Hirtelen látásromlás

Tisztelt Doktor Úr! Bal szememben 2-3 napig mozgatásra tompa fájdalmat éreztem, az ezt követő reggelen már alig láttam vele. Először kezdődő migrénnek gondoltam, de a "szürkeség" nem teljesen takarta ki a tárgyakat, valamint jóval kiterjedtebb volt. A látótér felső kétharmadában láttam szürke sávot és úgy vettem észre, hogy fokozatosan sötétül, egyre homályosabb (4 napja kezdődött). Mára már középen kialakult egy teljesen szürke folt, mely mögött nem látok semmit, az egész látótér szűrke (ugyanakkor nem beszűkült), mozgatásra továbbra is tompa, de erős fájdalmat érzek. Tegnap, illetve ma hajnalban is szúró fájdalomra ébendtem a halántékom környékén. Szemészhez sajnos csak a jövő hét közepére van időpontom, de tegnap voltam a helyi kórház szemészetén, ahol egy vizsgálat után (olvasás, pupillatágítás utáni vizsgálat világítással) nem találtak eltérést, a diagnózis myopia, a tanács pedig a távolátó szemüvegem folyamatos viselése. Nem győztem hangsúlyozni, hogy nem (csak) homályosan látok, hanem szinte egyáltalán nem, színeket sem, sem szemüveggel, sem anélkül, sem távolra, sem közelre. Rutascorbin nevű gyógyszer szedését javasolták. Érintett szemem egyébként -0, 75 dioptriás. Van esélyem arra, hogy a következő napokban javulni fog? Mi okozhatja? Választát köszönöm! Tisztelettel:

Dr. Cserháti Zoltán válasza szemfájdalom témában

Kedves Hölgyem! Azt írta, hogy "nem lát színeket, sem szemüveggel, sem anélkül, sem távolra, sem közelre", ezért mindenképpen macula OCT és ultrahang vizsgálat elvégzését is javasolom, minél hamarabb! Fiataloknál nagyon gyorsan - és nem ritkán - alakul ki macula ödéma, valamint nagy mértékű rövidlátóknál (myopia) akár retina leválás is. Sajnos, előfordulnak olyan esetek is, amikor a szemfenéken lévő artériák és vénák ágai elzáródnak - részlegesen vagy teljesen. Mindezek magyarázhatják, hogy a felső látótér 2/3-ban érzékel "szürke sávokat", ám érdekes, hogy ezt szemészeti vizsgálat során nem igazolták. Ezért is fontos a fenti vizsgálatok elvégzése. Az Ön által leírt panaszok valóban migrén irányába is engednek következtetni, ezért is javasolom, hogy a szemészeti vizsgálatot követően menjen el egy neurológiai szakrendelésre is a biztonság kedvéért, mivel ezen panaszok hátterében sok esetben nem csak szemészeti probléma áll. Természetesen az is előfordulhat, hogy minden vizsgálat negatív, ilyen esetben más irányban is el kell végezni vizsgálatokat, de jelen formában ebben tanácsot adni nem tudok. Remélem segítettem. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. április 21.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Szemfájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Elég intenzív sírás után jelentkező szemfájdalom,vörösség ügyében kérném segítségét.Másnap jelentkezett a fájdalom a jobb...
Szemfájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hete tartó szemfájdalom miatt döntöttem úgy, hogy írok Önnek. Enyhe, tompa fájdalmat tapasztalok javarészt a jobb, de időnként a...
Szem környéki fájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Napokban szem környéki fájdalmat tapasztalok. Jobb szem, alsó szemhéj tájékán, csak pislogásnál jelentkezik a fájdalom (becsukott szem...
Nyomast erzek a szemeimben fenyre is...
Udv! Par hete elkezdett fajni a jobb szemem olyan erzes mintha ki akarna esni. Voltam neurologian, 2 szemeszeten, ENG vizsgalaton CT, MR, vervetel minden...
Ideggyulladás
Kedves Doktor Úr/Nő! A panaszaim szeptember közepén kezdődtek. Érzékenyebb vagyok a hidegfrontra, de azt nem mondom, hogy minden egyes frontot megérzek....
Visszatérő fejfájás oka
Tisztelt Doktor Úr! Naponta vissza-visszatérő fejfájásom van. Megfigyeltem, hogy enyhe szem mögötti fájdalom társul hozzá. Erőteljes szemmozgatásra a fejfájás...