Segítsenek - Anyukám (60 éves) online játék függő

Tisztelt Hölgyem, Uram! Már mindent elolvastam ezzel a függőséggel kapcsolatban, de legtöbb esetben a szülők, barátnők írnak ezügyben. Nálunk pont, hogy az édesanyám lett ennek az áldozata. Ő egyedül él, de közel hozzánk. Tegnap este jöttünk rá tesómékkal, hogy anya mivel is tölti az idejét, ugyanis már tesómmal többször beszélt a Travian játékról. Nekünk sosem ér rá semmire, elhidegült tőlünk, ha beszélünk akkor is kritizál minket. Most már addig fajult a dolog, hogy kórházba került, epegyulladása és epeköve van. Köszönhető annak, hogy kizárólag joghurton és banánon élt. Oda is bevitte a laptopját, sőt, amikor el akartam hozni haza, teljesen kiakadt, és csövekkel a kezében is fel akart állni, hogy ebben megakadályozzon., Amikor érezte, hogy baj van (azt hitte infarktus, mert már 4 éve volt neki), akkor is elsőként a "helyettesítőit" értesítette, pár utasítást még kiadott, majd összepakolt és ült be a mentőbe. Majd már majdnem a kórházba érve hívott fel minket mi történt vele. Nem alszik, mert mindig harcra készen kell állnia a Travianos játékon belül. Tegnap, derült ki, hogy anyu a speed 3 legnagyobb "acc-ja" Sosem ér rá, mert mindig dolgoznia kell, de mindig anyagi problémái vannak. Mára kiderült, hogy, amit dolgozik az nem más, mint harcba menni. Sikerült belépnünk a Travianba, és megdöbbenve láttuk, hogy 24 órán keresztül online be van jelentkezve, konkrétan a mentő kiérkezése előtt is. Mindig csak azt mondta, hogy nem játszik sokat, meg csak besegít másoknak. Segítsenek, mit tegyünk? Ő felnőtt ember, nem tudom úgy kezelni, mint a gyermekemet. Magamhoz költöztessem? Mert talán az unokáival segíthetünk rajta. Furcsa az anyagi háttere is. Papír szerint van pénze, nem is kevés, mégis mindig anyagi problémái vannak, kölcsön kér tőlünk. Lehet, hogy erre a játékra kell fizetnie, hogy ő lehessen a legjobb? Okos értelmes nő, semmi más szenvedélybetegsége nincs. Bízom benne, hogy ha elbeszélgetünk vele, talán rádöbben, de ha nem, akkor Várpalota környékén kit keressünk?

Nagy Rudolf válasza játékszenvedély témában

Kedves Kérdező! Édesanyját legsikeresebben úgy tudják életvitel változtatásra ösztönözni ha aggodalmaikat saját érzéseiken keresztül próbálják megfogalmazni, kerülve a bűntudatkeltést. Az, hogy online be van jelentkezve nem biztos, hogy a gép előtt is ül. Érdemes meghallgatni, hogy miért is játszik, mi jó neki abban. Ha a játékért fizet, azzal nem segítik ha kölcsön adnak neki, sőt inkább fordítva. Az önökhöz költözés az segítség lehet, ha abban ő is partner. Várpalota környékén Székesfehérváron működik Rév - szenvedélybetegek közösségi ellátása, az Alba Caritas Hungarica fenntartásában az interneten megtalálhatják elérhetőségüket. Szolgáltatások, tanácsadás igénybevétele díjmentes. Valamint a helyileg illetékes addiktológiai vagy pszichiátriai gondozót érdemes felkeresni, ha orvosi segítségre is szükség van.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. december 28.

Kérdések és válaszok: Szenvedélybetegségek

Gondok a fiammal
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Nagyon sok gondom van a23 éves fiammal! Sajnos nem hagyhatunk előtte pénzt mert rögtön elveszi, reszket a pénzért, és sajnos játék...
Online játék függőség
Tisztelt Szakértők! A férjem (31 éves) online stratégiai játék függő. 3 éve ismerem, már akkor is sokat internetezett, de eleinte nem volt vele gondom,...
"Póker"
Kedves Dr Nő, dr Úr! Nemtudom már, hogy én látom e ennyire borúsan a dolgot, de, amióta a párom testvére megmutatta a páromnak az interneten a pókert azóta...
Kóros játékszenvedély
Tisztelt Doktor Úr! Kolozsváron Erdélyben lakom. Utolsó reménnyel Önökhöz fordulok a következő problemával: Az unokám jó családból származik, jónevelést...
Jelenleg felíratható varenicline...
Tiszteletem! Jelenleg Magyarországon forgalomban van, illetve felírható varenicline (Champix) a dohányzásról való leszokást elősegítő terápiaként? Amennyiben...
Hogyan juttassunk orvoshoz egy...
Tisztelt Címzett! Egy, a családban előforduló alkoholista beteggel kapcsolatban teszem fel kérdésemet. Kb. fél éve havi rendszerességgel előfordul, hogy 1-1...