Libidó problémák

24 éves vagyok. Valószínűleg soha nem volt kimagasló libidóm, de érzésem szerint egészséges voltam tinédzserként. Később önbizalomproblémákkal, depresszióval is küzdöttem. Ez már régen elmúlt, a szexuális önbizalmam viszont most sem az igazi. Az első szexuális élményeim rosszul sültek el. Az első komoly kapcsolatomban a szex sem jött össze, pedig több, mint egy évig jártunk. Vagy nem sikerült behatolnom, mert a lány elhúzódott, mert fájt neki, vagy behatoltam, majd elkezdtük csinálni, de a lány elkezdett sírni a fájdalomtól, majd megsajnáltam és abbahagytam. A végén már pszihésen is kezdtem rágörcsölni, amit az is fokozott, hogy a lány az anyja hívása esetén akármikor felvette a telefont. Volt, hogy belemerültünk a pettingbe, majd felvette a telefont és 20 percet telefonált. Részben ezek miatt pszihés problémáim lettek, de valószínűleg az alapvetően érzékenyebb személyiségem is fokozta ezt. A lánnyal szakítottunk, majd a következő partnerrel egy nem igazán komfortos helyen került volna sor a dologra, de nem működtem. Az eset után orvoshoz fordultam, aki gyógyszert ajánlott. Az orvoshoz már nem járok, de a gyógyszert nem tudtam letenni. (most rendszeres partnerem van) A már meglévő problémám óta külsőleg bevitt hormonokat is használtam (tesztoszteront). A környezetemben voltak, akik ugyanazt az anyagot használták. A libidójuk nagy mértékü növekedéséről számoltak be. A kúra végeztével visszaállt a normális libidó. Nálam a libidó se nem csökkent se nem nőtt a kúra alatt és után sem. Ez engem szervi problémára (is) enged következtetni. Milyen szervi problémára utalhat ez? Sportos életmódot élek, alapvetően az átlagtól sokkal egészségesebben étkezem. Ennek ellenére ha nem vagyok stresszes sincs túl magas libidóm. Leszoktam már a pornóról is. Rengeteg táplálékkiegészítőt próbáltam már, sikertelenül. Egészséges libidót akarok és azt, hogy gyógyszer nélkül tudjak egy éjszaka 2 vagy 3-szor jót szexelni., Debrecenben korrekt orvos (akár magánrendelés) is érdekel.

Dr. Papos István válasza szexuális zavar témában

A problémája pszichés eredetű. Óva intem a tesztoszteron szedésétől, mert komoly mellékhatásai lehetnek. Urológiai szakrendeléshez forduljon, ahol segítenek a problémáján.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. január 26.

Kérdések és válaszok: Szexuális élet

Miért van ez a túlzott izgalmi állapot....
Tisztelt doktor úr/hölgy Azzal a problémával fordulnék Önhöz, hogy nem tudom mit csináljak a túlzott izgatottággal. Kb 2 hónapja teljesen lesokkolt, hogy van...
Merevedési zavar
Szeretnék érdeklődni, hogy párom évek óta rendszeresen maszturbált volt, hogy naponta 2 szer is. Mióta együtt vagyunk már nem, de olyan probléma van, hogy...
Szexuáliskiégés
Tisztelt doktornő! A kérdésem a következő! Sajnos párkapcsolati téren sosem voltam túl sikeres ezért az internet pornóhoz menekültem. Kezdetben egy bikinis nő...
Maszturbálás közben nem keményedek fel...
Korai magömlésben szenvedek régóta. voltam már több pszichologusnál, de nem segített egy sem. Az utolsó (ahova a legtöbbet jártam) mondta, hogy ne nézzek...
Nincs orgazmusom
T Doktor úr! Párommal hetente-kéthetente szoktunk szeretkezni, mivel sajnos elég ritkán tudunk találkozni. Friss kapcsolat, nem régóta vagyunk együtt. A...
Orgazmust követő szexuális étvágy
Tisztelt Szakértő! Pár hónapja éltem át az első orgazmusomat. Ez már önállóan és a párommal is sikeresen működik. Viszont vannak azóta néha olyan szituációk,...