Hogyan segíthetnék., hogy leszokjon az alkoholról?

Az édesanyám 39 éves, kb. 163 cm és 80 kg. Már több éve édesapámmal isznak alkoholt (sör, bor, pálinka), de mértekell. Ez az utóbbi 3-4 évre már nem mondható.Édesanyám, hétköznapokban maga.hétvégenként pedig engemet és a testvéremet küld le az üzletbe.hogy vegyünk neki egy 200 ml-os pálinkát. Vannak napok, elég gyakran, hogy két fajta pálinkát vesz/vetet, viszont ugyan annyi, mennyiségüt. Már nagyon régóta észrevettem, hogy a kanapé tartójába dugogatja, majd egyedül megissza. Mindig csak azt mondja, hogy nem neki kell hanám édesapámnak, de ez nem igaz mert, egyedül issza meg. Semmiféle jelét nem mutatja, hogy ivott volna akár egy cseppet is.Nem merek beszélni vele, mert már családi vitatkozások alatt kijelentette, hogy kiugrik az ablakon, félek, hogy télleg megtenné. Mérgét sírásban és agresszióban mutatja ki. (bútorok csatogtatása, üvegből készült dolgok összetörése). Ez az alkohol befolyása is lehet? Kérem segítsen!

Nagy Rudolf válasza alkoholizmus témában

Kedves Kérdező! Ön még kiskorú, ezért elméletileg nem is vehet alkoholt szüleinek sem. Az üzletben nem szolgálhatnák ki. Esetleg felhívhatja az eladó figyelmét erre így az első lépést megtette, vagyis nem asszisztál szülei alkohol beszerzéséhez. Próbálja édesanyját külső segítség igénybevételére motiválni., Mint Hozzátartozó Ön is segítséget kérhet szenvedélybetegek közösségi ellátását végző szolgáltatóktól (Pl. RÉV szolgálatok). Segítséget kérhet a helyileg illetékes családsegítő szolgálattól is. Remélem válaszommal, ha kicsit is segíthettem.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. március 17.

Kérdések és válaszok: Szenvedélybetegségek

Alkohol problémák
Tisztelt Orvos! Egy évek óta küzdő problémáról szeretnék tanácsot kérni. Az anyukám évek óta alkohol problémával áll szemben. Az évek alatt egyre rosszabb és...
Segíség az alkohol leszokásáról, akár...
30 éve redszeresen iszom főleg tömény italokot megelégeltrm ezt az életmódot szeretném abbahagyni, ha lehet gyogyszerek segítségével. Előre is köszönöm a...
Alkoholizmus
T. Doktor Úr/Nő, aggódom a páromért, 62 éves férfi, 178 cm és 102 kg. Naponta 2 liter bort iszik, de nem egyszerre, hanem egész nap elkortyolgatja. A...
Agresziv alkoholista
a fiam 33 éves alkoholista. Napi 3-5dl pálinkát iszik minden nap. Van, amikor többet. Időnként nagyon agresszív, és düh kitörései vannak. Tör zúz.nem akar...
Alkoholizmus
Üdvözlöm Önöket! Úgy gondolom be kell vallanom valakinek, hogy alkoholista vagyok, Ebben szeretnék segítséget kérni. Kb. 15 éve iszom minden nap, fehérbort,...
Alkoholizmus
Mi a véleményük a bőr alá beültetett kapszuláról amely az alkoholfogyasztás ellen véd?, Mennyi ideig van hatása, milyen vizsgálatokat végeznek el beültetés...