Fájdalom szex közben

Tisztelt Doktor! A probléma a következő lenne: 20 éves nő vagyok. Ma volt az első közösülésem. Vérezni nem véreztem, csak az elején éreztem szúró fájdalmat. Viszont a közösülés közben bizonyos pozíciókban erős fájdalmat éreztem a végbelem felé, mintha székrekedésem lenne, és szúrna a széklet és ki akar jönni, és sugárzott az egész hátsó részembe a fájdalom, vagyis a fenekem a területén. Azóta is érzem a fájdalmat, alig tudok ülni. A párommal megijedtünk., De korábban a közösülés előtt, amikor ujjazással kényeztetett, és az ujjait hátrafelé, vagyis a végbél felé fordította a hüvelyemben, akkor is éreztem hasonlót, de nem ilyen erősen. Ma reggel ürítettem a székletem. Valamint az alhasamban is érzek sugárzó fájdalmat. 1 hete kaptam hólyaghurutra antibiotikumot, vizeletmintát is adtam le, bár annak még nincs meg az eredménye, de szerintem ez az információ lehet most mellékes, de gondoltam megosztom. Az antibiotikumot beszedtem, a vizelési inger abbamaradt, bár még sokat járok vizelni, de már nem annyit, mint előtte. Menstruációm mindig 10 napot késik, általában 7-10 napig tart, erősebb a vérzésem. Tanuló, egyetemista vagyok. Sokat ülök, szinte egész nap a tanulás miatt. Keveset mozgok. Remélem tud segíteni és remélem minden információt megadtam.

† Dr. Szalóczy Péter válasza fájdalmas szexuális aktus témában

Kedves Kédeő! Nem tudom, de azt hiszem ó lenne panaszai jellege miatt egy nőgyógyászati vizsgálat. A végbél felé sugárzó fájdalom lehet jele egy furcsa állepotnak, amit endometriózisnak nevez a szakma. Ennek lényege, hogy a méh nyálkahártáját képező hámsejtek elvándoroltak vagy embrionális korban, vagy menzesz vérrel a kürtön át és megtelepedtek, leggyakrabban a méh mögött a végbél közelében., Mint hormonérzékeny sejtek, továbbra is reagálnak a háttér hormonváltozásoka és környetzetükben apró, heges gócot képeznek. Lehet, hgy a hólyagpanaszra kapott antibiotikum provokálta a mindíg jelenlévő hüvelyi gombát és attól is érzékeny lehet a hüvely. A jövőben használjon az együttléthez, Dermolin sikosító gélt, recept nélkül kapgató tbusban. Babnyit kenjen el a bejáraban és könnyed lesz az egész. Kérem, járjo n utána az endometriózis esetleges jelenlétének. Időben édemes kezelni, ha van.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. február 21.

Kérdések és válaszok: Szexuális élet

Nemi betegségek
Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Elég sűrűn előfordul mikor a párommal intim kapcsolatban vagyunk fáj vele az sex, a hasam is fáj, a behatolásnál is csak a...
Fájdalmas szex
Kedves Doktor Úr/ Doktornő! Egy olyan problémával fordulok Ön felé, mely megnehezíti a párommal való szexuális életet. Többször előfordult már, hogy az...
Szex közben fájdalom, folyások
Tisztelt Dr.Úr! Többször voltam nőgyógyásznál, de mindössze annyit vetett fel, hogy kisebb folyasom van. Sex közben először nem éreztem fájdalmat, majd...
Fájdalom, Vérzés
Kedves Doktor Nő/Úr! Nekem olyan panaszom lenne, hogy ha együtt vagyok a párommal akkor nagyon fájdalmas a behatolás és sajnos volt már olyan, hogy...
Miért fáj az együttlét?
Tisztelt Doktor Úr/Doktor Nő! Párommal körülbelül 1 éve élünk nemi életet. Nekem ő volt az első férfi az életemben. Miután először együtt voltunk "úgy" utána...
Fájó orgazmus
Jó napot! Párommal az egyik együttlétünk elég fájdalmasra sikerült számomra. Annyira belelendült, hogy az utolsó lökésnél egy éles szúró fájdalmat éreztem a...