• Hajhullás

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Páromnak kb. 3 éve foltokban nem nő szakálla. Egészen idén januárig sajnos nem foglalkoztunk a problémával. Azonban sajnos mára már a fején is van egy folt, kihullott a haja, csak az őszszálak nőnek ki. Először egész kicsi volt, viszont mára már viszonylag nagy méreteket öltött. Ezidáig a következő vizsgálatokon vett részt: 1. szomatoinfra: nem találtak semmiféle kóros elváltozást, vesehomokra való gyanú (ez lehetséges mert korábban volt veseköve), kis fokú prosztatagyulladás (van egy cisztája), illetve élelmiszerallergia 2. élelmiszerallergia más vizsgálat által is kimutatva, ill. candida túlzott elszaporodása. A Candida megfelelő határértékek közé szoritva, illetve teljes életmódváltás megtörtént. A szervezetet jó minőségű étrendkiegészitővel, illetve lúgositó táplálkozással lúgositjuk. 3. Urológiai vizsgálat során sem találtak elváltozást, minden eredmény negatív. 4. A teljes panoráma fogröntgen sem mutatott ki elváltozást, illetve ahol probléma mutatkozott, fogorvos kikezelte. 5. Bőrgyógyász sem talált elváltozást. Nincs sejtelhalás, mert az ősz hajszálak megmaradnak, kinőnek. Tisztelt Doktor/nő! Kérem szives javaslatát, milyen vizsgálatokat kellene még elvégeztetni, illetve mi lehet a hajhullás okozója?

        WEBBeteg szakértő válasza a hajhullás témában

        Kedves Kérdező!

        A hajhullás hátterében legtöbbször gócfertőzés, pajzsmirigybetegség, vérszegénység, vitaminhiány  szokott állni. Vért kellene venni pajzsmirigy hormonokra és autoantitestekre, vérképre, CRP-re, WE-re, ionokra, májenzimekre, vesefunkcióra. Szükség lenne még egy fül-orr-gégészeti vizsgálatra, mellkas röntgenre és hasi UH-ra.

        Dr Bodnár Edina

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2008-05-04 13:15:13; Megválaszolva: 2011. július 28., 07:58

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tavaly kipróbáltam a színes hajakat tehát szőkítettem is sokat. De nem a szokásos szőkítőpor+hidrogén peroxid hanem ezekhez tettem vízet és hajápolót. A hidrogén peroxid is 6%os volt. Júliusba levágattam vállig érőre azután nem...
        Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Szeretném kikérni véleményét az alábbiakban: 25 hetes kismama vagyok, szőke melírozott hajam van. Eddig a terhességem 4 hetében melíroztattam be a hajam (fóliás megoldással), amikor még nem tudtam, hogy...
        Jó estét! Az orrcimpámnál két oldalt apró kis erek vannak és nem tudom mitől alakultak ki. Esetleg mert sokat fújok orrot és megerőltettem? Mert a megfázás mellett még pollen allergiám is van ami miatt sokszor fújok orrot. Ilyen kis erek a...
        Tisztelt szakértő. Szeretném megkérdezni, hogy a hajbalzsam haszálata egészséges-e vagy okozhat hajhullást vagy korpásodást? Szoptatos anyuka vagyok, eddig használtam hajbalzsamot, mert nagyon nehezen tudom kifésülni a hajam, ezenkívül nagyon...
        Tisztelt Szakértő! A kérdésem összefoglalóan a következő lenne: nagy esélyem van arra, hogy a raszta miatt megritkul a hajam? Gyakran fordulnak Önhöz a praxisában raszta haj okozta traction alopecia miatt? 3...
        Szeretnék házi készitésű izzadsággátlót hasznánli, de szeretném tudni, hogy minden rendben van-e az összetevőivel. Diófalevél főzetben feloldunk szódabikarbónát (azt nem irta a recept, hogy mennyit) és néhány csepp illóolajat (zsálya...
        Kedves Doktor Úr/Nő! Hallottam egy bizonyos Weinwave (TC 3000) kezelésről, amivel seprűvénákat lehet eltüntetni. Ez állítólag egy újfajta eljárás. Sajnos semmi információt nem találtam arról, hogy hol, illetve körülbelül milyen áron...
        Hajam és arcbőröm mindig is a zsíros típusba tartozott, de nem jelentett túlzott problémát (hajamat 3-4 naponta mostam). Kb. 2-3 hete valami történhetett, mert a hajam annyira elkezdett zsírosodni, hogy már másnap úgy néz ki, mintha egy hete...
        Tisztelt Doktornő! Március 1-én mechanikus billentyüt ültettek be és sikeresen meggyógyultam. amiért álldom az Orvos kezét. Viszont egy hónapra rá jöttem rá, hogy hullik a hajam, de nem gyökerestől. hanem annélkül. Nagy baj ez,...
        Csontritkulásba szenvedek,kb:6-éve, Bonviva amit injekció formájában kaptam 3-havonta.Májusba Ibandronsav vénás injekciót kaptam és a hajhullás fokozódott.Megemlíteném,hogy 33-éve festem a hajam barna színűre.Mostanában paletta nevű...