Mi okozhatja ezt a szemproblémát?

Tiszelt Doktor úr! Kb. 2 hete egy délutánon közelről belevilágított a bal szemembe egy asztali lámpa, majd este vettem csak észre a telefon képernyőjét nézve, hogy egy kis folt jelent meg a bal szememmel fókuszált területtől lejjebb, balra. Ez leginkább félhomályban, világos felületeken látható, a pislogás/hunyorgás hatására (normál nyitott szem állapotában nem látható) ; az így látott folt szélei sárgás-zöldesek, közepe sötétebb kék, de ezen színek változóak. Azóta voltam szemészeten is, ahol a pupillatágítást követő vizsgálatok elváltozást nem mutattak ki, valamint az orvos véleménye szerint ennek az előtte történt incidensnek nincs köze a tünethez. Calcium+ C-vitamin pezsgőtablettát javallott, amit azóta is naponta iszok a változás reményében. Az elmúlt napokban viszont gyakran fáj a szemem, többnyire a bal (gyakran égő, szúró érzéssel járó fájdalom). Szemszárazságot már evekkel ezelőtt diagnosztizáltak, amire cseppet is kaptam. Egyébként szemüveges vagyok, bal -1, 75/ jobb -1, 50; a 2 hete történt incidens során kontaktlencsét viseltem. A szemüvegcsere még 2-3 hónapja nem volt javallott, de a kontaktlencséből már eggyel erősebbet írtak fel, és tervben volt már akkor a szemüvegből is az erősebb dioptria, viszont a múltheti szemészeti vizsgálaton a szemüveggel jól láttam a kérdéses betűket/számokat.. Mostanában a szóbeli vizsgákra készülve az eddigiektől jelentősen többet erőltetem a szemem, a koncentráció miatt akaratlanul is kevesebbet pislogok, gondolom ez is hozzájárul a szemfájdalmakhoz. Mi okozhatja a folt látását, komolyabb probléma is állhat a tünet (ek) hátterében? Már a hosszas ideje fennálló tünet elég aggasztó, főként, hogy most a vizsgák közeledtével "nincs idő a betegségre".. Köszönettel,

Dr. Cserháti Zoltán válasza Szemszárazság témában

Kedves Uram! Véleményem szerint sincs köze a 2 héttel ezelőtti történteknek a bal szeme előtt látott foltoknak. Ezek az ún. mobilis echok, ártalmatlanok, többnyire világosabb felületekre való nézés közben vehetők észre és egyénileg változnak. Amerre tekint az ember, arrafelé "mozdulnak el". A szemszárazság oka lehet a "megerőltetett életmód", vagyis a sok monitor, lámpa előtti olvasás, környezet, kevesebb pislogás, stb. Ebben az esetben műkönnyet javasolok, érdemes többfélét kipróbálni mire megtalálja a megfelelőt. A panaszait olvasva (főleg a színek érdekesek) lehet érdemes lenne egy színtévesztés vizsgálatot végezni (pseudoisochromaticus táblával). Tisztelettel,

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. június 09.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Szemszúrás, szemszárazság, nyílalás
Tisztelt Doktor Úr! Kérdésem a következő: kb 1-2 hónapja szúr a szemem, néha nyomóan, van, hogy napokig semmi aztán egy két napig megint. Gép előtti munkát...
Meibom-mirigy diszfunkció
Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Azután szeretnék érdeklődni, hogy ha valaki Meibom-mirigy diszfunkcióban szenved és a Meibom mirigyei teljesen beszáradnak,...
Javul e a szemszárazság?
Tisztelt Doktornő/Úr! Azt szeretném kérdezni, hogy kb. 10 éve hordok kontaktlencsét, és eddig semmi problémám nem volt vele, de kb fél éve elkezdett...
Szemszárazság klímától, nem használ a...
Tisztelt DoktorNő/Úr! Klimatizált irodában dolgozom számítógépnél, és évek óta szemszárazsággal küzdök emiatt. Az összes létező műkönnyet használtam már...
Szemremegésem van ha fáradt vagyok
Üdvözlöm! Kb. 1 hónapja észleltem, hogy a bal szemem, ha fáradt vagyok remeg és ha lefele nézek homályosan látok és olyan érzésem van, mintha valami benne...
Szemszárazság, szemrángás terhesen
T. Dr! Nem tudom van-e összefüggés a terhesség és az erős szemszáradás között, de mikor terhes lettem nagyon erős szemszáradásom lett (legalábbis abban az...