhe diszkomfort, nem erős, nyomó-szorító fájdalom. Lehet, hogy érdemes lenne megpróbálni kevésbé erősen koncentrálni a pulzuskimaradásokra (azért napi 1-2 vérnyomás- és pulzusmérés belefér, főleg a múltkori "kiugrás" miatt), az ezektől való félelem fokozhatja a tüneteket. Ha a panaszok fokozódnak, sűrűsödnek, netán a mellkasi fájdalom erősödik, kardiológiai kontroll javasolt, de ezek alapján egyelőre nem tűnik úgy, hogy koszorúér-betegség lenne a háttérben.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. november 04.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Lehetséges PSVT szívritmus zavar?
Kedves DR. Molnár Dóra. Az elmúlt egy évben érdekes és néha jelentkező erős és gyors szívverést érzek, de leginkább akkor jelentkezik, amikor lehajlok egy...
Mitrális prolapsus és Cavinton Forte
Tisztelt Doktornő! Kb. 25 éve megállapított grade II mitrális prolapsusom van, mellette kezelt magas vérnyomásom. Néhány évente ellenőriztetem, nem romlik és...
Kihagyó szívverés
Üdv. 1 éve jelentkezett nálam erős szívdobogás érzés, illetve időnként kihagyó szívverés, nagyobb bedobbanás, ezalatt nehezebb levegővétel. Sajnos a...
Elektrofiziológiai vizsgálat
Jónapot kívánok doktornő, szeretném megkérdezni, hogy magánúton elektrofiziológiai vizsgálat magyarországon végeznek e vizsgálatot s hol? 82 éves nagymamám 1...
Emésztés okozta ritmus zavar ?
Tisztelt Doktor Úr! Elég egy érdekes jelenséggel fordulok Önhöz . Már egy ideje gond van a belemmel/emésztesemmel, voltam sok vizsgálaton minden negatív ....
Szívritmuszavar vagy pánikbetegség?
Tisztelt Doktornő! 4 héttel ezelőtt kezdődött nálam, hirtelen a semmiből előjövő, mellkasi fájdalom, nehéz légzés, végtagzsibbadás, erős fájdalom a hát bal...