• Mit tehetek, ha megereszkedett a mellem?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Szültem három gyereket és megereszkedett a mellem, és ezt nem nagyon, sőt egyáltalán nem tudom feldolgozni. A párom azt mondja, hogy ő így szeret engem, de igazán nem tudom neki elhinni, hisz szereti megnézni a szép nőket. De az nem is lenne baj, ha én nem magamat minősíteném le.Ha már olyan film megy a tv-ben, ahol mutatnak egy mellet, sírva megyek ki a szobából. Vagy ha az úton látok egy szép nőt, akinek semmi baja, napokig szótlan vagyok, befordult, sírógörcs kerülget. Nem tudom, mit tegyek és félek, hogy ez még rosszabb lesz. Teljesen boldogtalan vagyok!

        WEBBeteg szakértő válasza a plasztikai sebész, mell témában

        Ha a melle szépsége jelenti a magabiztossága egyetlen zálogát, az nagy baj.
        Ahogy a férje mondja, szereti így is, mert ő nem a keblei tökéletessége miatt szereti, hanem ezen kívül egy csomó minden miatt. Többek közt azért, mert vannak közös gyerekeik, közös örömeik, terveik, vágyaik.

        Való igaz, ha Ön mindig erre a kérdésre irányítja a figyelmet, előbb-utóbb konfliktus lesz belőle, mert megunja, hogy bizonygassa, hogy így is szereti önt. Főleg azért, mert látja, hogy úgyse tudja önt meggyőzni.

        Ha valóban olyan súlyos az önértékelési és esztétikai probléma, hogy nem tudja elfogadni, gyűjtsön rá, és keressen fel plasztikai sebészt. Előzőleg esetleg pszichológust, akivel elbeszélgetve javulhatna az egyensúlyából kibillent nőiessége, labilis önbizalma, alacsony önértékelése és párkapcsolatának erejében való hite.

        Üdvözlettel:
        Kazimir Ágnes pszichológus

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2008-11-21 11:37:35; Megválaszolva: 2011. augusztus 16., 14:01

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tavaly kipróbáltam a színes hajakat tehát szőkítettem is sokat. De nem a szokásos szőkítőpor+hidrogén peroxid hanem ezekhez tettem vízet és hajápolót. A hidrogén peroxid is 6%os volt. Júliusba levágattam vállig érőre azután nem...
        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Szeretném kikérni véleményét az alábbiakban: 25 hetes kismama vagyok, szőke melírozott hajam van. Eddig a terhességem 4 hetében melíroztattam be a hajam (fóliás megoldással), amikor még nem tudtam, hogy...
        Jó estét! Az orrcimpámnál két oldalt apró kis erek vannak és nem tudom mitől alakultak ki. Esetleg mert sokat fújok orrot és megerőltettem? Mert a megfázás mellett még pollen allergiám is van ami miatt sokszor fújok orrot. Ilyen kis erek a...
        Tisztelt szakértő. Szeretném megkérdezni, hogy a hajbalzsam haszálata egészséges-e vagy okozhat hajhullást vagy korpásodást? Szoptatos anyuka vagyok, eddig használtam hajbalzsamot, mert nagyon nehezen tudom kifésülni a hajam, ezenkívül nagyon...
        Tisztelt Szakértő! A kérdésem összefoglalóan a következő lenne: nagy esélyem van arra, hogy a raszta miatt megritkul a hajam? Gyakran fordulnak Önhöz a praxisában raszta haj okozta traction alopecia miatt? 3...
        Szeretnék házi készitésű izzadsággátlót hasznánli, de szeretném tudni, hogy minden rendben van-e az összetevőivel. Diófalevél főzetben feloldunk szódabikarbónát (azt nem irta a recept, hogy mennyit) és néhány csepp illóolajat (zsálya...
        Kedves Doktor Úr/Nő! Hallottam egy bizonyos Weinwave (TC 3000) kezelésről, amivel seprűvénákat lehet eltüntetni. Ez állítólag egy újfajta eljárás. Sajnos semmi információt nem találtam arról, hogy hol, illetve körülbelül milyen áron...
        Hajam és arcbőröm mindig is a zsíros típusba tartozott, de nem jelentett túlzott problémát (hajamat 3-4 naponta mostam). Kb. 2-3 hete valami történhetett, mert a hajam annyira elkezdett zsírosodni, hogy már másnap úgy néz ki, mintha egy hete...
        Tisztelt Doktornő! Március 1-én mechanikus billentyüt ültettek be és sikeresen meggyógyultam. amiért álldom az Orvos kezét. Viszont egy hónapra rá jöttem rá, hogy hullik a hajam, de nem gyökerestől. hanem annélkül. Nagy baj ez,...
        Csontritkulásba szenvedek,kb:6-éve, Bonviva amit injekció formájában kaptam 3-havonta.Májusba Ibandronsav vénás injekciót kaptam és a hajhullás fokozódott.Megemlíteném,hogy 33-éve festem a hajam barna színűre.Mostanában paletta nevű...