• Az unokám szeme, az én szemem fénye

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Az unokám 4 éves elmult, egy kicsit mintha néha bandzsitana. Elvitték a szemorvoshoz, aki azt állapította meg, hogy tompalátó. Menet közben mindent jol látott, de félt,izgult. Mit jelent ez a megállapítás? Azt mondta az orvos, hogy 10 éves korára nagyon elromolhat a szeme. Most erős szemüveget írt fel. Vigyük másik orvoshoz is?

        WEBBeteg szakértő válasza a kancsalság, tompalátás témában

        Tisztelt kérdező!

        Senkinek nem válik kárára ha több helyről is begyűjtik az információkat. Nyugodtan meg lehet kontrolláltatni több szakemberrel is a kicsi szemét.
        A levélből az tűnt ki, hogy valószínűleg az erős szemüveg hiánya okozta a szem "ellustulását", tompa látását. Mivel nem volt szemüvege csak homályosan látta a világot és az agya ezt a homályos képet szokta meg. A szemüveget, még ha esetleg nehezen szokja meg az elején a kicsi - ami normális - akkor is erőltetni kell. Folyamatos szemüvegviselés után már lehet tudni, hogy szükséges-e és ha igen melyik szem, mennyi idős takarása. A takarást szemtornaként lehet igazából felfogni. A gyengébb szemet tanítja meg látni, a gyerkőcnek így muszáj a rosszabb szemét használni. Minél korábban és minél precízebben tartják be az előírásokat annál gyorsabb a javulás és annál hamarabb lehet abbahagyni a kezelést. Fontos az is, hogy bizonyos életkor után már nagyon csökkennek a javulás esélyei.

        Tisztelettel:

         Dr. Papp Júlia

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        WEBBeteg szerkesztőség
        Orvos

         WEBBeteg Szakértő

        Kérdés: 2009-03-15 20:01:09; Megválaszolva: 2011. szeptember 14., 14:41

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        A tegnapi napon délelőtt hirtelen a jobb szemem előtt apró barna, pokhaloszeru folt jelent meg, ami még a mai napon sem múlt el. Tegnap meg nem fájt a jobb szemem, de ma már enyhe fájdalmat is érzek. Meg soha nem volt ilyenben részem. Mitévő...
        Tisztelt Webbeteg.hu! Azzal a kérdésel fordulok önökhöz hogy van egy 7hónapos kisfiam akinek valószínű hogy a jobb szeme mögött tumor van. A mai napon Szegeden vizsgálták, a papírjára Retinoblastoma gyanú van írva de azt mondták hogy lehet...
        Tisztelt Cím! 11 éves lányom látása elkezdett romlani, melyet a növekedésével hoznak kapcsolatba. Jelenleg 160cm, mely a korosztályában magas, de nem egyedi. A szülők nem szemüvegesek, a gyermek alig számítógépezik, alig mobiltelefonál....
        Kedves Doktor Úr! Egy ideje elég sokszor begyullad a szemem és csúnyán látszanak erek,ami viszont állandó. Lefényképeztem a szememet és úgy látom mintha valami hártya szerűség lenne mind 2 szem íriszén. Azt is észrevettem egy ideje, hogy...
        Tisztelt Doktor Út! Tegnap két hónapon belül a harmadik műtétre került sor a retinaleválással kapcsolatban. Azt tapasztalom most mintha a szemlencse félét, -kék szint- a szemem kék színű látnám és ott a külső képet nem látom. Ez...
        Kedves Doktor Úr! 32 éves, rendszeresen sportoló, általában egészségesen táplálkozó, nem dohányzó, de stresszes munkát végző férfi vagyok. Egy elég hosszadalmas, még tavaly nyáron kezdődő vizsgálat sorozat vezetett oda, hogy kiderült,...
        Mit jelent az hogy nedves macula degenerácio ? mi a valószínűsége hogy a másik szemen is megbetegszik.Mi várható a szembe adott injekciotól? az injekció neve:Bevacizumab
        Jo napot kivanok! A problemam az lenne, hogy mostmar tobb mint egy honapja fajnak a szemeim. Eloszor csak a jobb szemem fajt, mintha ki akarna esni es ra egy hetre a masik is elkezdett fajni es szurkalni. Az irisz mellett latni valamilyen szurkes elvaltozast...
        Tisztelt Doktornő! 6 hónapos kisfiam szemészeti vizsgálata során a következő értékeket mérték Pulsoptix-szal. Egyik szem: +2,75 Dsph +0,50 Dcyl 125 fok Másik szem: +3,50 Dsph +0,75 Dcyl 72 fok Szeretném kérdezni, hogy ezek az értékek...
        Tisztelt Doktor Úr/ Doktor Nő! A mai napon olyan furcsa és ijesztő dolgot tapasztaltam, amit még előtte soha. Úgy kezdődött, hogy kissé káprázott a szemem, azt hittem, belenézhettem egy lámpába, ezért nem foglalkoztam a dologgal. Ezután kb...