Szürkehályog asztigmiás szemen + részleges üt. hh leválás

Kedves Doktornő! Idén márciusban észleltem először homályos látást a bal szememen, amely kiskorom óta gyengébb, asztigmiás, emiatt jobb szemet letakart plusz 3-5 dioptriás szemüveget hordtam 6-14 éves koromig és felnőtt koromra tompalátó maradt. A jobb szemem teljesen ép, élesen látok vele, sem rövid sem nem távollátó. Áprilisban szürkehályogot állapítottak meg a bal szememen, majd előírtak műtétre, amely majd csak idén szeptemberben lesz. Júniusban voltam a műtétet előkészítő részletesebb vizsgálaton, ahol ultrahanggal stb vizsgáltak és rendkívül nagy eltérést állapítottak meg a két szemem között, valamint a leletemben részleges üvegtest hh leválás is szerepel, amit azonban ott meg sem említettek és csak utólag olvastam a leletben. Ez tulajdonképpen mit jelent, hogyan kell együttélni vele? A hagyományos szürkehályog műtét megoldás jelent erre a rendellenességre is? Előre is megköszönöm szíves válaszát! Üdvözlettel.

Dr. Hangyál Éva válasza szürkehályog műtét témában

Tisztelt Zsófia! A szürkehályog műtét a fiatalkori látást tudja esetleg visszaállítani, ami egy tompalátó szemen tudjuk, hogy nem teljes. Az üvegtesti hátsó határhártya leválás gyakran korfüggő, teendőt túllátó szemen nem igényel, valószínűleg ezért nem említették. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. július 29.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Műlencsével élő személy és az edzés.
Üdv! Fiatal koromban, 8 évvel ezelőtt volt szürkehályog műtétem, nem rég elkezdtem nehézsúlyos edzéseket, és azt szeretném kérdezni, hogy ez a sport...
Szürkehályog műtét utáni korrekciós...
Szürkehályog műtétem volt nemrég. Azt szerettem volna, hogy otthonomban és számítógépes munkahelyemen, ahogy a hályog megjelenése előtt is volt, ne kelljen...
Szellemképes látás szürkehályog műtét...
Tisztelt Doktornő! A jobb szememen több, mint 3 hónapja, a bal szememen 6 hete végeztek szürke hályog műtétet. Azóta szellemképes látásom alakult ki, ami a...
Szemlencse
T. Doktornő! Szürkehályog műtétem volt. A jobb szememen 22, 5 D-s műanyag lencsét kaptam és ezzel sokat javúlt a látásom, a balaldalra 22, 0 D-st ültettek be....
Szürkehályog időskorban
Kedves Doktornő! A nagymama 87 éves, a bal szemén szürke hályog van, műthető-e ennyi idő korában? Köszönettel!
Üvegtest leválás
T.dr/Nő! 2-éve baloldali szememet szürkehályogal műtötték, és azóta szemem mozditására kis bogárszerű dolog mászkál. Szemészeti diagnózis: Üvegtest: 90D/jó...